TÁRKI: Milyen a jó állampolgár?

| |
2014. november 17., hétfő 13:15

Manapság a tisztességes és politikailag aktív ember számít jó magyar állampolgárnak, de tíz évvel ezelőtt egészen másképpen gondolkodtunk erről – derül ki a TÁRKI 2004-es és 2014-es adatfelvételeinek elemzéséből.

A Nemzetközi Társadalomkutatási Program (International Social Survey Program, ISSP) 1984 óta 53 országban végez adatfelvételt különböző tematikus hullámokban. Magyarországon a TÁRKI 2014 júniusában végezte az Állampolgárság II. kutatási hullám adatfelvételét (az első hullám adatfelvétele 2004-ben volt). A kérdőívben a kutatók több olyan állítást fogalmaztak meg, melyek fontosak lehetnek ahhoz, hogy valaki egy ország jó állampolgára legyen (1. ábra).

1. ábra: A különféle állampolgári tulajdonságokat fontosnak tartók aránya (%)

ábra

Forrás: TÁRKI Omnibusz, 2014. június (OTKA K109611).
Megjegyzés: A válaszadók 1–7 közötti skálát használhattak, ahol az 1-es érték azt jelentette, hogy egyáltalán nem tartják fontosnak, a 7-es érték pedig azt, hogy nagyon fontosnak tartják az adott tulajdonságot. Az ábra a legalább 5-ös értéket adók arányát mutatja.


Az 1. ábra szerint Magyarországon majdnem minden megkérdezett fontosnak tartja, hogy az állampolgár mindig betartsa a törvényeket, és soha ne próbálja meg kijátszani az adózás szabályait. Emellett a megkérdezettek nagy része gondolja fontosnak, hogy mindig szavazzon a választásokon. Legkevésbé a valamilyen társadalmi vagy politikai szervezet munkájában való részvételt, illetve a világ más részén, rosszabb körülmények között élő emberek segítését gondolják fontosnak abban, hogy valaki jó magyar állampolgár legyen.

A válaszok együttes elemzése alapján azt mondhatjuk, hogy az állítások 3 különböző csoportra oszthatóak: ezek a politikai aktivitással kapcsolatos állítások (az ábrán sötétkék sávszínnel jelölve), a törvénytisztelettel kapcsolatos állítások (az ábrán piros sávszínnel jelölve) és a posztmodern értékekkel (tolerancia, civil aktivitás, segítségnyújtás stb.) kapcsolatos állítások (az ábrán barna sávszínnel jelölve) csoportjára. Ez például azt jelenti, hogy az esetek nagy részében az, aki fontosnak tartja, hogy mindig szavazzon a választáson, nagy valószínűséggel azt is fontosnak tartja, hogy a jó magyar állampolgár figyelemmel kísérje a kormány tevékenységét.

Mint a 2. ábrán látható, a 2004-es adatok elemzésekor ugyanaz a hármas csoportosítás rajzolódott ki az állításokból mint 2014-ben.

2. ábra: A különböző állampolgári tulajdonságokat fontosnak tartók aránya, állításonként (l%)

ábra

Forrás: TÁRKI Omnibusz, 2014. december
Megjegyzés: A válaszadók 1–7 közötti skálát használhattak, ahol az 1-es érték azt jelentette, hogy egyáltalán nem tartják fontosnak, a 7-es érték pedig azt, hogy nagyon fontosnak tartják az adott tulajdonságot. Az ábra a legalább 5-ös értéket adók arányát mutatja.

OSZD MEG MÁSOKKAL IS

Látogass el az atevelemenyed.hu oldalra és válaszolj kérdőívünkre!

A három (itt is az előző ábrán látható színekkel jelölt) csoport összetétele abban tér el egymástól, hogy a politikai aktivitással kapcsolatos állítások csoportjába több állítás sorolódott, továbbá a posztmodern értékek ereje nagyobb volt. Ennek részletei jól látszanak a 3. ábrán. Az eltelt 10 év alatt jelentősen átalakult a jó állampolgársággal kapcsolatos állítások fontosságának struktúrája. 2004-ben a legtöbben azzal értettek egyet, hogy a jó magyar állampolgár az árucikkek közül politikai, etikai vagy környezetvédelmi szempontból is válasszon, majd azzal, hogy vegyen részt valamilyen társadalmi vagy politikai szervezet munkájában. A legnagyobb változás az adózás kijátszásával kapcsolatban történt, hiszen 2014-re háromszorosára nőtt azoknak az aránya, akik szerint a jó magyar állampolgár soha ne próbálja meg kijátszani az adózást.

3. ábra: A különböző tulajdonságokat fontosnak tartók aránya, állításonként 2004 és 2014 (legalább 5-ös értékek, %)

ábra

Forrás: TÁRKI Omnibusz, 2004. december és 2014. június (OTKA K109611).


Forrás: TÁRKI/ Szeitl Blanka

 

Ha tetszett a cikk lájkolj minket a Facebookon, ha érdekel a munka világa ide is látogass el: a www.facebook.com/i12work.

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 0 komment

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés