H1N1: Száztízen haltak meg
Száztíz ember halála hozható összefüggésbe az új típusú influenzavírussal, közülük öt volt várandós - közölte Falus Ferenc országos tiszti főorvos hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.
Jelenleg 11 várandóst kezelnek kórházban, közülük egy szorul gépi lélegeztetésre - mondta sajtótájékoztatóján az országos tiszti főorvos.
Falus Ferenc arra kérte a krónikus betegeket kezelő és terheseket gondozó orvosokat, hogy akit eddig nem oltottak be az új vírus elleni vakcinával, most tegyék meg, de az egészségesek is kérhetik még a védőoltást. Mint mondta, a járvány első hulláma véget ért, de feltehetően tavasszal jön a következő hullám, így aki most megkapja az oltást, az már védetté válik tél végére, tavaszra.
A védettség 8-12 nap alatt alakul ki, és 6-8 hónapig tart.
A szakember elmondta, tavaly november és idén január vége között összesen 39 kismamát ápoltak kórházban a H1N1 vírus okozta fertőzés miatt, közülük csak kilencen kaptak védőoltást; négyüknél nem telt el elegendő idő ahhoz, hogy kialakuljon a védettség, a további négy kismamánál azonban az oltás életmentőnek bizonyult, mert az oltásnak és a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően meggyógyultak. Egy várandósnál pedig nem lehet tudni, mikor kapta az oltást - mondta el Falus Ferenc, hozzátéve, az öt elhunyt kismama egyike sem volt beoltva. A elvesztett várandósok közül kettőnél a magzat sem élte túl a megbetegedést.
Gál János, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatója a sajtótájékoztatón beszámolt a január 18-án meghalt kismama kezelésének részleteiről, miután a család feloldotta a nyilatkozattételi tilalmat.
A professzor elmondta hogy a kismama december 3-án került a klinikára és két hétig volt lélegeztetőgépen. Miután a gépről levették, még kilenc napot töltött az intenzív osztályon, majd átkerült a rehabilitációs osztályra jó állapotban, és hat nap után gyógyultan távozott az kórházból.
A nőnél azonban úgynevezett légmell alakult ki, ami súlyos, életveszélyes állapot - ismertette az orvos. Azonnal ismét kórházba szállították, ahol a kezelés részeként ismét gépi lélegeztetést kapott. Két hétig küzdöttek az életéért. Gál János hozzátette: akkor már nem volt H1N1-fertőzött, a hosszú gépi lélegeztetés miatt alakult ki tüdejében szövődmény.
Múlt héten pénteken hagyhatta el az intenzív osztályt az a kismama, aki legelőször került a SE Klinikájára még november 24-én - számolt be a klinikaigazgató a sajtótájékoztatón egy másik esetről. A várandós nőt 50 napig géppel lélegeztették, ezután a kórház pulmonológiai osztályára helyezték. A nőnél még tavaly császármetszést hajtottak végre, öt hónapos magzata halva született - ismertette a professzor. A nő egészségesnek mondható.
Gál János tájékoztatása szerint, a hosszan tartó lélegeztetésnek komoly szövődményei vannak, és olyan esetekben, amikor a vírus amúgy is roncsolja a tüdőszövetet, hatványozottabban előfordulhat szövődmény. "Mindenkinél, akit hosszan tartanak lélegeztetőgépen, léphet fel szövődmény több hét vagy akár hónap után" - mondta. Az idő előrehaladtával azonban csökken a szövődmény kialakulásának esélye.
Falus Ferenc elmondta még, az újinfluenza miatt meghaltak egynegyede egészséges volt és a nagyjából 80 ezer magyarországi terhes 17 százaléka kapott védőoltást.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Bartha Ferenc
- Bónusz Brigád
- Gini-index
- HBLF
- Highlight
- OAH
- OKSZ
- Pénzügyi Csúcstalálkozó
- SZÉP Kártya
- alapblog
- autókölcsönzés
- bambusz
- borjú
- devizakereskedés
- fejlődő világ
- fogyasztói szokások
- hitelintézet
- híres emberek
- hósvét
- információs technológia
- internetes banki szolgáltatás
- kereskedői várakozások
- kezdőbér
- konjunktúra index
- kuponláz
- kztatás
- közlekedési hozzájárulás
- lakossági tartalékok
- legjobb munkahely
- nyugdíj-előtakarékosság
- online tartalom
- orvosi promóció
- orvoslátogatók
- pénzügyi bukás
- pénzügyi öngondoskodás
- radler
- ruházati cikkek
- részvénytársaság
- smr
- szakterület
- szarvasmarha
- sörtartalmú üdítőitalok
- termelőföld
- textil
- társadalmi felelősségvállalás
- veszteséges bankok
- váslság
- vásárlási hajlandóság
- állami mobilcég
- élelmiszer eladás

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés