A karcagi birkatest
Az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO, 1972 óta több konvenciót alkotott a kulturális örökség védelmében. A Magyarországon legismertebb kulturális és természeti világörökség-listán kívül – Magyarország itt Hollókőtől a tokaji történelmi borvidékig nyolc helyszínnel szerepel – létezik például a Világemlékezet Program is. Ezen a jegyzéken van többek között a Bibliotheca Corviniana és Bolyai János Appendixe.
Magyarország a listán Hollókőtől a tokaji történelmi borvidékig az alábbi nyolc helyszínnel szerepel, a Világemlékezet Programot pedigitt tekinthetik meg.
A szellemi kulturális örökség védelméről szóló 2003-as egyezmény is ebbe a csoportba tartozik, amely a modernizáció által fenyegetett hagyományos szellemi értékek megőrzését szolgálja. Ezek az értékek a közösségek hagyományos kultúrájából származnak és ma is léteznek, vagy még felidézhetők és birtokba vehetők. Tavaly májusi felhívásában a kulturális miniszter ezért a magyar kultúra iránt elkötelezett közösségekhez fordult határon innen és túl az ilyen örökség számbavétele, leírása és a nemzeti jegyzékre való felterjesztése érdekében.
A Karcagi Birkafőzők Baráti Társasága az elsők között ajánlotta a helyi birkapörkölt-készítési szokást a nemzeti listára. A magyarság másutt is kedveli a pörköltet, de a karcagi főzési mód évezredes – talán a XIII. századi kunokkal ide került, s csak általuk gyakorolt – eljárást őriz: az egész „birkatestet” egyszerre főzik, kezdetben víz nélkül, az előre megpörkölt körmökkel, farokkal és fejjel együtt. A karcagi változat ízvilágában teljesen eltér az Alföld többi városában szokásos ételektől, és még a Kunságon belül is erősen archaikus főzési technikát jelent. A „birkatest” a közösség szokásrendjének része; az alkalom megválasztásában, a tálalásban-fogyasztásban máig élő rituális elemek figyelhetők meg, s a szokás a hagyománytartó kun város identitásának fontos értéke, amelynek megőrzéséért a helyiek sokat is tesznek. Mindezt elismerve Hiller István, akkori kulturális miniszter 2009-ben a kunsági birkapörkölt karcagi hagyományát a magyar nemzeti jegyzékre vette.
A Karcagi Birkafőzők Baráti Társasága tudatosan és öntudatosan törekszik az ételkészítő múltra vonatkozó szellemi és tárgyi emlékek összegyűjtésére, megőrzésére és továbbadására az ifjabb generációnak. A hagyományőrzés szempontjából ez egyenértékű a személyes tudással és ambícióval, sőt talán még fontosabb annál. A birkafőzéssel kapcsolatos képességek és készségek megmérésére egyébként helyben is, más vidékeken is vannak szervezett-intézményes alkalmak az úgynevezett „birkafőző fesztiválokon”.
A XII. karcagi birkafőző fesztiválhoz kapcsolódó Élő örökségünk című konferencián múlt pénteken néprajzosok és hagyományőrzők tárták föl ennek a nagyszerű szellemi kincsnek az eredetét. A jelenlévő előadók mindegyike, mások mellett Hoppál Mihály Európa-hírű etnográfus, és az ülésszak organizálója Dr. Bartha Júlia múzeológus, a lokális kultúra közösségformáló szerepe mellett tette le a garast, mert a helyi hagyományok láncolata és összessége a nemzeti hagyomány, és magyarságunknak is ez a védjegye az egyesülő Európában. Nagyon fontos ezért, hogy az új kulturális kormányzat az UNESCO-egyezmény és a Magyar Köztársaság Alkotmányának szellemében A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékét a közeljövőben várhatóan több határon túli örökségi elemmel bővíti.
Dalmáth Lajos

ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Aranykaviár
- Bóly
- Caro Maurer
- Christian Gonzales
- Dobogó
- Füleky Pincészet
- Gerbeaud
- Kaló Imre
- Kertész
- Kristen Cumings
- MOM Rosalia Rosé Garden
- Paris Wine Tasting
- Pesti disznó
- Provence
- Pócz
- Pók Tamás
- Sauska
- Sunday Brunch
- Szentesi József
- Szidónia Kastélyszálló
- Tamás Ervin
- Van Gogh
- VinCE
- borkülönlegesség
- bortúra
- borászoik
- champagne
- dél-balatoni borvacsora
- európai uniós pályázat
- feldolgozó
- francia ételek
- gasztro napok
- gumicukor
- hegyes
- házhosszállítás
- ipari épület
- kaviár
- koktélok
- kálvária
- lakásétterem
- legjobb vétel
- libanoni konyha
- magyar győzelem
- palackos minőségi bor
- paprikatorta
- paprikás ízek
- rozé bor
- szekszárdi borvacsora
- tapas bár
- ötcsillagos szálloda

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés