Oszkó meghívta Varga Mihályt
Oszkó Péter pénzügyminiszter jövő héten lehetőséget biztosít Varga Mihálynak, a Fidesz alelnökének, hogy tájékozódjon, konzultáljon a gazdaság állapotáról.
Varga Mihály csütörtökön jelentette be, hogy az államháztartási hiány alakulásának és a magyar szén-dioxid-kvóta értékesítésével kapcsolatos kormányzati lépéseknek a vizsgálatával kezdi munkáját a Fidesz-KDNP gazdasági tényfeltáró bizottsága. A testület a tervek szerint augusztusban fejezheti be munkáját, és készítheti el jelentését gazdaság állapotáról.
A Pénzügyminisztérium (PM) csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: újra felajánlja Varga Mihálynak a gazdaságról való egyeztetés lehetőségét.
A PM szeretné, hogy az a bizottság, amely Varga Mihály vezetésével megkezdte munkáját, "valóban a tényeket tárja fel, és ne maga kezdjen el adatokat manipulálni a választási kampány keretében".
A tárca emlékeztet arra, hogy februárban, a parlamenti munkában résztvevő valamennyi párt számára felajánlotta, vezető munkatársai rendelkezésre állnak, külön tájékoztatót nyújtanak a legfontosabb makrogazdasági, államháztartási kérdésekről. Erre a tájékoztatóra azonban sem a Fidesz, sem a KDNP nem küldte el szakértőjét, képviselőjét.
A távolmaradás különösen érthetetlen annak fényében, amikor Varga Mihály, a Fidesz alelnöke azt kifogásolta a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy a gazdaság állapotáról kevés adat áll számukra rendelkezésre - szögezi le a közlemény.
A tárca, a Magyar Nemzeti Bank, a Központi Statisztikai Hivatal rendszeres adatszolgáltatásai keretében, az érintett intézmények honlapján valamennyi szükséges adat rendelkezésre áll a helyzet felméréséhez. Hangsúlyozzák: a PM nem is azért ajánlotta fel a konzultációs lehetőségeket, mert az adatok hiányoznának, hanem azért, hogy segítséget nyújtson a meglehetősen széleskörű adatmennyiség közötti eligazodásban.
Mivel a Fidesz továbbra is kifogásolja, hogy nem jut elég adathoz, információhoz, ezért a Pénzügyminisztérium, és Oszkó Péter pénzügyminiszter a jövő héten lehetőséget biztosít Varga Mihálynak a tájékozódásra, a konzultációra - olvasható a dokumentumban.
Hasonló cikkek
- Fidesz: megbukott az áthidaló hitel
- Fidesz: Európa szégyenpadján a gazdaság
- Formálódó Fidesz-kormány: Orbán tesztel
- A Fidesz nem szavazza meg a költségvetést
- Szigetvári Viktor irányítja az MSZP kampányát
- Navracsics: március 15-től kampányolna a Fidesz
- Wermer: Az MSZP feladta a meccset
- Nemsoká országértékel Orbán
- Orbán buzdította a jelölteket
- Önkéntestoborzásba kezd a Fidesz
Legfrissebb a rovatban
- Egyesület a közérthetőbb pénzügyekért
- Nemzetközi Búzatanács: nőnek az árak
- Kétmilliárd az agrároktatás korszerűsítésre
- A CBA levette a polcokról a Visegrádi ásványvizet
- Orbán a finn pénzügyminiszterrel tárgyalt
- Az IMF Ukrajnának is szórja a hitelt
- Erősíthetik a versenyt a fogyasztók a tudatos választással
- Elkészült az Új Széchenyi Terv koncepciója
- Kopits György: lefékezi a bankadó a növekedést
- Tesco: Minden megfelel a Munka Törvénykönyvének

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés