Erősödés a tőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 455,28 pontos, 2,03 százalékos emelkedéssel, 22.852,58 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 29,2 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletfejlesztési igazgatója a kedvező nemzetközi hangulattal indokolta a részvényárfolyamok emelkedését. Hozzátette, hogy a likviditás is nagy, a papírok jelentős forgalomban erősödtek, és úgy tűnik, a "bikapiac" még nem ért véget. Emlékeztetett rá, hogy az OTP zárásban több mint egy éve nem állt ilyen erősen.
Utoljára 2008. október 2-án volt 6.260 forint a papír árfolyama, éppen az ezt követő napokban kezdődött a pánik a tőzsdéken, már október 6-án több mint 10 százalékot gyengült a bankpapír.
Szegner Balázs elmondta azt is, hogy a nap nyertese a Mol volt, több mint 4 százalékkal erősödött arra a keddi bejelentésre, hogy a társaság olajat és gázt talált az iraki kurdisztáni régióban található kutatás-termelési területen, az Akri-Bijeel blokkban.
A Mol 800 forinttal, 4,23 százalékkal 19.700 forintra erősödött, 8,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 150 forinttal, 2,49 százalékkal 6.180 forintra nőtt, forgalmuk 17,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,56 százalékkal 715 forintra csökkent, forgalma 1,5 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 300 forinttal, 0,72 százalékkal 41.800 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 73,4 millió forintos forgalom mellett 65 forinttal, 0,32 százalékkal 20.335 forintra esett.
A BUMIX 2.069,49 ponton zárt szerdán, ez 10,37 pontos, 0,50 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában csupán a takarmányárpa jegyzése változott.
Az euró búza ára májusra augusztusra, szeptemberre és decemberre változatlan, sorrendben 29.000, 29.100, 30.100 és 32.000 forint maradt.
A takarmánykukorica elszámoló ára ugyancsak változatlan: májusra 31.200 forint, júliusra 31.800, szeptemberre 32.000, novemberre, 29.310, decemberre 30.000 forint.
A takarmányárpa jegyzése májusra továbbra is 28.000 forint, augusztusra 500 forinttal, szeptemberre 200 forinttal csökkent. Az új ár 24.500 illetve 25.000 forint.
Hasonló cikkek
Legfrissebb a rovatban
- Egyesület a közérthetőbb pénzügyekért
- Nemzetközi Búzatanács: nőnek az árak
- Kétmilliárd az agrároktatás korszerűsítésre
- A CBA levette a polcokról a Visegrádi ásványvizet
- Orbán a finn pénzügyminiszterrel tárgyalt
- Az IMF Ukrajnának is szórja a hitelt
- Erősíthetik a versenyt a fogyasztók a tudatos választással
- Elkészült az Új Széchenyi Terv koncepciója
- Kopits György: lefékezi a bankadó a növekedést
- Tesco: Minden megfelel a Munka Törvénykönyvének

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés