Visszavonulóban a H1N1
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint az újinfluenza-járvány világszerte túllépett a tetőfokán.
"A legrosszabb mögöttünk van, valószínűleg világviszonylatban túl vagyunk rajta" - mondta csütörtöki genfi, televízión közvetített sajtókonferenciáján Fukuda Keidzsi, a WHO influenza-világjárványokkal foglalkozó különtanácsadója.
Értékelése szerint az új influenzát tekintve a világ jelenleg átmeneti szakaszban van, a járvány még nem ért véget, de mindenütt visszavonulóban van, ami a H1N1 vírus további gyengülését jelzi.
Elmondta, hogy a hónap végén összehívják a WHO sürgősségi bizottságát annak megállapítására, vajon világszerte "túl vagyunk-e a H1N1 vírus okozta járvány csúcspontján".
A WHO mindamellett megállapította, hogy a H1N1 vírus olyan régiókban is feltűnt - például Nyugat-Afrikában -, ahol idáig nem volt jelen. Szenegálban már több megbetegedést regisztráltak. A vírus jelenleg mindenekelőtt Kelet-Európában és Kelet-Ázsiában aktív. A WHO legfrissebb adatai szerint az új influenza január végéig a világ 211 országát érintette, és eddig 15 ezren haltak meg benne.
Az új influenzát tavaly június 11-én nyilvánította világjárvánnyá a WHO, néhány hónappal azután, hogy megjelent Mexikóban és az Egyesült Államokban.
Sok országban csökkentették a készültséget a fertőzési hullám csillapodásával, és lemondták a nagy vakcina-megrendeléseket.
Angliában csütörtökön beszüntette működését az új influenzáról tájékoztató szolgálat (National Pandemic Flu Service - NPFS), amely telefonon és interneten adott tanácsokat, és a betegeknek Tamiflu nevű járványellenes gyógyszert osztott.
Ezt a szolgálatot csak Nagy-Britanniában hozták létre tavaly júliusban, és világviszonylatban az első ilyen kezdeményezés volt. A járvány tetőfokán hetente 40 ezer embernek juttatott Tamiflut.
Az újinfluenza-járvány Európában az Egyesült Királyságot sújtotta a leginkább. A járvány csúcspontján hetente 100 ezren betegedtek meg benne, és összesen 411-en haltak meg a fertőzés következtében.

ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Bartha Ferenc
- Bónusz Brigád
- Gini-index
- HBLF
- Highlight
- OAH
- OKSZ
- Pénzügyi Csúcstalálkozó
- SZÉP Kártya
- alapblog
- autókölcsönzés
- bambusz
- borjú
- devizakereskedés
- fejlődő világ
- fogyasztói szokások
- hitelintézet
- híres emberek
- hósvét
- információs technológia
- internetes banki szolgáltatás
- kereskedői várakozások
- kezdőbér
- konjunktúra index
- kuponláz
- kztatás
- közlekedési hozzájárulás
- lakossági tartalékok
- legjobb munkahely
- nyugdíj-előtakarékosság
- online tartalom
- orvosi promóció
- orvoslátogatók
- pénzügyi bukás
- pénzügyi öngondoskodás
- radler
- ruházati cikkek
- részvénytársaság
- smr
- szakterület
- szarvasmarha
- sörtartalmú üdítőitalok
- termelőföld
- textil
- társadalmi felelősségvállalás
- veszteséges bankok
- váslság
- vásárlási hajlandóság
- állami mobilcég
- élelmiszer eladás

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés