Autómotor
A lépcsős kisautó másik élete: sportlimuzin
A Nismo most a Nissan márka lépcsős hátú kisautóját vette kezelésbe
Szóváltásból verekedés – ketten a motoros ellen
A szabálytalan motorosnak nem tetszik, hogy az autós nem engedi tovább. Verekedéssé fajul a dolog
Már rendelhető a Chevy Trax
Hivatalosan is megérkezett Magyarországra a Chevrolet Trax kis méretű SUV
Rali-vb: Szardínia szigetén száguld a mezőny
Félidejéhez ért a Rali Világbajnokság, s már körvonalazódnak az erőviszonyok a bajnokságban. Sebastien Loeb vendégszereplése nem okozott túl nagy zavart
A Young Creative Chevrolet dizájnpályázat nyertesei
A Chevrolet márka által hetedik alkalommal meghirdetett Young Creative Chevrolet (YCC) nemzetközi művészeti és design pályázaton a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjai jutottak tovább az európai döntőbe
Idióta fordos cserbenhagyása
Balesetet okoz, majd miután eszmél, elhajt a helyszínről a Ford Focus sofőrje
Két súlyos sérült a kölcsönkapott Ferrari balesetében
Reménybeli vásárlónak adta kölcsön egy kereskedés a tuningolt Ferrari 599 GTB-t
Justin Bieber gázolt Ferrarijával, de a rendőrség szerint nem hibázott
Ő mindent megtett a baleset elkerülésére, a fotós vétett a szabályok ellen a rendőrségi vizsgálat szerint
Egy újabb argentin szuperautó
Családi összefogás eredménye a Bucci Special, amelybe Horacio Pagani is besegített egy keveset
Maximalista masztodon
Úgy adódott, hogy néhány héttel a Rolls-Royce Phantom Drophead Coupé után egy másik maximalista járművet, a Claas Xeriont is kipróbálhattam. Hasonló a teljesítményük, az áruk és az imponáló hatásuk.
Hétszemélyes a legnagyobb Fiat 500-as
500L Living-ként kerül nálunk a kereskedésekbe az eddigi legnagyobb Fiat 500-as
Első kémfotók a Gallardo utódáról
Nem titok, hogy a Lamborghini a Gallardo-utódon dolgozik, de a forma még az. Itt vannak az első képek
Budapesten indul az életnagyságú, LEGO Ferrari F1 versenyautó hazai turnéja
A Shell jóvoltából egyedülálló, életnagyságú, LEGO–ból épített Ferrari autó érkezett Magyarországra, a Shell-LEGO promóció részeként
Majdnem meghiúsult a Toyota indulása a Pikes Peak-en
Közúti balesetben megsemmisült a Toyota elektromos versenyautójának speciális töltője
A rendőr felbukkanásakor villanyoszlopnak hajt a részeg sofőr
A részeg ladáson kívül mindenki megúszta a kalandot, amihez azért kellett a strapabíró autó is
Már kapható az Autó-Motor 2013/11-es száma!
Keresse az újságárusoknál az új Autó-Motort
Nem kéne autót vezetnie annak, aki ennyire tehetségtelen
Szemmel láthatóan nincs érzéke az autóvezetéshez a videón látható hölgynek. Minek erőlteti
Az én autóm az én váram
Kastély nevű csúcs felszereltséget kapott a Ssangyong egyterűje, meg nagyon különleges belsőt. Csak ámulunk
Majdnem a szembe jövő autó alá fekszik a motorkerékpáros
Elcsúszik a motorkerékpáros, és a szembe sáv felé dől fel. Ezt most megúszta, de nem szárazon
A nagy túlélő: MTM Audi RS3
Egy Continental rendezvényen az abroncs tudását egy MTM Audi RS3-assal szemléltették. Nem a gumi volt a gyenge láncszem
Idő előtt: Suzuki Swift frissítés
Óvatosan nyúlnak az esztergomi gyártású Suzuki Swifthez a modellfrissítésnél, amely idő előtt napvilágot látott
Mindent a kényelemért!
A C 600 Sport után a BMW maxirobogó-páros másik tagját, a C 650 GT-t is próbára tettük. Ez lenne a robogós „műfaj” csúcsa
Összkerekes, hibrid Aston Martin
Konnektorról tölthető, összkerekes DB9 hibridet készített a Bosch
Közeleg a Porsche Macan bemutatása
Nemsokára hivatalos a Porsche kis SUV-je, itt vannak a legfontosabb információk a típusról
Megdőlt a leghosszabb MX-5 felvonulás rekordja
A Mazda újra rekordot döntött szombaton a hollandiai Lelystad-ban, így ismét friss bejegyzéssel kerül be a Guinness Rekordok Könyvébe
Már tuningolják az Alfa Romeo 4C-t. Elméletileg...
Még el se kezdődött az Alfa Romeo 4C forgalmazása, de már bőszen tuningolják azt
Felfrissült a Kia Optima
Hazájában, Dél-Koreában megkezdték a felfrissült Kia Optima forgalmazását
Nehéz szakma a robogózás
Ésszel kell robogózni, mert nem csak az autók, de a közút is veszélyes tud lenni
Videóra vették a kétéltű busz elsüllyedését
Sorozatosan süllyednek a Yellow Duck társaság kétéltű buszai Liverpoolban
Budapesten az új Renault Trucks teherautók
Bemutatkozott a Renault Trucks teljesen kicserélődött, Euro 6-os választéka
Olasz meló: roadsterből kombi
Újra kombit faragtak a Mercedes SL-ből olasz diákok – a Studiotorino segítségével
Hivatalos: BMW 4-es sorozat
Végre hivatalosan is bemutatkozott a BMW új középkategóriás kupéja, a 4-es sorozat
Betonkorláton előzés, avagy mi mindenre jó egy miniautó
Van, aki soha nem ülne bele egy ilyen lélekvesztőbe, pedig a Lada Okának is vannak pozitív tulajdonságai
Ennek is csak pénze volt vezetési tudás helyett – mínusz egy McLaren
Gyorshajtás miatt nem tudott időben lelassítani egy bérelt McLaren MP4-12C-vel a sofőr
Csillogóbb lett az Alfa Romeo MiTo
Új motort és króm bajuszt kapott az Alfa Romeo kisautója az új modellévre
Sikeres hétvége után ismét versenyre készül a legfiatalabb kamionversenyző
Ismét EB-ponttal gazdagodott a hétvégi navarrai futamon Major Benedek, ami izgalmas összecsapásokat, előzéseket és sajnos technikai problémákat is tartogatott a mindössze 16 éves pilótának
Halálos baleset a Peking-Párizs ralin
Egy, még Oroszországban is a súlyos balesetekről hírhedt útvonalon történt a halálos baleset
Így lesz a tilosban parkoló autóból szobor
Ha nincs kerékbilincs, van helyette betonkorlát, ami még hatásosabb visszatartó erőt jelent
Hellén szuperautó minden terepre
Görögországban az eddigi legsokoldalúbb szuperautó megépítésén dolgoznak, a Korres Project 4 vasárnap mutatkozik be
Hat év, heti húsz óra munka: Ferrari-piros érettségi ajándék
Sokak által roncstelepre szánt autók kapnak egy utolsó esélyt a kaposvári beszédes utcai műhelyben, ahol a mester szabadidejében veterán autókat újít fel
Kisautóból üzleti limuzin
Lépcsős hátú kisautóból is lehet igazi gyöngyszemet faragni. Az ízlés azonban vitatható
Ilyennek képzelik a jövő Ladáját a diákok
A Moszkvai Műszaki Egyetem formatervező hallgatóinak hirdetett pályázatot a Lada, itt vannak a győztes alkotások
Nyitva az ablak
A lehúzott ablakról szóló írás először az Autó-Motor 1973/7-es számában jelent meg
Megugrott a kereslet a használtautó-piacon
Legtöbben a 7-11 éves autók hirdetéseit böngészik, csak erre van pénzük új autó helyett
500 kg, 200 LE – így tér vissza az olasz ATS
Könnyű, erős és van rendszáma a feltámadó ATS márka első autójának
Az Audi-tulajok a leghűtlenebbek
Letaszították a trónról a BMW-tulajokat az audisok a hűtlenségi toplistán
Csak keményen – rádől a fa a motorosra
Pont akkor szakad le a hatalmas faág, amikor alá ér a motoros – nincs esély az ütközés elkerülésére
Elindult a Bridgestone óriásberuházása
Megvolt a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. új, 110 ezer négyzetméteres gyárrészlegnek alapkő-letétele a Tatabányai Ipari Parkban
Amikor nem adja ki a dolog
Hasít a forgalomban az Iveco sofőrje, de nagyon nem adja ki az egyik sávváltás, borítás a vége
Tájfun és Musztáng: a Kamaz új csapatszállítói
Készül már a még ki sem írt, de hamarosan érkező orosz katonai tenderre a Kamaz
Átváltozóművész a Scania Omniexpressz
Sokoldalú autóbuszt próbáltunk ki a Scania palettájáról, olyat, amelyre idehaza is nagy szükség lenne
Vízbe hajtott a török sofőr, mert nem értett magyarul
Figyelmetlen volt, majdnem élete és autója bánta. Figyelmen kívül hagyta az árvíz miatt lezárt területet jelző táblát egy török állampolgár és autójával belegázolt a vízbe.
Közös utódot kap majd a Splash és az Alto, és jön az XA Alpha Esztergomból
Egy minivel váltja majd az Alto-t és a Splash-t is a Suzuki, mindkettő legjobb tulajdonságait egyesítve. Jövő márciustól készül hazánkban az új, kis szabadidő-autó
Három hét próbaüzem után ünnepélyesen is elkezdődött...
Felavatták az Audi Hungaria új autógyárát, amelynél folyamatosan futtatják fel a termelést
Glancból jeles!
Az idei Tuning Show-n a legmélyebb benyomást keltő külföldi autónak járó különdíjat egy cseh Citroën családi egyterű nyerte. Lássuk, miért
A veterán kocsi olyan, akár a régi bélyeg
Most épp egy 1922-es Mercedes áll a veterán autók ingyenes tárlatának fő helyén a Király utca 38.-ban.
Bemutat, majd az árokba hajt a motoros
Érthetetlen, mi zavarja a Kawasaki-pilótát, és hogy miért hajt egyenesen az árokba
Elektronikus rendszámmal olcsóbb lehetne az autózás
Az esetleges problémákról tájékoztat az e-papír alapú rendszám, ami középtávon a biztosítási díjak csökkenését eredményezheti
Névtelen versenyautó a Porschétól
Jövőre lesz bevetésre kész a Porsche új LMP1-es versenyautója, amelynek még neve sincs – de bemutatták
Rendelhető az Infiniti Q50-es
Mercedes-dízellel már 9,3 milliótól elérhető az Infiniti márka belépő nagyautója
Autóvám-emeléssel válaszol Kína az Uniónak
Kereskedelmi háború van kialakulóban Kína és az Európai Unió között, a következő áldozat az autóipar lehet
Tömegverekedés a baleset levezetéseként
Ütközés, majd szóváltás, ami végül tömegverekedéssé fajul. A kamera meg csak rögzít
Insignia: 3,7 l/100 km a régi dízellel
Alaposan felforgatott motorválasztékkal, friss megjelenéssel jön az Opel Insignia
Szuperautót készítenek a szupertakarékos Volkswagenből?
El tudják képzelni a Volkswagennél, hogy Porsche 911-verő sportkocsit készítenek az XL1-esből
Plug-in hibrid Leon PPP konstrukcióban
800 ember négy éves munkával hozta létre a Seat Leon Verde konnektorról tölthető hibridet
A gyerek vezet, a szülő irányít a Toyota életnagyságú játékautójában
A Nemzetközi Tokiói Játékvásárra készítette el a Toyota a vicces családi autót
Kényeztetés felsőfokon
Bár képességei alapján a legszélsőségesebb körülmények között is elboldogul, az új Range Rover hamisítatlan luxusautó
Elúszott egy Jaguar-LR kereskedés Németországban
Egy Jaguar-Land Rover márkakereskedést öntött el a Duna – nem volt idő az autók megmentésére
Hivatalos: Terrano néven forgalmazza a Nissan a Dustert
Itt a első vázlat a Nissanná alakított Dusterről, amely feléleszti a Terrano nevet
Változatlan formával jön a következő Prius
Közeleg a Toyota Prius modellváltása, amely során sokkal látványosabb és takarékosabb lesz a hibrid-úttörő. De a sziluett marad
Takarékosabb lett a dízel Juke
Továbbfejlesztett technikát és motorleállítót is kap a Nissan Juke 1.5 dCi
Szőke nő Minivel: veszélyes kombináció
Járdára parkolna, helyette gázol, majd elhajt a minis szőke nő
Méltán volt rövid életű a Coda?
Kibővítette visszahívását a május óta csődvédelem alatt álló Coda Automotive
Ha elfogy az út a BMW M3-as alól, és jön a szakadék
Közúti száguldását akarta megörökíteni az M3 tulaj. Szakadékba esést rögzített a kamera
Emeli a tétet
Robusztus megjelenése ellenére a Sandero Stepway csupán városi álcaterepjáró
Jobb kézben a mobil, balban a kormány - ez így nem lesz jó!
Mennyiben hat a sofőrökre a vezetés közbeni mobiltelefonálás, illetve a kihangosító használata
Összetört egy BMW 2-es prototípus
Vasárnap este kellett lezárni egy német autópályát az álcázott BMW prototípus balesete miatt
Beárazták az új Suzuki SX4-est
Olaszországban már beárazták az új Suzuki SX4-est, amelyet ott az egyszerűség kedvéért S-Cross SX4-ként emlegetnek
Az olcsókirály
Ahogy elődje, úgy az új Dacia Logan is a hazai újautópiac legolcsóbb autója. A kérdés csak az, milyen autó is valójában
Hamarosan jön az eddigi legerősebb Peugeot
Július 14-én mutatkozik be az RCZ R, amely 264 lóerővel az eddigi legerősebb utcai Peugeot lesz
Hiába az okos összkerékhajtás, ha idióta ül a volán mögött
Jelen esetben a leggyengébb láncszemet a sofőr jelenti. Igen alacsonyra helyezve a lécet..
A Zelektromos Bogár
Úgy döntött egy PR-szakember, itt az ideje felhívni az emberek figyelmét az autók utólagos elektromossá alakítására
Egy versenyen Risztov Évát is legyőzte
Molnár Alexandra (18) szüleinek nincs könnyű dolguk. A lányuk olyan sportot űz magas szinten, ami még a fiúknál sem megszokott
Az én kocsim, az én hitelem
Ha megnőnek a gyerekek, vagy új családtag születik, sokszor van szükség nagyobb autóra. A régi és az új kocsi ára közti különbözetet sokszor hitelből fizetik ki a családok.
Oroszországban vannak idióta biciklisek is
Olyan gyorsan menj, amilyen hamar meg tudsz állni, illetve ne legyél hülye. Ezek a kerékpárosok nem szívlelték ezeket meg
F1: Vettel megtörte a jeget
Sebastian Vettel végre nyerni tudott Kanadában. A második Fernando Alonso nem volt maradéktalanul elégedett, harmadik Lewis Hamilton lett
Frontális ütközés lendületből
Busz takarásából támad a sietős nissanos, az áldozat egy másik Nissan
Újra brit kézben a TVR, újra autókat fognak gyártani
Brit kézbe került a TVR névhasználati joga, a befektetők már készülnek a márka újraindítására
Még mindig a kis EcoBoost a legjobb
A Nemzetközi Év Motorja zsűri kitart amellett, hogy az 1,0 literes, háromhengeres Ford turbómotor a legjobb
Konzervatívabb az európai Corolla
Saját orr és hátsó rész jellemzi az Európában gyártott Toyota Corollát
Felfrissül az Insignia
Lassan teljesen elveszíti álcáját az Opel Insignia felfrissített változata
Kategóriák között lavírozik a Peugeot 2008
Megérkezett hazánkba a Peugeot új öszvérautója, amely már 3,8 millió forinttól megvásárolható
Ha nem elég izgalmas Porsche Cayman...
...az olasz Studiotorino már készül a megfelelő karosszériával
Felszáguldott a Pikes Peak-re a Range Rover Sport
A leggyorsabb szériaautó lett a brit szabadidő-autó a teljesen végigaszfaltozott pályán
Gombokért, ütni-vágni
Cikkünk főhőse egy korábban Ausztriából behozott, 2000-es évjáratú Peugeot 306-os Van kivitel
Superman a Fiatot favorizálja
Az Egyesült Államokban egy megvadított Ram pickup, Indiában T-Jet motoros Linea a szuperember választása
Halálos baleset a Kanadai Nagydíjon
Egy pályamunkás veszítette életét a futamot követően, amikor áthajtott rajta egy emelőgép
Michelisz volt a legjobb hondás
A szezon negyedik dobogójával, egy harmadik helyezéssel Norbi ismét a legjobb Hondás volt az első futamon. A másodikon az ötödik helyet szerezte meg
Saját magát bünteti a fiatos
Büntetne a Punto sofőrje, de a vezetéshez is kevés az agya
Felháborodtak a vásárlók a Porsche árcsökkentése miatt
Volt, aki kifizette autóját, majd három nappal később ugyanaz már közel 8 millió forinttal volt olcsóbb
Baleset – rendőri utasításra
Ha a rendőr kiinti az embert, akkor engedelmeskedni kell. De mi van a szabályosan közlekedővel
Indul a Ford Jazz Tourneo
Júniusban Budapesten, Pécsett és Erdélyben ad koncertet Benito Gonzalez, Essiet Okon Essiet és a mindössze 15 éves magyar dob-virtuóz, Hodek Dávid. A művészek látogatásuk során egy Ford Tourneo Custom-öt használnak majd
