Police

Halálos baleset az 1-es úton (KEMRFK)

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt az 1-es számú főút Vértesszőlős és Tata közötti szakaszán 2013. május 21-én 12 óra körüli időben. Kerékpárosokat gázolt el egy tehergépjármű.

13.05.21. 12:36

Cáfolat (Heves MRFK)

13.05.21. 12:28

Vádemelés javaslat (ORFK)

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte azt a büntetőeljárást, amelyet H. József budapesti lakos és társai ellen indított visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt

13.05.18. 17:34

„Tudnál adni egy kis pénzt és cigit?” – Őrizetben a lejmolóból lett rabló (B-A-Z. MRFK)

Cigarettát és pénzt kért, de miután nem kapott, ütött a hajnali lejmoló Miskolcon. A bejelentést követően a járőrök azonnal elfogták és őrizetbe vették a rablót

13.05.18. 10:29

Zárfésűvel dolgoztak (KEMRFK)

Lakásbetörőket fogtak a tatabányai rendőrök 2013. május 17-én. A két budapesti férfi futva próbált meg elmenekülni a rendőrök elől, de az egyenruhások utolérték őket

13.05.18. 08:11

El akarta ütni haragosát (B-A-Z. MRFK)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt P. László 28 éves kazincbarcikai lakossal szemben

13.05.17. 12:07

Őrizetben a besurranó tolvaj (KEMRFK)

Több elfogatóparancs is érvényben volt a 35 éves F. Attila ellen, akit élettársával együtt 2013. május 15-én Maglódon fogtak el a tatabányai nyomozók. F.

13.05.17. 11:16

Leütötte és elvette mobiltelefonját (B-A-Z. MRFK)

Az Ózdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói nagy erőkkel indítottak nyomozást egy 2013 április végén elkövetett rablás tettesének felderítése érdekében.

13.05.17. 10:20

Ámokfutót fogott a szolgálatba induló pénzügyőr (NAV ÉM VPRF – B-A-Z. MRFK)

Ámokfutó autóst fogott egy szolgálatba induló NAV pénzügyőr a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen.

13.05.17. 08:45

Vádjavaslat emberölési kísérlet miatt (VMRFK)

Vádemelési javaslattal fejezte be a hajmáskéri Cs. Zoltán István ellen emberölés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

13.05.17. 08:24

Tolvajok a vádlottak padján (KEMRFK)

Üzletszerűen szabálysértési értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 25 éves T. Ádám és társai, a 19 éves L.

13.05.16. 11:41

Betörőket fogtak a rendőrök (KEMRFK)

Még a zsebében volt a lopott gyűrű, mikor kattant a bilincs egy sárkeresztúri féri kezén. Két társát is őrizetbe vették a kisbéri rendőrök, miután 2013.

13.05.16. 09:27

Vádemelést javasol a rendőrség a fegyveres rabló ellen (KEMRFK)

Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást K. István ellen a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.

13.05.15. 09:48

Apát és fiát fogták el a TEK segítségével - VIDEÓVAL! (PMRFK)

A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat zsarolás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt L. László 44 éves és fia, L. László 21 éves gyömrői lakosok ellen

13.05.14. 14:11

Vádemelési javaslat négy uzsorás ellen (Bács MRFK)

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya uzsorabűncselekmény bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást R. Zsolt 38 éves, R.

13.05.14. 13:54

Balatonboglári rabló őrizetben (Somogy MRFK)

A Fonyódi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított 2013. május 13-án egy balatonboglári férfi ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt

13.05.14. 10:23

Újra járható az M1-es Budapest felé (KEMRFK)

A rendőrség feloldotta az útzárat az M1-es autópályán, ahol 2013. május 14-én 5 óra 15 perc körüli időben a Budapest felé vezető oldalon Komáromnál egy furgon előbb egy teherautó hátuljának...

13.05.14. 06:24

Baleset az M1-en (KEMRFK)

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a Komáromi felhajtó után.

13.05.14. 05:39

Diákját bántalmazta (Csongrád MRFK)

Védekezésre képtelen sértett sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Szegedi Rendőrkapitányság egy szegedi általános iskolában történtek ügyében

13.05.13. 19:07

Vértesacsán fegyveres férfit fogott el a helyi körzeti megbízott (FM RFK)

A vértesacsai körzeti megbízott 2013. május 11-én kora hajnalban egyedül fogta el azt a férfit, aki pisztolyával kezében egy fiatalokból álló csoportot üldözött

13.05.13. 11:19

Rablóból sértett, sértettből önbíráskodó (KEMRFK)

Nem mindennapi esemény játszódott le 2013. május 12-én 6 óra körüli időben Esztergomban. Három férfiról számoltak be a bejelentők, akik bántalmaztak egy negyediket, majd betuszkolták autójukba és elhajtottak vele

13.05.13. 09:29

Újra járható az M7-es autópálya (Zala MRFK, fényképekkel)

Egy ember meghalt, hárman megsérültek a zalai balesetben

13.05.12. 12:58

Torlódás Röszkén (Csongrád MRFK)

Torlódás alakult ki a Röszke Autópálya-határátkelőhely belépő oldalán a személyforgalomban

13.05.12. 10:29

Fél mázsa kábítószer Röszkén - fotóval, videóval (Csongrád MRFK)

Mintegy fél mázsányi kábítószert rejtett annak a gépkocsinak a precízen kialakított dupla padlólemeze, amely 2013. május 9-én délután jelentkezett belépésre az országba a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen

13.05.10. 10:16

Késsel és fegyverrel raboltak (Csongrád MRFK)

Elfogta és őrizetbe vette a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a két férfit, akik 2013. január 14-én raboltak ki egy nőt Szegeden az Agyagos utcában

13.05.10. 09:14

Megtalálták a 8 éves kisfiút! (BRFK)

Megtalálták a főváros XXII. kerületéből eltűnt Antal Dávidot

13.05.09. 23:52

Vádemelési javaslat a betörők ügyében (KEMRFK)

Betöréses lopás elkövetésével gyanúsítja a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 23 éves M. Zoltánt és a 18 éves R. Dávidot. A két dorogi férfi 2012.

13.05.08. 14:38

ZIPP.hu a Facebookon is

Gasztro hirfolyam

Chili és Vanília, 13.05.21. 08:06

Kókusztejes sárgarépakrémleves spárgával és rizstésztával (laksa)

A laksa tartalmas, fűszeres, tésztás leves, amely elsősorban Malajziában és Szingapúrban népszerű, ahol a legjellemzőbb és legkedveltebb hétköznapi utcai ételek között tartják számon. Eredetileg a 15-16.

Limara péksége, 13.05.19. 16:40

Epres csokitorta

Ez a torta a mai desszertünk, ami a kisfiam kedvéért készült, mert pár napja ünnepeltük a névnapját.A fotót a facebook-ra töltöttem fel, nem gondoltam róla bejegyzést írni, de olyan sokan kérték a receptet...

Világevő, 13.05.19. 14:02

Két gyors kaja zöldspárgából

Mindkettő nagyon egyszerű, hasonlítanak is erősen egymásra. Az egyik egy fenyőmagos verzió, a másik pedig egy ázsiasított spagettis változat.

Fűszeres Eszter, 13.05.17. 08:31

Mindennapi betevőnk

Hazajönnek a srácok délután, és rettenetesen éhesek. Persze nem akarnak leülni az asztalhoz, mert valahol a gyerekszobában akarják folytatni azt, amit megbeszéltek az iskolában, vagy a téren...

Világevő, 13.05.15. 01:43

Amikor egy étterem nem viseli el a kritikát...

...hanem rituális (kommunikációs) öngyilkosságot hajt végre. Ezt mutatta be egészen elképesztő módon az Arizona államban található Amy's Baking Company (meg még egy csomó szóból áll a nevük).

Lila Füge, 13.05.15. 15:55

Amikor odaég a pörkölt szaftja

Gondolom minden család életében vannak stresszesebb időszakok. Én mindig onnan tudom, hogy közeledünk a feneketlen tó kavicsos aljára, hogy elkezd kiürülni a hűtő. Nincs, aki megtöltse, másra figyelek. Túlélek.

Chili és Vanília, 13.05.14. 10:21

Paprikás krumpli is, meg nem is

Egyik reggel megállított egy kedves, idősebb úr, és azt mondta: “Zsuzsika, nagyon szeretem magát, de mikor főz már végre egy jó paprikás krumplit a műsorban?”

ZIPP legfrissebb cikkek