Európa-bajnoki csúccsal újra Európa-bajnok Gyurta Dániel!

Európa-bajnoki csúccsal újra Európa-bajnok Gyurta Dániel!

A Debrecenben zajló úszó Európa-bajnokságon csütörtökön hat döntőben és három középdöntőben lesznek érdekeltek a magyar versenyzők. Risztov Éva és Kapás Boglárka futama, a női 800 gyors döntője indítja a délutáni programot, amelyet a női 200-as gyorsváltó szereplése zár.

Jobban van az a 3hónapos kisfiú, aki jelenleg a legfiatalabb szívtranszplantált beteg Magyarországon

Jobban van az a 3hónapos kisfiú, aki jelenleg a legfiatalabb szívtranszplantált beteg Magyarországon

Hamarosan elhagyhatja a kórházat az a három hónapos csecsemő, akin két héttel ezelőtt hajtottak végre sikeres szívátültetést a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben - jelentette be Szatmári András szakmai igazgató csütörtökön, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

Az érzelmi megrázkódtatás agyzsugorodást okozott a japán szökőár túlélőinél

Az érzelmi megrázkódtatás agyzsugorodást okozott a japán szökőár túlélőinél

Egy bizonyos agyterület méretének csökkenését váltotta ki a japán földrengés és szökőár okozta érzelmi megrázkódtatás a természeti katasztrófa túlélőinek egy részénél - állapították meg a szakemberek.

Megélhetést kiszipolyozás helyett – Levél Orbán Viktorhoz

Simó Endre arra kéri a miniszterelnököt, vezessék be a Tobin adót.

Súlyos, majdnem halálos hibát vétett egy orvos

A férfi által műtött négy éves gyerek akár meg is halhatott volna, az orvost az ügy miatt három hónapra felfüggesztették.

Orosz katonai gép zuhant le Csehországban

Az Oroszországi Föderáció bűnügyi eljárást indít.

Korrupcióban nagyon "jók" vagyunk

Globális korrupcióval és visszeélésekkel foglalkozó felmérést készített az Ernst & Young (E&Y). A 43 országban összesen 1758 nagyobb vállalattal készített interjú után kirajzolódó kép nem kifejezettten biztató, künösöen a magyar eredmények adhatnak okot aggodalomra.

A terv szerint az IMF-fel június negyedikén ülünk egy asztalhoz

Az Országgyűlés ülésterve szerint a parlament június 4-én szavazhat a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt módosító javaslatról, és ehhez kapcsolódóan ekkor lesz az alaptörvény módosításának zárószavazása is.

A Fidesz így tényleg nem tud majd kikapni

A Fidesz stratégiája: a bizonytalanok meggyőzése helyett a könnyen mozgósítható törzsbázissal legyőzni a kevésbé szervezett és nehezebben mobilizálható táborral rendelkező ellenzéket .

Megkezdődött az EU-csúcstalálkozó

A fő téma azon lehetőségek megvitatása, amelyek segítségével lendületet adhatnak a gazdasági növekedésnek és a foglalkoztatásnak az EU-ban.

Veszteségesek a magánnyugdíjkasszák

A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is, az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma gyorsuló ütemben, 100 ezer fő alá csökkent, miközben az egészségpénztáraké nő, s átlépte az 1 millió főt.

Örömlányokkal, kenőpénzzel és autóval fizetett a reptéri taxitender győztese

Prostituáltakkal, 11 millió forint kenőpénzzel és egy autóval győzte meg a taxis cégvezető a repteret üzemeltető cég vezetőit.

Külföldi hírek

LatimoPORT, 12.05.24. 22:35

Brazília megközelíti a teljes foglalkoztatottságot

Brazília meglepően alacsony munkanélküliségi adatokat hozott nyilvánosságra: a most ismertetett 6 százalékkal a legjobb márciusi adatokhoz képest is 0,2 %-al jobb eredményt mutatnak a brazil statisztikák.

AfriPORT, 12.05.24. 19:37

Egy sebesült afrikai elnök Párizsban

Mali, Párizs - Mali elnöke a francia fővárosba repült orvosi kezelésre alig két nappal azután, hogy tüntetők megsebesítették Bamakóban.

AsiaPORT, 12.05.24. 18:03

Műszaki segítséget kér a magyaroktól Kína a mezőgazdasági fejlesztéshez

Kína, Budapest - Kína mezőgépgyártása a fejlett országokhoz képest elmaradott, ezért a kínai partnerek a műszaki ismeretek cseréjét szorgalmazza a két ország mezőgépipari cégei között.

Németországi hírek, 12.05.24. 15:20

Így hiúsult meg a Benes-dekrétumok eltörlése

Vaclav Havel, drámaíró, majd politikai fogoly, sörgyári segédmunkás, utóbb háromszoros köztársasági elnök, a közép-európai..

Ausztriai hírek, 12.05.24. 10:48

Worst of Klimt

Bécs az első jubileumi kiállítások bezárása után sem marad Klimt nélkül: a Wien Museum május közepén csatlakozott a rendezvényekhez,..

Lengyel hírek, 12.05.24. 09:50

Óriás jósállat: Ő fogja megmondani a foci EB tuti tippjeit

Az elefánt a Bajnokok Ligája eredményét a szakértőkkel szemben is megjósolta. Fiatal kora ellenére őstehetség, amit kiváló emlékezetének..

Angol írások, 12.05.23. 20:46

Mit hozhat a kéményadó?

Napjainkban sok vita folyik az adónemek típusáról és mértékéről. Ki fizessen? A kevés gazdag vagy a sok szegény? Egyesek szerint..

Átlátszó

12.05.24. 07:11

Berners-Lee a brit adatnyilvánosságért

Nagy-Britanniában az internet atyja fogja tanítani a felhasználókat, hogyan hozzák ki a legtöbbet a kormányzat által közzétett adatokból – írja a BBC Newsra hivatkozva az ECJ.

12.05.24. 06:59

Sérülhet az amerikai sajtó szabadsága

A Nemzetközi Sajtó Intézet (IPI) nehezményezi, hogy az amerikai kormány szerint az Egyesült Államok alkotmánya nem ad védelmet azoknak az újságírói forrásoknak...

Színes

A vegetáriánusok okosabbak a húsevőknél, de nem gazdagabbak

A vegetáriánusok okosabbak a húsevőknél, de nem gazdagabbak

A nagyobb intellektussal megáldott gyermekek felnőttebb korukban gyakrabban válnak vegetáriánusokká.

A neten is az időjárás megszállottjai a britek

A jelek szerint a világhálón fellelhető információkat használják a kimért britek arra, hogy minél többet beszélhessenek az időjárásról.

"Házasodna a gazda" - jöhet a valóságshow Magyarországon is

Férfit keres férfi első ízben a „Házasodna a gazda” című, hamarosan Magyarországon is debütáló valóságshow osztrák változatának legújabb, immár kilencedik évadjában.

Üvegtigrissel támad az Arany Ászok

Üvegtigrissel támad az Arany Ászok

Az Üvegtigris az utóbbi idők egyik legnagyobb közönségsikere, és azon kevés hazai filmek egyike, amely képes volt még a köznyelvbe is bekerülni.

Törökországban ismét szabad turbánt viselni a katonai létesítményekben rendezett esküvőkön

Törökországban ismét szabad turbánt viselni a katonai létesítményekben rendezett esküvőkön

Módosították az öltözködési szabályzatot Törökországban, ahol a hadsereg közösségi létesítményeiben megrendezett esküvőkön ezentúl nem lesz tiltott a turbán, a fejkendő és a szakáll viselete - közölte pénteken a Hürriyet című török napilap hírportálja.

Művészeti alkotótábor gyerekeknek

Júliustól indul a "Milyen szoborral tennéd szebbé Budapestet" elnevezésű alkotótábor Óbudán, a Varga Imre Kiállítóházban.

Jackie Chan utolsó akciószerepe

Jackie Chan utolsó akciószerepe

Befejezi akciósztár pályafutását Jackie Chan. A hongkongi színész a cannes-i filmfesztiválon jelentette be, hogy a decemberben mozikba kerülő Chinese Zodiac című filmjében játszott utoljára akcióhőst.

Jól sikerült a Compact Disco főpróbája

Jól sikerült a Compact Disco főpróbája

Jól sikerült a Compact Disco pénteki főpróbája a bakui Kristálycsarnokban: az Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő dalt, a Sound of Our Hearts-ot előadó zenekar optimistán várja a keddi első elődöntőt.

Sport

Férfi kézilabda – Huszadszor bajnok a Veszprém, Mocsai búcsúzik

Az MKB Veszprém megvédte címét Budapest Bank férfi kézilabdaligában, mivel a finálé harmadik, szombati mérkőzésén 29-21-re legyőzte a Pick Szeged együttesét, így 2-1-re megnyerte a párharcot.

Balogh Gábor lett a Magyar Diáksport Szövetség új elnöke

Az öttusázó egyedüli jelöltként indult.

Férfi kosárlabda NB I - A címvédő Szolnok nyerte a döntő nyitányát

A címvédő Szolnok legyőzte a hazai pályán játszó Szombathelyt pénteken a férfi kosárlabda NB I három sikerig tartó döntősorozatának első mérkőzésén.

Debrecen rajtra kész

A szervezők minden feladattal elkészültek, így Debrecenben nagyon várják az úszó Európa-bajnokság hétfői rajtját.

27 évesen visszavonul Casey Stoner

27 évesen visszavonul Casey Stoner

Bejelentette csütörtök délután Le Mans-ban visszavonulását a MotoGP-től Casey Stoner, a kategória kétszeres világbajnok címvédője, aki a szezon végén, 27 évesen fogja abbahagyni.

Különös

Az ausztrál férfiak a legelégedettebbek a farokméretükkel, a görögök a legelégedetlenebbek

Az ausztrál férfiak a legelégedettebbek a farokméretükkel, a görögök a legelégedetlenebbek

Az International Society of Aesthetic Plastic Surgery által közzétett statisztikából kiderül, mennyi az egy főre jutó faroknagyobbító, illetve vaginafiatalító műtét az ENSZ országokban. Ez alapján úgy tűnik, leginkább az ausztrál férfiak elégedettek a méreteikkel.

Tömegverekedés Baktalórántházán

Tömegverekedés Baktalórántházán

A rendőrség egyelőre nem tudja, miért verekedtek össze egy étterem előtt egy társaság tagjai. Többen nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek, és autók is megrongálódtak.

Sodrófával agyonverte apósát egy férfi Tapsonyon

Sodrófával agyonverte apósát egy férfi Tapsonyon

Kétszer pofonvágta, majd sodrófát fogott és negyvenszer ütötte meg volt élettársa apját a férfi. Az idős ember belehalt sérüléseibe.

Halott futamított meg egy betörőt

Múmiává aszalódott halott futamított meg betörőt.

Talált tárgyakat árvereznek a repülőtéren

Az utasok által elveszített és nem reklamált tárgyakat bocsátotta árverésre a Malpensa milánói nemzetközi repülőtér. A talált tárgyak között utazáshoz gyakran használt eszközök és rendkívüli poggyászok is szerepeltek.

Esküvői autókonvojok kifosztására szakosodott egy tolvaj

Öt év alatt több száz autóból lopott el értékeket. Általában templomoknál és - lakodalmaknak helyt adó - szállodáknál portyázott.

101 éves nő futamított meg egy betörőt

101 éves néni futamított meg egy 44 éves betörőt, aki rendőrnek adta ki magát.

Beszakadt alatta a padlás, tíz métert zuhant

Esküvőbe "csöppent" tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Mexikóban lefejezéssel törlesztenek a drogkartellek

Mexikóban lefejezéssel törlesztenek a drogkartellek

Miért vagdossák le egymás fejét? Nem csak egyszerű kegyetlenkedésről van szó. Az állandó harcban álló bandák így üzennek egymásnak. A dzsungelharc elveit követik.

Belföld

TÁRKI: Tíz magyarból négy nyíltan idegenellenes

Az elmúlt öt évhez képest növekedett azok aránya, akik szerint egyetlen menedékkérőt se kellene beengedni az országba, így idén márciusban már tíz felnőtt magyarból négyen nevezhetők nyíltan idegenellenesnek – derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet márciusi kutatásából.

Gazdaság

Elkötelezettség, tapasztalat és a fizetési igény - ez alapján döntenek a munkaadók

A hazai kkv körében végzett felmérésünk alapján a következő egy évben nem várható jelentős létszámbővítés, igaz, leépítés sem.

A világ munkavállalóinak negyede rendszeres kapcsolatban áll más országok dolgozóival

A világ munkavállalóinak negyede (27 százaléka) rendszeres kapcsolatban áll más országok dolgozóival. A magyar foglalkoztatottak ennél jóval kisebb arányban (14 százaléknyian) kapcsolódnak be a nemzetközi vérkeringésbe.

Pénzmosodának minősítette Oroszországot az EU

Pénzmosodának minősítette Oroszországot az EU

Új-zélandi offshore cégeket vizsgáltak.

Brit elnök került az EBRD élére

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank londoni közgyűlésén a részvényes országok nem hosszabbították meg Thomas Mirow mandátumát, aki már négy éve töltötte be az elnöki posztot.

ZIPP.hu a Facebookon is

Időjárás

Hírek

Legfrissebb

Dining Guide, 12.12.29. 10:57

Walter

Gazdaság hirfolyam

Eltecon, 12.05.24. 16:37

Az euró ítéletre vár

S az ítélet hamarosan meg is fog születni, erre utal a nagy zaj a tárgyalóteremben.A közös európai pénzrendszert megszületése óta sokan hasonlították az egykori aranystandard rendszerhez...

Pénzügykutató, 12.05.24. 13:35

Könyvbemutató: Mi lehet az emberi élet értelme?

Hankiss Elemér:A Nincsből a Van felé - Mi lehet az emberi élet értelme? c. könyvének bemutatója 2012. június 4-én, hétfőn délután 4 óra A kötetet Jelenits István, Komoróczy Géza és Vajda Mihály mutatják be.

Alapblog, 12.05.24. 09:28

Lesz még növekedés Magyarországon? Lesz!

Az egy fõre jutó hazai GDP idén kb ugyanott lesz, mint 2005-ben volt, és a 2006-os utolsó komoly növekedéssel jellemezhetõ év óta a hazai gazdaságra a stagnálás, abzsolút és relatív értelemben vett lecsúszás a jellemzõ.

Fallabda RSC

12.05.15. 17:38

Ötven betöréssel gyanúsít a rendőrség egy balatonszentgyörgyi férfit

Ötven betöréssel gyanúsít a rendőrség egy balatonszentgyörgyi férfit, aki a Balaton déli partján nyaralókat, melléképületeket tört fel - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedden az MTI-vel.

12.05.15. 17:15

Gyurcsány mégsem plagizált

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint megdőlt a Gyurcsány Ferenccel szembeni plágiumvád.

Virtuális játszóház

FRISSÍTVE: Metal Gear Solid HD Collection - Pontos dátumot kapott a Vitás verzió

A tegnap bejelentett amerikai premierrel egyidőben, június második hetében érkezik Európába is a Metal Gear Solid HD Collection PlayStation Vitás átirata