LMP: ünnepeljen közösen az összes párt
A Lehet Más a Politika (LMP) arra szólítja fel a pártokat, hogy a nemzeti összetartozás minimumának kifejezéseként közösen vegyenek részt a Kossuth téri zászlófelvonáson március 15-én. A rendőrségtől azt kérik, ne válassza el kordonnal a politikusokat az állampolgároktól, ha mégis ez történik, az LMP-sek a kordonon kívül maradnak.
Az MTI-hez szombaton eljuttatott LMP-közlemény szerint a magyar társadalom állapotának egyik kórképe az, ahogy a pártok a nemzeti ünnepeinken egymással szemben viselkednek. A különböző politikai nézeteket vallóknak félre kellene tenniük a nézetkülönbségeiket egy olyan történelmi esemény évfordulóján, amely az egész ország számára egyforma jelentőséggel bír - vélekedett a párt.
Az LMP elfogadhatatlannak tartja azt a sok éves gyakorlatot is, hogy a rendőrség áthatolhatatlan kordont von az állami zászlófelvonáson részt vevő politikusok és az állampolgárok közé. Március 15., mint minden nemzeti ünnep, mindannyiunké, és minden magyar állampolgárnak joga van részt venni a megemlékezésen - áll a közleményben.
A párt ezért arra kéri a rendőrséget, hogy idén ne zárja ki az ünnepelni vágyó állampolgárokat, hanem ha szükséges, biztosítsa más eszközökkel az ünnep nyugalmát. "Az LMP politikusai nem kívánnak a leendő választóiktól elkerítve ünnepelni, ezért, ha a rendőrség mégis kordont von a megemlékezők köré, mi a kordonon kívül maradunk" - írták.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- EU-IMF megállapodás
- IPTV
- József főherceg
- Keso Kft.
- Kovács Pál
- MSZF
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NetHangulat
- Orbán édesapja
- Tari Annamária
- UV
- VV
- adószerkezet
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- diktatórikus
- energiaügyek
- felszámolások
- földbérpályázat
- főszezon
- győztes nemzet
- hajápolás
- inasképzés
- kapituláció
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- kéménybélelés
- kéményseprés
- közmunkás
- közösségi tévézők
- levél Orbán Viktornak
- lélek ereje
- média-stereplők
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- szakiskolák
- személyes isten
- számadatok
- sárgacsekkadó
- tartalomfogyasztás
- tévénézési szokások
- Összefogás csoport
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés