A Fidesz konkrét adóprogramja
Orbán Viktor a Fidesz eddigi legkonkrétabb vállalásait fogalmazta meg az adórendszer átalakításáról hétfőn; tavaly ősszel a párton belül még vita folyt az adórendszerről.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) hétfői fórumán bejelentette, ha pártja kormányra kerül, a vállalatok adóterheit négy, a lakosságét hat év alatt a régiós versenytársak szintjére csökkenti.
Tavaly októberben a pártelnök emlékeztetett, a Fideszen belül vita folyik arról, hogy az egykulcsos vagy a családi típusú adózást válasszák-e; ő maga az utóbbi pártján állt.
Egy novemberi interjúban Orbán Viktor már konkrétumot is említett, azt mondta, ha a Fidesz kerül kormányra, akkor 2010-ben lesz egyszeri, nagy arányú adócsökkentés. Ezzel kapcsolatban azt közölte még, hogy az adócsökkentés mértéke attól függ, hány "csontvázat találnak a szekrényben"; konkrét számokat akkor lehet majd tudni, ha ismerik a gazdaság választások utáni állapotát.
Nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség - közölte a pártelnök idén februárban egy televíziós interjúban, hozzátéve: az adórendszernek figyelembe kell vennie, hogy a megkeresett összegből hányan élnek. Az adócsökkentés tervezett mértékéről pedig annyit közölt, hogy "nagyon, amennyire csak lehet". Ekkor is hangsúlyozta, hogy pontos számot sem most, sem a kampány hátralévő heteiben nem tud mondani.
Ezen alkalommal jelentette ki azt is, hogy létezik olyan gazdaságpolitika, amellyel elkerülhető a minimálbér megadóztatása.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- EU-IMF megállapodás
- IPTV
- József főherceg
- Keso Kft.
- Kovács Pál
- MSZF
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NetHangulat
- Orbán édesapja
- Tari Annamária
- UV
- VV
- adószerkezet
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- diktatórikus
- energiaügyek
- felszámolások
- földbérpályázat
- főszezon
- győztes nemzet
- hajápolás
- inasképzés
- kapituláció
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- kéménybélelés
- kéményseprés
- közmunkás
- közösségi tévézők
- levél Orbán Viktornak
- lélek ereje
- média-stereplők
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- szakiskolák
- személyes isten
- számadatok
- sárgacsekkadó
- tartalomfogyasztás
- tévénézési szokások
- Összefogás csoport
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés