Nem a beruházó pornós múltja miatt kétséges a sávolyi hitel

| |
2010. március 11., csütörtök 07:57 | Frissítve: 2010. március 11.

Végéhez közeledik Sávoly-ügyben a kampány: a beruházók MFB-hitelének támogatói szerint ha egy-két napon belül nem írják alá a szerződést, idén már nincs is értelme, az ellenzők pedig nyilvánosságra hozták a Pénzügyminisztérium tanulmányát.

A nyilvánosság erejében bízva a TASZ megjelentette a Pénzügyminisztérium sávolyi beruházás kapcsán készített több tanulmányát, amiből egyértelműen kiderül, a kormány, illetve az MFB tudatosan sért törvényt, ha a jelenlegi információkkal megelégedve hozzájárul a beruházás költségeihez. A PM öt főosztálya által együttesen készített, és a főosztályvezetők által személyesen aláírt jelentés szerint több rendeletbe és törvénybe ütközik a sávolyi MotoGP megvalósítása. Úgy tűnik, hogy a kormány tudatosan megszegi a Magyarországon hatályos törvényeket, ha az MFB a megfelelő garancia nélkül folyósítja a 15 milliárd forintos hitelt, és a projekt megkapja a 20 milliárdos vissza nem térítendő támogatást. A fő kifogás: törvény szerint „a kezességvállalás feltétele, hogy a hitel visszafizetése kellően biztosított legyen” – itt pedig egyelőre nem biztosított a hitel visszafizetése.

Civilek kérdése Oszkó blogján

A civilek Oszkó Péter tegnap frissült blogján kérdést tettek fel a pénzügyminiszternek a lehetséges törvénytelenésgek, a garancia fedezete kapcsán.

– Ennek komoly cáfolata lehetne – mint írják –, hogyha a Ön, Bajnai úr, az MFB vezetése közös nyilatkozatot adna ki, hogy minden turizmust támogató igyekezetük ellenére a hitelfelvevő Sávoly Motorcentrum Kft. és management cége, a Grupo Milton Kft. nem tudta az Önök többszöri kérésére sem a szükséges Önerőt előteremteni, a szükséges iratokat bemutatni, így törvényes úton a projekt nem támogatható.

Oszkó Péter még nem válaszolt a kérdésre és a levélre, de azt leszögezi blogjában: az előző időszak ügyeit a mostani kormány ideje alatt derítik fel, és „olyan mértékű ennek hatására a fenyegetettség érzése és a fegyelem, hogy csak remélem, ez a következő kormány alatt is fennmarad, azaz a fenyegetettség nem csak a politikai ellenfelekkel szemben mutatkozik meg (ahogy most sem ez történik), hanem a saját politikai klientúrával szemben is érvényesülni fog, mert csakis ez hathat érdemben a korrupció ellen.” Saját véleménye szerinte ő egyébként Sávoly ügyében is kemény volt.

A kormány akarata és a néhány nap

A kormány mégis fizetni akar – derült ki Szollár Domokos kormányszóvivő szerdai tájékoztatásán. Anemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Varga István kedden azt nyilatkozta, ha „március első napjaiban aláírjuk a hitelszerződést, feszítetten, de tartható a terv”.

Suchman Tamás kormánybiztos szerint a március első napjai azt jelenti, hogy legkésőbb e héten meg kell lennie a hitelszerződésnek. A kormánybiztos úgy véli, az aláíráshoz szükséges vizsgálatokat a gazdasági tárcánál még le kell folytatni, és ez valóban időigényes, „több, mint amire számítottam”. Ennek ellenére azt mondta, lát rá esélyt, hogy még a héten megkössék a hitelszerződést. Jauernik István, a beruházásban szintén érintett Önkormányzati Minisztérium (ÖM) államtitkára hasonlóan nyilatkozott: „Rövid időn belül le kell zárni a kérdést, vagy ki kell mondani, hogy nem tud megépülni a Balatonring”, „ha nem tud megvalósulni időre, akkor nem érdemes elkezdeni”.

Mit csinál a beruházó?

És mi a helyzet a PM-tanulmány által említett törvényi feltételekkel? Vajon Szollár (azaz a kormány), Suchmann és Jauernik számára is fontos a törvényesség?

Az [origo] MFB-ből származó információi szerint nem valószínű, hogy a héten alá lehet írni a papírokat. Ehhez ugyanis a hitelt felvevő cégnek bizonyítania kell, hogy minden feltételnek megfelel, amit az MFB megvizsgál. Szerződést csak ezt követően lehet aláírni. A hitelfelvevő az [origo] információi szerint szerdáig nem jelentkezett az MFB-nél, aláírási időpont még nincs.

Vészes gyorsaság Bajnai Gordonnal szembemenetelve

A Balatonringgel az állam szinte úgy jár el, mintha saját tulajdona készülne. Utat is építtet, méghozzá lóhalálában. A Magyar Államot terhelő útépítésre írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.: a sávolyi autópálya-csomópont összekötő ágát körülbelül 700 méteren át kell építeni, hogy az közvetlenül csatlakozhasson a 7. számú főúthoz, a második feladat pedig egy 250 méter hosszú földút átépítése. A munkával idén június 15-re kell elkészülni. Ahhoz képest, hogy Bajnai Gordon közbeszerzési moratóriumot hirdetett, ez elég meglepő fejlemény. Meglepő a sebesség, hiszen egy átlagos közbeszerzést el sem bírálnak ennyi idő alatt, nemhogy a munkával is elkészüljenek. Mindenesetre felmerül a kérdés, hogy a közbeszerzésben jelzett munka ellenértékét a Balatonring építési költségei közt állami támogatásként számolják el vajon?

Sávoly

Sajtóhírek szerint csaknem másfélszer olyan hosszú, több hurokkal sokféleképpen alakítható, ám 15-20 százalékkal keskenyebb pályát 6,5 milliárd forintnyi euróból építettek meg. Érthető, ha Sávoly polgármestere vagy a többi környékbeli település kiáll a beruházás mellett – akkor is ez a feladatuk, ha tiszták, és csak a településeik jövőjét féltik. A hitelt – ha van igazi fedezet és reálisak az építési költségek  –, érdemes megadni, mert a turizmus fejlesztése az egész Balaton környékének jót tehet.

Persze kérdés, hogy érdemes-e erre 35 milliárd forintot szánni (amiből 20 milliárdot a Dorna Sport kaphat a liszenszdíjra, míg 15 milliárdot állami kezességvállalással adna az MFB), amikor ennyi pénzt több vállalkozás, több projekt közt szétosztva biztonságosabban is megteremthető az egész éves forgalombővítés.

A kérdés most tehát nem elsősorban az, vajon tényleg szerepelt-e pornófilmben a beruházással kapcsolatban álló Kovács Bence János, mert attól még lehetne tisztességes üzlet. Sokkal inkább arra kell választ kapni, sikerül-e valódi, hihető garanciát adni a megtérülésre, ami miatt jogszerűen, tehát nem törvénybe ütköző módon köthető meg a szerződés, vagy törvénybe ütközik majd a kormány döntése, és esetleg elbukik a magyar állam, azaz a magyar állampolgárok többmilliárd forintot.

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 0 komment

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés