Az MDF részt vesz a vitanapon
Az MDF részt vesz az MSZP által Magyarország valós helyzetéről kezdeményezett parlamenti vitanapon.
Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője hétfőn közleményben tudatta az MTI-vel: pártja szívesen részt vesz a szocialisták által kezdeményezett politikai vitanapon, de a helyzetértékelésen túl a megoldási javaslatokról is hallani szeretne.
A szóvivő szerint eddig csak az MDF adott egyenes és szakszerű választ arra, mit tennének a pártok az új munkahelyekért, a színvonalas közszolgáltatásokért és az igazságos közteherviselésért.
Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója hétfőn a képviselőcsoport ülése után jelentette be: a szocialisták politikai vitanapot kezdeményeznek a parlamentben Magyarország valós helyzetéről.
A politikus szerint érdemes lenne válaszolni azokra a felvetésekre, amelyek szerint "romba dőlt az ország, minden tönkrement az elmúlt nyolc évben". Hozzátette: érdemi, a valóságról szóló vitanap megrendezését vetik fel a házbizottság ülésén.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MTI-vel közölte: a szocialisták által javasolt parlamenti vitanapon való részvételről a Fidesz-frakció vezetése határoz majd, miután a szocialisták benyújtják hivatalos kezdeményezésüket. Az ellenzéki párt úgy látja, a magyar emberek nagyon is tisztában vannak az ország valós helyzetével.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- EU-IMF megállapodás
- IPTV
- József főherceg
- Keso Kft.
- Kovács Pál
- MSZF
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NetHangulat
- Orbán édesapja
- Tari Annamária
- UV
- VV
- adószerkezet
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- diktatórikus
- energiaügyek
- felszámolások
- földbérpályázat
- főszezon
- győztes nemzet
- hajápolás
- inasképzés
- kapituláció
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- kéménybélelés
- kéményseprés
- közmunkás
- közösségi tévézők
- levél Orbán Viktornak
- lélek ereje
- média-stereplők
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- szakiskolák
- személyes isten
- számadatok
- sárgacsekkadó
- tartalomfogyasztás
- tévénézési szokások
- Összefogás csoport
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés