168 óra vélemény

Vásárhelyi Mária: Menekülés a szabadság elől

Életemben először 1975 nyarán találkoztam személyesen a szabadsággal, ekkor jutottam ki első alkalommal Nyugat-Európába. A Wiener-Walzerrel július 14-én hajnalban érkeztem meg Párizsba a Gare de l’Estre.

16.07.21. 13:28

Mélység és magasság példázatai

Az az érdekesség, hogy zászlósúrnak és Fraknó örökös urának született, csak két percig befolyásolta írói sorsát.

16.07.21. 12:46

Nőnek születtél – hátrányba kerültél

„Nem kerülhetsz csak azért hátrányba, mert nőnek születtél." Ezt mondta bemutatkozó beszédében az új brit miniszterelnök, Theresa May. A magyar politika még ennek kimondásánál sem tart

16.07.20. 05:48

Futólag a Vajdaságról

Löszdomb tetején ülök a kora délutáni napsütésben. A nyár az örök jelen idő. A török kávé a sistergő Dél. Felettem fák.

16.07.18. 14:45

Kormány. huuuuuu

A külföldi beruházások értéke jóval kisebb, mint évekkel ezelőtt

16.07.18. 10:19

Szántó T. Gábor: A bolond Slojme

Fél tucat fiatal ülte körül az asztalt. Reb Slojme sosem ült az asztalfőre. Irtózott a formális hatalomtól, amióta írnokként dolgozott Auschwitzban.

16.07.17. 13:26

Mátyás Győző: Új bekezdés

Talán valaki majd lemásolja a Termelési regényt szóról szóra egy fehér lapra. Vagy „legalább” a Fuharosokat. Nem csak a tisztelet vagy a gyászmunka miatt, hanem tudatos önbecsapásból.

16.07.17. 09:00

Következetes számonkérés

Dr. Szüdi János egykori szakállamtitkár, a Pedagógusok Szövetsége szakértője forrásértékű tanulmányban rögzítette a közoktatással kapcsolatos jogi környezetet, illetve azokat a törekvéseket és kísérleteket...

16.07.15. 09:36

Lengyel László: Epé

Van pillanat, amikor egy nemzedék, sőt, egy kultúra hal meg egyetlen ember halálával. Esterházy mi voltunk. Jelképezett, képviselt bennünket, még azokat is, akiket nem jelképezett és nem képviselt.

16.07.14. 21:23

Krajczár Gyula: Megfigyelés

Lázár János azt mondta, hogy ő magánemberként kilépne az EU-ból. Sokan ebből arra következtettek, hogy megkezdődött a kilépés előkészítése. Én ezt nem hiszem.

16.07.14. 13:50

Francia rémes

Minden idők legunalmasabb Európa-bajnokságát stílszerűen minden idők legunalmasabb döntője koronázta meg.

16.07.14. 12:19

A pedagógusok helyzete

Dr. Szüdi János egykori szakállamtitkár, a Pedagógusok Szövetsége szakértője forrásértékű tanulmányban rögzítette a közoktatással kapcsolatos jogi környezetet, illetve azokat a törekvéseket és kísérleteket...

16.07.14. 09:42

Bojkott: több mint otthon maradás

A kvótanépszavazást úgy találták ki, hogy hozza zavarba az ellenzéket. Küldetését be is teljesíti. A Brexit sokkja közepette ráadásul a referendum tétje megnőtt.

16.07.13. 14:16

Az esélyrontó megoldások

Dr. Szüdi János egykori szakállamtitkár, a Pedagógusok Szövetsége szakértője forrásértékű tanulmányban rögzítette a közoktatással kapcsolatos jogi környezetet, illetve azokat a törekvéseket és kísérleteket...

16.07.13. 10:00

A másik Copperfield

Schultz doktor Pestről érkezett. Senki nem értette, mit keres nálunk. Elegáns, nagyvilági figurának látszott, ez a romos község meg csupa por és halálszag

16.07.13. 08:41

Óriások póniháton

A harmadik nap reggel, amikor kimentem a szálloda elé, megállapítottam, hogy egészen jó idő van. Beültem az autóba, elindítottam, s már mutatta is, hogy kilenc fok

16.07.12. 15:00

A jogi környezet alakulása

Dr. Szüdi János egykori szakállamtitkár, a Pedagógusok Szövetsége szakértője forrásértékű tanulmányban rögzítette a közoktatással kapcsolatos jogi környezetet, illetve azokat a törekvéseket és kísérleteket...

16.07.12. 09:46

Minden, amit a közoktatásról tudni akart!

Dr. Szüdi János egykori szakállamtitkár, a Pedagógusok Szövetsége szakértője forrásértékű tanulmányban rögzítette a közoktatással kapcsolatos jogi környezetet, illetve azokat a törekvéseket és kísérleteket...

16.07.11. 10:52

Esélyek és remények az oktatásban

Dr. Szüdi János egykori szakállamtitkár, a Pedagógusok Szövetsége szakértője forrásértékű tanulmányban rögzítette a közoktatással kapcsolatos jogi környezetet, illetve azokat a törekvéseket és kísérleteket...

16.07.11. 10:47

Kövér, az együttérző

Az angoloknak nem kellett elbúcsúzniuk sem az inch-től, sem a pinttől, sem a fonttól

16.07.11. 10:45

Az A-7713-as számú fogoly

A tizenhét éves fiú, aki 1945 nyarán egy gyermekcsoporttal érkezett Párizsba, kezdetben nem tudta, mihez kezdjen szörnyű emlékeivel.

16.07.10. 11:43

Hervadó Ligetünk

A hatalom, ha tényleg valami esztétikailag és történelmileg emlékezeteset kíván létrehozni – a legsajátabb érdekében is jobban tenné, ha nem csak a látszat kedvéért, hanem érdemben is szóba elegyedne a társadalommal...

16.07.10. 08:55

Legyen hungarikum a magyar válogatott!

Mondanom sem kell, a lehető legrövidebb időn belül megteszem a hivatalos lépéseket a magyar labdarúgó-válogatott hungarikummá nyilvánítása ügyében

16.07.09. 12:26

Szijjártó elképed

Soros nem az illegális bevándorlás finanszírozására, hanem annak kezelésére csoportosítana át pénzt

16.07.08. 15:49

Marosán György: Ahol a mádi zsidó

Tudod, mi a baj veled, édes hazám, drága nemzetem? Hát csak az, hogy éppen ott állsz, ahol a mádi zsidó

16.07.08. 15:22

Ceglédi Zoltán: Léhűtők

Mindig, mikor egy ellenzéki párt bejelenti, hogy az előttünk álló kihívásokra megtalálta a csodafegyvert, és ez a BOJKOTT, ugyanazok jutnak az eszembe.

16.07.07. 16:11

Üzentek Budapestnek, hogy Orbán is megértse

Orbán szerint a Brexit fő oka a migráció volt. Igaz ez

16.07.05. 12:46

Az első labda

A tárolóban az ős-IBM roncsaitól (486-os) balra még mindig ott az első fűzős futball-labda. A szülői háztartás felszámolásakor az első labdám kegyelmet kapott

16.07.04. 17:42

Ónody-Molnár Dóra: A kukás szakma

Van abban valami felkavaró, amikor az ország második leggazdagabb embere, aki a vagyonát természetesen nem kétkezi munkával, hanem (az állammal való) üzleteléssel, kereskedelemmel és ingatlanfejlesztéssel szerezte...

16.07.04. 13:52

Hunexit

A legjobb érv a demokrácia ellen öt perc beszélgetés egy átlagos szavazóval – mondta Winston Churchill. De nincs jobb, ezt is ő mondta

16.07.03. 20:15

Gyomros mindannyiunknak

Azért csodálnivaló, hogy a ligetvédő aktivisták képesek voltak megőrizni humorérzéküket, miközben pár tonna, fenyegető hústömeggel kellett szembenézniük

16.07.03. 09:03

Jolsvai András: Mondanom sem kell 13

Mondanom sem kell, a szemem sem rebbent, amikor egy szigorú hangú hivatalos végzésben arról értesített a magas hivatal, hogy általános hatósági felügyeleti eljárást indít ellenem.

16.07.02. 12:16

Csak látszólag szólt Európáról a Brexit

A politikai megfigyelők nagy többsége egyetért abban, hogy a brit népszavazás döntő következményekkel jár az egész világ számára. A lépést sokan VIII.

16.07.02. 08:15

Rúgjuk a bőrt

Ha sportról van szó, senki ne hallgasson rám. Lusta vagyok, mint a dágvány, maximum azért emelem föl a fenekemet a számítógép előtti ücsörgésből, hogy áttegyem egy ló nyergébe

16.07.01. 16:09

Vásárhelyi Mária: Hogy Orbán is megértse

Üzenjük Orbánnak, hogy ő is megértse: ha a britek június 23-án, állításának megfelelően valóban arról szavaztak, hogy „Nagy-Britannia népei hogyan tudnak ellenállni a modern kori népvándorlásnak”...

16.07.01. 13:56

Gere Ádám: Rémálom – Az új demagógok kora

Nagy-Britannia nem létezik. Skócia önálló állam, Észak-Írország csatlakozott Írországhoz. Az Európai Unió szétesőben. Kiváltak a hollandok, a dánok, a svédek. Az euró 30 százalékot veszített értékéből.

16.06.30. 15:31

Végel László: Identitásbörze

Régi ismerősöm, Babič Münchenből érkezett haza, hogy áruba bocsássa a családi házat. Ajándékba hozta a müncheni pályaudvaron vásárolt Egy makró emlékiratai című regényem német nyelvű zsebkiadását

16.06.28. 14:19

Ónody-Molnár Dóra: Csak a homár

Azt elég nehezen lehet elmagyarázni az embereknek, hogy az uniós projektből milyen módszerekkel lapátolják ki a pénzt a kormányfőhöz közeli vállalkozók.

16.06.27. 12:49

László Róbert: Aránytalan önsorsrontás

Sok kiváló írás született arról, hogy arányos választási rendszerben nem történhetett volna meg, hogy egyetlen politikai erő kétharmados többséghez jutva kénye-kedve szerint alakítsa át a teljes közjogi berendezkedést.

16.06.26. 18:58

Tájkép Brexit után

„A francba!” Valószínűleg Sigmar Gabriel, német alkancellár eme indulatos kifakadása jellemzi legjobban a Brexit után előállt lélektani helyzetet.

16.06.26. 08:55

Jolsvai András: Mondanom sem kell: a kancellár a megoldás

Mondanom sem kell, a kancellária a megoldás. Fényesen bevált az egyetemek esetében, természetes, hogy most az élet más területein is bevezetik.

16.06.25. 11:06

Buják Attila: A leszokás rabja

Li doktornő az ágyam mellé lépett, elsimította a lepedőmet, és feltette a döntő kérdést: „Szigareta? Hány szigareta van neked? Naponta.” „Húsz”, rebegtem bűntudatosan. „Néha több.

16.06.24. 12:44

Lakner Zoltán: Utak és útvesztők ’16

Nincs még egy párt, amely annyiszor deklarálta a megújulását, mint az MSZP. Kijutott az önreflexióból bőven. Más kérdés, hogy a párt mindig arra reflektált-e, amire kellett

16.06.23. 14:41

Hogy néz ki egy titkos ügynök?

Reb Slojme drapp ballonkabátban, szemébe húzott kalapban várt a park bejáratánál. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, Bogart nézett ki így a Casablancában, vagy Leslie Howard a Modern Pimpernelben.

16.06.21. 10:13

A jó király legendája

A kormány az EB alatt zavartalanul üzemel. Pontosabban: Orbán Viktor meccsnézés közben is hoz kormányzati döntéseket, ahogy azt az unfair sportok nagy rajongója (unfair...

16.06.19. 08:54

Mondanom sem kell 11

Mondanom sem kell, a hivatalban az a legszebb, hogy eltűnik mögötte az ember.

16.06.18. 11:51

Ónody-Molnár Dóra: Tarlós gátja

Tarlós István a Nemzeti Együttműködési Rendszer tökéletes katonája, az Orbán-rezsim egyik fogaskereke. Pont azért, mert úgy tűnik, mintha nem az lenne.

16.06.17. 12:25

Ceglédi Zoltán: A fölösleges moralizálás

Orbán Viktor minapi beszéde az apropó, amit az ügyészek napján vezetett elő. Elébb közösen felháborodunk, majd – lehet, hogy alaptalanul – megsértem önt, kedves olvasó

16.06.16. 15:23

Nyugati tárgyak

Az első talán a kólásdoboz volt. Vagy a cigarettásdoboz? Nem emlékszem pontosan. Csak arra emlékszem, hogy mind a kettő trófea volt, a kelet-európai kiskamasz-íróasztal dísze.

16.06.14. 20:51

Balog et.

Pedagógusnapon a miniszter köszöntötte a nemzet napszámosait, akik „egyszerre játszanak döntő szerepet a gyermekek, a családok, az egyes települések és az egész ország jövőjének alakulásában”

16.06.13. 18:10

Fizikum

– Magyarországon rég nincs foci. Megszűnt – mondta apám, fejét ingatva. – Még a Puskásék idejében... Na, talán azok. De azóta? Semmi. Nulla

16.06.13. 09:31

Cipolla

Repül a nehéz kő, s megtudtuk, hol áll meg. A Nehéz Kő Kft.-ből szinte a teljes nyereséget, 404 millió forintot vettek ki a tavalyi év után a tulajdonosai.

16.06.13. 06:35

A lényeg a statuálás

Most jutottunk abba a szakaszba, amikor a fülkeforradalom felfalja saját csahosait

16.06.12. 08:46

Hanghiba

Csak egy kérdés miatt gyötörnek a kételyek: vajon 2016-ot írunk vagy 1972-t

16.06.11. 21:30

A középfülgyulladás legyőzése

Mondanom sem kell, felhőtlenül örültem, amikor megtudtam, hogy a magyar orvostudomány végérvényesen legyőzte a középfülgyulladást.

16.06.11. 21:25

Szállj magadba! – Pajor Tamás nyílt levele TGM-nek

Az emberiség problémáira érzékeny értelmiségieknek Izrael esetében kihagy az empátiájuk – írja Pajor Tamás TGM-nek és arra kéri, szálljon magába, nehogy egy nagyon rossz táborban találja magát

16.06.11. 18:23

Mesélyek – titkos favoritok az Eb-n

Én csak annyit mondok, Izland. Akinek van füle rá, ennyiből is ért. Akinek több füle van a kelleténél, az persze megkérdezheti, komolyan gondolom-e a dolgot. Erre meg az a válaszom, hogy bizony, komolyan

16.06.11. 17:41

Lakner Zoltán: Fajsúlyos kudarc – Schiffer András lemondása

Sokféle találgatás látott napvilágot arról, mi lehet Schiffer András pártpolitikai kivonulásának „valódi” oka. Nem tudom, létezik-e valamilyen homályban hagyott tényező a háttérben.

16.06.10. 11:13

Lázár tudja, ki a cigány

Azt állítja Lázár János, hogy a magyar állam egyetlen gyereknek sem tartja nyilván a származását

16.06.07. 12:11

A trokár

Amikor az ember fiatal és beáll gyakornoknak egy városi hírlaphoz, szinte biztosra veheti, hogy a legszarabb melókat csakis rá fogják tolni az idősebb kollégák.

16.06.06. 07:15

Duna-parti semmiségek

Zsuzsa háza nekidőlt a domboldalnak. Autó nem sűrűn járt arra, éjszaka is csak a tücskök lármáztak a kertjében.

16.06.05. 20:09

Mondanom sem kell (9)

Mondanom sem kell, felhőtlenül örültem, amikor a kormány meghirdette a nemzeti autóbusz-stratégiáját.

16.06.04. 08:24

Lengyel László: Népszavazási fertőzés

Európában népszavazási járvány van. Népszavazást rendeztetett Oroszország a Krímben az Oroszországhoz csatlakozásról. Referendumot írt ki Görögország az Európai Unióval kötendő gazdasági szerződésről.

16.06.03. 15:03

Spöttle jobban tud Orbánul, mint németül

A 2015-ös német bűnügyi statisztika szerint..

16.06.02. 16:05

Az autonómia kísértése

Az elmúlt hetekben maximális fordulatszámra kapcsolt a Soros György elleni kormányzati gyűlöletkampány.

16.06.02. 13:50

Adják vissza „postás Zolit”!

Ötszáz tiltakozó aláírást gyűjtöttek össze minap Debrecenben, a Hajó utca környékén élők, miután a Magyar Posta – negyvenévnyi szolgálat után – hirtelen másik körzetbe helyezte át népszerű postásukat.

16.06.01. 18:09

Kiss Judit Ágnes: Belüli erőszak

Elkezdődött. Nem most, az úszóedző botrányával: lassan, fokozatosan szivárogtak ki a titkok, ahogy előbújtak az áldozatok, tíz, húsz vagy ötven év után akár.

16.06.01. 15:08

Szántó T. Gábor: Van remény

Iskola után mentem úszni. Az edző a medence szélén állt. Ha nem úsztam elég gyorsan, üvöltött és gumipapucsot vágott hozzám. A papucsot természetesen vissza kellett vinnem. Akkor megint üvöltött

16.05.31. 11:25

Buják Attila: A félelem bére

Rövid fennállás után bezárt Csongrád megyében a nagyfai befogadóállomás, valaha kényszer-alkoholelvonó, még visszább büntetés-végrehajtási intézet, ha történelmi mélységekig megyünk, ártér és Pallavicini-birtok

16.05.30. 12:44

Csernobil-ország

Nemrég emlékeztünk meg a csernobili katasztrófa harmincadik évfordulójáról.

16.05.29. 16:52

Rock/tér/idő – Időutazás a Ludwigban

Nézve a Rock/tér/idő c. kiállítást borzongató élmény volt újraélni a kort, amikor még volt tétje és hatása a progresszív művészetnek

16.05.29. 10:09

Hattyútelefon

„Anyád keres Pestről.” Az ajtóban lihegve elhadart bejelentés a légiriadó erejével csapott szét a házban.

16.05.28. 09:55

Szigetvári Viktor: A győzelem és a bojkott

Néhány hete Nyakó István szocialista politikussal és Haraszti Miklóssal közösen vettem részt egy közéleti beszélgetésen a Budai Liberális Klubban.

16.05.27. 15:51

Ceglédi Zoltán: Viktor nem engedi

Áder János egy szomorú, cinkos lúzer, aki a nemzet egységének megjelenítésében valamiért csak az apatikus papucsférjeket tekinti mintának.

16.05.26. 14:10

Ki tűri meg Bayer Zsoltot?

Bencsik Gábor azt állítja, hogy a jobboldali pártszövetség nem tűr a soraiban antiszemitát

16.05.26. 11:15

Lázár, a labancok megmentője

Amikor tavaly ősszel Magyarország megépítette a kerítést, ugyanannyian mentek tovább Szerbiából Ausztriába, mint annak előtte, csak nem rajtunk, hanem Horvátországon és Szlovénián keresztül.

16.05.25. 07:29

Szexuális „perverziók”

A közvélekedés szerint minden szexuális tevékenység perverziónak számít, amit nem hagy jóvá a Biblia

16.05.24. 13:18

Lánczi gyanúja a „tudjukkikről”

A „tudjukkik” nem szoktak helyzetbe hozni egy „nemtudjukkit”, inkább saját maguk gazdagodnak meg..

16.05.24. 11:08

Ameddig Orbán akarja

Magyarországon senki nem gondolhatja komolyan, hogy a miniszterelnök által személyesen kiválasztott Schmitt Pál köztársasági elnök annak idején nem Orbán jelöltjét javasolta a parlament számára legfőbb ügyésznek

16.05.23. 11:21

Vészharang

Már rég nem az a kérdés, hogy a magyar kormánynak működő, az ország érdekeit szolgáló gazdaságpolitikája van-e, mert egyértelműen nem.

16.05.22. 14:53

Üzenjünk mindenkinek!

Hát itt hovatovább egy kormányzati üzenet-sorozatvetőre lesz szükség, hogy mindenki megértse! Mert az utóbbi napokban, meglehetősen váratlanul, elég sokfelől kaptuk a politikai hidegzuhanyt.

16.05.22. 08:59

Jolsvai András: Mondanom sem kell 8

Mondanom sem kell, tövig rágtam a körmömet s minden más, kezem ügyébe került körmöt izgalmamban, hogy mi lesz az államtitkár-szépségverseny végeredménye.

16.05.21. 21:45

Komplexusok

„Nincs időm élni és gondolkodni” – mondta nemrég egykori évfolyamtársam elsős gimnazista lánya, aki egy budapesti iskolában nevelődik erre. Ebből megértettem, hogy sokan még mindig a Vekerdy-komplexusban vergődnek

16.05.20. 06:45

Lakner Zoltán: A bojkott

Vitaindító interjújában Haraszti Miklós () nem egyszerűen bojkottot javasolt, hanem közös ügyet is az ellenzék számára. A bojkottról szóló vita jelen volt a közéletben a 2014-es választás előtt is.

16.05.19. 15:48

Alaptörvény? Oszt jó napot!

Sok minden benne maradt az Alaptörvényben, amit a legfőbb európai alkotmányjogi tanácsadó testület, a Velencei Bizottság kifogásolt

16.05.18. 08:12

Végel László: Kik akarják felszámolni a magyarságot?

Az újvidéki köztisztasági vállalat dolgozói tisztogatják az utcákat, a szeméttárolókba gyűjtik a falakról, a villanykarókról, a kirakatokról letépett választási plakátokat.

16.05.17. 13:02

Kvóta jobbról

A kvótarendszert nem a baloldali pártok szorgalmazzák, hanem a jobboldali többségű Európai Bizottság, valamint a jobboldali vezetésű Németország

16.05.17. 09:19

A tej szelleme

Hogy Csipisz macska jó vagy rossz fazon, arról most nem nyilatkozom. Jelenléte bizonyos értelemben politikai üzenet: tiltakozás a vasárnapi zárva tartás minden kínja ellen.

16.05.16. 16:41

Romlik Orbán memóriája

2001-hez képest a nyugdíjak vásárlóértéke 2008-ig folyamatosan, összesen mintegy 40 százalékkal emelkedett

16.05.16. 08:40

Van egy nagy logikai hibája Orbán menekültkvótás tiltakozásának

Magyarország lezárta ugyan a határait, mégis ebben az évben már több mint tízezer menekültet „engedett be”, mivel nem tudta őket visszalökdösni

16.05.15. 16:09

Értik

A legújabb kormányplakát szövege: „Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!” Brüsszel válasza: Értjük. Sajnos nagyon is jól értjük, még ha magyarul van is

16.05.15. 10:28

Nem veszek jegyet az Újszínházba, nem vásárolok a CBA-ban

Mondanom sem kell, okozott egy kis feszültséget, hogy nemet mondtam a barátaimnak.

16.05.14. 12:54

A gyűlölet kufárjai

A Nemzeti Választási Bizottság után a Kúria is beszállt a Fidesz idegenellenes gyűlöletkampányának újbóli felpörgetésébe, amikor hitelesítette a kormány népszavazási kérdését.

16.05.14. 10:47

Budapesti rondó

„...ne ravaszkodj, mert leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok!” – kiáltotta képviselőtársának a III. kerület jó humorú polgármestere 2006-ban.

16.05.13. 12:44

A kuruzsló

Mikor a kuruzsló a város alá ért, középkor volt, kedd és hajnal, harmat csillogott a fák ágain. Útközben csak egy sánta határkerülővel találkozott, aki a vadkörtét dézsmálta

16.05.10. 12:31

Kovács László: Európa napján az Európai Unióról és Magyarországról

Több mint ezer éve Szent István tette meg az első lépéseket az európai civilizáció felé azzal, hogy akkori mércével mérve modern államot alapított, és nem Bizánctól...

16.05.10. 10:23

Macsók

„Nézd, ezeknek a csinos sztárúszóknak semmi szükségük nem volt arra, hogy erőszakot alkalmazzanak.

16.05.09. 15:42

Ceglédi Zoltán: Mai kupakok

Tőserdői kemping, fordítva felvert, harmincéves szovjet sátor a lyukas aljú, foltozott Škoda mellett, lesütött oldalas a hűtőtáskában, pritamin, piros műanyag tányér. 1984 nyara.

16.05.09. 12:36

Szabó Brigitta: Valami más

Azt üzenik, hogy írjuk át és válasszunk valami mást – mutatta a gyerek a papírt, amelyen korábban közölnünk kellett az iskolával, hogy hittan- vagy erkölcstanórát vesz fel ötödik osztályban, s ha hittant...

16.05.08. 17:30

Mátyás Győző: Zsöllye és lelátó

Még, még, még! Ennyi nem elég! Még több stadiont! Mi az a potom 215 milliárd, amit még erre a célra szándékoznak költeni? Miért nem tízszer ennyi? Vagy százszor

16.05.08. 08:52

ZIPP.hu a Facebookon is

Gasztro hirfolyam

Világevő, 16.07.20. 21:12

Jön egy székely és egy magyar külföldről Budapestre...

A vicc folytatása szerencsére az, hogy itt meg is állapodnak, és aztán nagyon egyéni, különleges és főleg laza és mégis magas színvonalú ételeket főznek a megújult Babelben.[...] Bővebben!

Világevő, 16.07.19. 19:33

Szombaton lesz a talán legjobb balatoni program!

Tavaly ott voltam az első Bohém Légyotton, és nem túlzás azt állítani, hogy egy hihetetlenül hangulatos programról van szó, finom borokkal, jó hangulattal, nagyon normális emberekkel egy fantasztikus helyen...

Limara péksége, 16.07.17. 17:43

Amerikai almáspite

A kedvenc pitém. Vaníilia fagyival verhetetlen.A piacon gyönyörű, zöld színű nyári almákat kaptam, talán fontosalmának nevezik, de ebben nem vagyok biztos. Savanykás, az tuti.

Chili és Vanília, 16.07.15. 20:15

Egyben sült csirke nyári céklákkal

Vasárnap délelőtt, lassan ébredezik a város, a Tűzoltó utcai kézműves söröző udvarán azonban már korán reggel nagy az izgalom.

A bűvös szakács, 16.07.05. 09:41

Iskolatáska teszt

Nyakunkon az iskolakezdés. Ilyenkor minden szülőnél felmerül a kérdés, milyen szempontok alapján válasszon iskolaszereket a gyermeknek.

Chili és Vanília, 16.07.04. 09:21

Sütés nélküli sajttorta csatos üvegben

A Nők Lapja mostani számában amerikai ihletésű recepteket találtok tőlem: hamburger tépett sertéshússal, nyári lazacleves csöves kukoricával, ragacsos, csípős csirkeszárny, többek között.

Limara péksége, 16.06.29. 14:19

Ropogós sajtgolyók

Számtalanszor hallom az ismerősöktől, hogy imádom a rántott sajtot, de nem készítek, mert annyira macerás.

ZIPP legfrissebb cikkek