Köveskál erogén zónája

Bor és wellness Badacsonyban most féláron!

Bor, érezelm, hírek!

Vasárnap délután. Pálffy Gyulával a köveskáli Cserekút közelében lévő pincéjéhez tartunk. Más ilyenkor a kutyáját sem engedi ki a kandalló mellől. A borász Toyotája félúton feladja a hegymenetet. Megpihen. Átadja a terepet. Hátsókerék hajtás helyett úgy 400 méter gyalogút következik. Sapka, sál, több pulóver, kesztyű. Minden rendben. Bokáig érő hó. Boldog hótaposó pillanatok. Rendezett és rendezetlen szőlők. Az előbbi többnyire Gyuláé. A bazaltra épült táj inkább a fehérnek kedvez. Van itt lösz meg agyag is, tíz méteren belül. Alatta a bazalt ásványai zenélnek. Meg a szélhordta hóbuckák. Ilyenkor, télen. A napsugarak a határon ejtőznek. A bacik pusztulnak a hidegben. Átragad rám Gyula és a hegy nyugalma. Az optimizmus. Kifújjuk az orrunkat. Minden kész egy rendhagyó borkóstolóra. Csak a lapáttal kell arrébb terelni az apai vagy inkább nagyapai pice elé tornyosuló hó-magast. Kösz, jól vagyok, itt a Cserekút alatt. Köveskál felett. Itt, ahol nyáron bizton rigók köszönnek egymásnak szerelmesen. A Balaton-felvidéken járunk, ha valaki nem tudná. Feltör egy nyári emlék. Milyen jót aludtam pár éve a kösveskáli református templom tövében egy hálózsákban. Úgy húsz fokban. Akkor az Ódon pince borai hozták a langymeleg álmokat. Itt ugyanis ők ketten, Gyula meg az öreg palackozzák a boraikat.

Tapossuk a havat. Beszélgetünk. Vidéki életről. Pincekulcsról. Múltról. Jelenről. Jövőről. Aztán lassan felérünk a pincéhez. Víz nincs. Minden befagyott. Még a pincében is. Kivétel a bor. Ha itt ragadnánk, reggel borral mosnánk az arcunkat. Mondjuk ettől természetes a közeg. A bor meg jó hatással van a bőrre. Nincs semmi manír, és ez nekem bejön. Baráti fogadtatás egy Szürkebaráttal. 2011. Hordóminta. A bor meg nem fagy bele a hordóba, hála az Istennek és a kémiának! Most kapnám ki a 2011-es Szürkebarátot a hordóból. A bazalt jelent, az illatok hozzá simulnak az évjárathoz, akkor is, ha melegíteni kell a pohárban. Ezt Pesten nyelni fogják a borsznobok, mint kacsa a nokedlit. De csak azért, mert természetes. Mert a fehérek battonage módszerrel készülnek. Vagyis még mindig seprőn vannak, olykor kevergeti őket Gyula, de már tiszták. Palackozásra szánt, fejtett bor képzetét keltik. Gyula szembe megy a trenddel. Ő most nekem a hótaposó terroir-wine-borász. Valamiért azt érzem, hogy az újabb és újabb mintákkal bizonyítani akar, miközben én már barátnak tekintem. Az elsőnél tudtam, hogy mi szót értünk. Egy nyelven beszélünk. Csak még nem mertem megkérdezni, hogy mikor hív meg metszeni vagy szüretelni. Kóstolunk. Kóstolunk. Bocs, kóstolok, kóstolok, mert ő még vezetni fog. Már a 2010-es boroknál Pesten is azt érzetem, hogy ez az ember tud valamit. Az évszázad legrosszabb évjáratából kihozni azt, ami a legtöbb. Nem egy kertévén reklámozó multi-tuti. Szerintem ezt a mondatot nem is értené. Ő másként van bekötve a világba. És ez így jó. Már csak mosolygok azon, amikor azt meséli, hogy a szőlőfürtös üvegcsékbe palackozott, turistáknak eladott borokkal kereste/keresi meg azt a pénzt, amit arra költ, hogy pl. a Kovács Antal sommelier éttermében, a Curiában eladhassa a kézműves borait. Magyar valóság. Valamiből meg kell élni. És nem tudom azt mondani az ajándéktárgyakból kézműves borászatot építő embernek, hogy felejtse el az üvegcsékből készült fürtöket. Az egy forint meg egy forint, az egyenlő kettő. Ez pedig szigorú törvény.

Közben újabb hordók dugója adja meg magát. A 2011-es 50-50 százalékban Rizlingszilvániból és Zöldveleteliniből gyúrt fehérrel nyáron fiatal csajokat lehet majd szédíteni a zánkai strandon. De csak akkor, ha nem a strandon vásároljátok meg az esti bájitalt. Ez az egyveleg egy illatbomba. A Furmit hasonló évjárata az ásványosságával hódít, ő még kerekedhet a hordóban. Közben a nagy borok megalapozásához elengedhetetlen ajándék bussines-ről mesél Gyula. Arról, hogy Rábapatyon és Szentendrén nem ezeket a viszik, hanem a fürtöcskékbe palackozottakat. A giccs-leltárt ezennel bezárjuk. Koncentráljunk a hegy levére.

Aztán nyomás vissza, mert lassan ránk köszön az este. Ha itt maradunk tényleg Szürkebaráttal mossuk ki szemeinkből a csipát. A szürkületben saját lábnyomaink vezetnek haza. Haza, mert otthon érzem magam. Pedig csak úgy két órája vagyok itt. A kandalló mellett előkerül egy Törökugartó rozé. Kevés szénsav. Kékfrankos hangsúly, Cabernet Sauvignonnal társítva és megbolondítva egy kis Bíborkadarkával. Megzavar. Nem tudom hová tenni. Nem az a könnyű műfaj. A 2011-es Cabernet Sauvignon viszont mesés. Egy új világgal is megismerkedem. Gyula szerint a Cab Sab-ban már a szőlőben lebomlott az almasav, ezért olyan kerek. Kerek, mint a világ Köveskálon. Legszívesebben kérnék egy hintaszéket és elnyújtóznék a szemes cserépkályha tövében. De menni kell, vár a vacsi Badacsonyban.

Ráadás

Búcsúzáskor Gyula a kezemben nyom egy palack 2009-es Cabernet Sauvignon-t. Ennek a vidéknek mégis a fehérek rajzolják az arcát – fut át rajtam a gondolat, miközben Badacsony felé tartunk. A bor még nincs forgalomban. Az úton nincs forgalom. Mesés, behavazott táj.

Hotel Bonvino. Alkalmi ismerősöm egy fogorvos. A svédasztalos vacsorához kikéri Magyarország szerintem legjobb Kadarkáját. Ha valaki nem tudná: Vida Péter, Öregtőkék Kadarkája. Aztán Vida Estve borával folytatja. Megkínál. Ahogy Vida Kadarkája nálam verhetetlen, úgy nem tudok mit kezdeni az Estve Cabernet Franc érett melegségével. A Merlot bársonyossága sem bódít el. A Pinot Noire sem vibrál bennem. Egyben van rendesen. Megisszuk. De csábítást érezek, hogy feldobjam a Pálffytól kapott Cabernet Sauvignon-t. Csücs ide baby. Érzed? A végén ott egy kis keserű csokoládé. Illatában a vad, vagy túlérett cseresznye. Csupa gyümölcs, one fa. Na, ilyen a bor. Egy Cabernet Sauvignon. Igen. Ha „meg-bazalt-köveznek”, akkor is. Ilyen az erogén zóna. Ha hozzá nyúlsz, akkor vége. Akkor véged. Véged, mert megtaláltad. Véged, mert megtalált. Az, amire vágysz! Megtagadhatod, de nem érdemes!