Pannon Bormustra visszakóstolással
Még egy nap és minden eddiginél komolyabb megmérettetés elé néznek a legkiválóbb hazai borok, mert soha nem látott színvonalú, a nemzetközi borszakma legnevesebb ítészeiből és hazai szakemberekből álló zsűri előtt versengenek a XII. Pannon Bormustrán.
Szállás és borkóstoló 2 főre 17000 Ft helyett 6800 Ft-ért a neszmélyi Hilltop Borhotel és Étteremben

- A legnagyobb presztízsű hazai borversenyen az idén számos elemében megújuló megmérettetést, - a jogtulajdonos Pannon Bormíves Céh megbízásából - mostantól a Sziget Szervezőiroda rendezi olvasható a verseny új honlapján. Az elsősorban ifjúsági fesztiváljairól ismert rendezvényszervező vállalkozás az idei évtől átvette a Budai Gourmet gasztronómiai fesztivál szervezését is, és ennek a gasztro irány felé való nyitásnak az újabb lépéseként rendezik meg a legjelentősebb hazai borversenyt is május közepén, a hagyományoknak megfelelően Pannonhalmán.
A megújulás jegyében 2011-ben új, elsősorban nemzetközi szakértőkből álló zsűrit választottak, amelynek tagságát szándékuk szerint évről-évre megújítják és bővítik majd. A 2011. évi Bormustra zsűri tagjai tudatos választás eredményeként kaptak felkérést. A meghívott szakértők szinte kivétel nélkül jól ismerik a helyi szőlőfajtákat, hazánk borvidékeit és borstílusait, hiszen többször jártak már Magyarországon.
A zsűri:
Caroline Gilby MW - Egyesült Királyság
Kató András AIWS
Matt Kramer - Egyesült Államok
Andreas Larsson - Svédország
Isabelle Legeron MW - Franciaország
Mészáros Gabriella AIWS
John Szabo MS - Kanada
Ronn Wiegand MW & MS - Egyesült Államok
A Bormustra új eleme, hogy - hagyományteremtő szándékkal és a borversenyek világában egyedülálló módon - a díjra jelölt borokat a szervezők az eredményhirdetést megelőzően megvásárolja, és egy külön kóstoló keretében összeméri a beküldött mintákkal.
A hitelesség és a garantált minőség jegyében szervezett vakkóstolóra elsősorban a hazai borsajtó vezető szakíróit és szakértőit hívtuk meg, akik elsőként tájékozódhatnak majd a XII. Bormustra zsűrije által legjobbnak ítélt borok minőségéről.
A médiazsűri tagjai:
Jónás Csaba
Tompa Imre
Kézdy Dániel/Tóth Adrienn (Vinoport)
Decanter
Borigo
Alkonyi László
Wojciech Bonkowski (Polish Wine Guide, Varsó)
Robert Smyth (Time Out Budapest)
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Aranykaviár
- Bóly
- Caro Maurer
- Christian Gonzales
- Dobogó
- Füleky Pincészet
- Gerbeaud
- Kaló Imre
- Kertész
- Kristen Cumings
- MOM Rosalia Rosé Garden
- Paris Wine Tasting
- Pesti disznó
- Provence
- Pócz
- Pók Tamás
- Sauska
- Sunday Brunch
- Szentesi József
- Szidónia Kastélyszálló
- Tamás Ervin
- Van Gogh
- VinCE
- borkülönlegesség
- bortúra
- borászoik
- champagne
- dél-balatoni borvacsora
- európai uniós pályázat
- feldolgozó
- francia ételek
- gasztro napok
- gumicukor
- hegyes
- házhosszállítás
- ipari épület
- kaviár
- koktélok
- kálvária
- lakásétterem
- legjobb vétel
- libanoni konyha
- magyar győzelem
- palackos minőségi bor
- paprikatorta
- paprikás ízek
- rozé bor
- szekszárdi borvacsora
- tapas bár
- ötcsillagos szálloda

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés