Csángó Bál szombaton
A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvahon Csángó Kulturális Egyesület 2010. február 6-án (szombaton) tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Csángó Bált a budapesti Petőfi Csarnokban. A szervezők a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.
A rendezvény alapvető célja, a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies és páratlanul gazdag népművészetének és hagyományainak bemutatása a hazai és a nemzetközi közönség számára. Fesztiválunkkal szeretnénk alkalmat teremteni arra, hogy a közép- és kora újkori magyar és európai kultúra számos elemét máig megőrző csángó magyarok bemutathassák viseleteiket, szokásaikat, zenéjüket és táncaikat egy színpadi műsor keretében. A műsort követő, hajnalig tartó táncház pedig alkalmat teremt, hogy a nézőközönség is tevékeny részesévé válhasson e hagyományoknak. A programnak ebben a részében moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítségével tanulhatják meg az érdeklődők a csángó táncokat, énekeket. Emellett bemutatjuk Petrás Mária keramikus alkotásait.
A 19 órakor, Duna teremben színpadi műsorral kezdődő programmal, idén Erdélyi Zsuzanna munkássága előtt tisztelegnek a jelenlévő művészek. A megnyitóbeszédet ebben az évben Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke mondja el. Ezután hagyományőrző zenészek, énekesek és táncosok fellépése következik. A művészek Klézséből, Somoskából, Pusztinából, Hidegsépatakáról, Görbepatakáról, Gyimesbükkről és Nádasfaluból érkeznek. A műsor vendégei lesznek: Antal Tibor, Antim Ioan, Hodorog András, Kátai Zoltán, Kovács Miklós, László Erzsébet, Legedi László István, Mandache Aurél, Nyisztor Ilona, Petrás Mária, Róka Szabolcs, Tímár Viktor, a Berka és a Credo Együttes, a Dresch Quartett, a Fanfara Complexa, a Kobzos Együttes, a Kőketánc Gyerektáncház, a Cantigas Együttes, a Juhász Családi Zenekar, a Somos és a Szigony, a Zurgó Együttes és Enyedi Ági, valamint a Lippentő és a Szentendre Táncegyüttes.
A bált hajnalig tartó táncházas mulatozással zárják.
A XIV. Csángó Bál fővédnöke Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke.
Ülőjegy: 2500 Ft, állójegy: 1500 Ft, gyermek táncház (felnőtt kísérőknek): 200 Ft, Támogatói jegy: 7000 Ft. A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!

Kommentek
Válasz - 2010.02.05. 14:14:20GÓBÉ
Ott a helyem!
Válasz - 2010.02.05. 17:42:41Szerkesztő
Egy igazi góbénak tényleg ott a helye!