A fiumei kikötő történetének fél évszázada - A somogyi levéltárosok hét évig kutatták az iratokat

Olivia prémium kozmetikumok 1600 Ft helyett 690 Ft-ért

- Mi keltette fel az érdeklődésüket a fiumei kikötő iránt?

- Tudomásukra jutott, hogy tekintélyes mennyiségű magyar nyelvű iratot őriz az ottani levéltár - ad magyarázatot az MTI-Pressnek Bősze Sándor, a Somogy Megyei Levéltár igazgatója, a kutatás irányítója.

A kapcsolatfelvételt és a munkát segítette, hogy 2000-ben megjelent a Nemzeti Kulturális Alapnak a külföldön található magyar nyelvű iratok rendezését támogató pályázata, továbbá az is ösztönzően hatott, hogy a Rijekai Állami Levéltár igazgatója - egy kaposvári szakmai tapasztalatcsere alkalmából - rendkívül nyitottan fogadta a tervet - avat be a horvát levéltárosokkal közösen, 800 példányban kinyomtatott könyv közelmúltbeli kiadásával lezárult, 2008-ban befejezett kutatómunka részleteibe a szakember, aki munkatársaival 2001-ben a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával kezdte meg az egykor a fiumei kikötő építését koordináló Tengerészeti Hatóság iratainak rendezését, feltárását és jegyzékelését.

- Közel fél évszázad iratait tanulmányozták?

- Igen, és mindezt úgy, hogy évente két-két hetet töltöttünk a fiumei levéltárban. Miközben rendeztük a javarészt magyar nyelvű iratokat, szemünk előtt bontakozott ki a kikötő, a környező üzemek, a raktárak története. A munka során kiderült az is, hogy Fiume értékét éppen az adta, ami ma is fellelhető Rijekában: egy multikulturális város, amelyik teret engedett számos ország kultúrájának, értékeinek - idézi fel Bősze Sándor, aki a munkájukról szólva azt mondja, hogy az egyértelműen új típusú volt. - Az 1989 előtti gyakorlat szerint ugyanis a magyar levéltárosok kétoldalú államközi egyezmények keretein belül utaztak kutatni az egyes országok levéltáraiba, ahol a munka általában folyamatosan, akár több évig is eltartott, és több kolléga egymást váltva végezte. Így az adott forrás együttes értékelésében számos eltérés adódhatott, nem beszélve arról, hogy senkinek sem lett teljes rálátása az anyag egészére. Mi egy klasszikus levéltári rendező munkát végeztünk el, ami jelentős tartalmi eltérés magyarországi kollégáink korábbi tevékenységétől.

- Mit jelent ez a gyakorlatban?

- Mivel az irategyüttes lényegesen rendezetlenebbnek mutatkozott az előzetes várakozásunkhoz képest, meglehetős alapossággal forgattuk át valamennyi alapszámot. Már a munkánk elején egyértelművé vált számunkra, hogy a tapasztalt, történeti információkban rendkívül gazdag tartalomra kötelességünk felhívni mind a magyar, mind pedig a horvát kollégák figyelmét. A jegyzékünkbe nemcsak a forrásértéke miatt fontos aktákat vettük fel, hanem minden olyan alapszámot is, amely valamilyen mellékletet tartalmaz. Még akkor is felvettük, ha az alapirat tartalma azt egyébként nem tette volna szakmailag indokolttá. Így - a legjobb tudomásunk szerint - nem maradt ki egyetlen tervrajz, helyszínrajz, térkép, fénykép, grafika, plakát és egyéb aprónyomtatvány sem. A XX. század első évtizedében keletkezett iratok közül akadtak olyan évfolyamok, amelyekben mi alakítottuk ki először az "eredeti" irattári rendet.

- Mi takar a könyv címében szereplő két dátum?

- A magyar minisztertanács 1870. július 20-án tárgyalta a fiumei provizórium ügyét. Ekkor döntöttek a kormányzóság felállításáról. Az első kormányzó ifjabb gróf Zichy József volt, ő kapta meg a horvátországi partokra is kiterjedő tengerészeti hatóság elnöki tisztét is. Az utolsó magyar kormányzó 1918. október 28-án elhagyta a várost, ahová még aznap horvát katonaság vonult be. November közepén olasz csapatok szállták meg a várost, december 5-én pedig a Fiumei Olasz Nemzeti Tanács Hugo Venuttit, az Oriente Magyar Tengerhajózási Rt. igazgatóját bízta meg a hatóság irányításával.

- Mondana példát arra, hogy mi mindent tartalmaznak a vizsgált iratok?

- A Magyar-Horvát Királyi Tengerészeti Hatóság iratai nem csak a kikötő és környezete építése, építészete emlékeit hagyta ránk. Jelentős mennyiségű információt nyerhetünk e kikötőn keresztül lebonyolított kereskedelemről, az itt megfordult áruk fajtáiról, a kereskedelemi hajók mozgásáról. Olvashatunk hajótársaságokról, ezek járatairól, áru- és hajóforgalmáról, járataik állami segélyezéséről. Az egyes hajó történetére nézve is akadnak források, és nem is kevés. Hajószerencsétlenségek leírása is gyakorta előfordul az iratok között. A gazdaságtörténészeknek ajánlanánk csemegeként a Fiumei Kereskedelmi és Iparkamara jelentéseinek megmaradt példányait, de a biztosítástörténettel foglalkozó szakemberek is nagy sikerrel kutathatnak az iratok között. Mivel a Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia is a tengerészeti hatósághoz tartozott, e tanintézet ügyeiről, a tengerészek képzéséről úgyszintén bőven találunk anyagot. A közegészségügy történetével foglalkozó szakemberek számára a fiumei kikötő egykori részét képező martinschizzai vesztegzár intézetével kapcsolatos iratok lehetnek érdekesek. Az intézmény építése, karbantartása, építészeti átalakítása, berendezése mind-mind jól nyomon követhető, csakúgy, mint a világ különböző pontjain fellépett fertőző megbetegedésekről, járványokról a fiumei kikötő egészségügyi hatóságainak szóló, szinte minden évből megmaradt osztrák-magyar konzuli jelentések.

- E hatósághoz köthető a kereskedelmi kikötő építése?

- A kereskedelmi kikötő építését már 1766-ban tervezték. Bár elkezdték feltölteni a partot, a hajók ekkor még továbbra is a Fiumara folyó torkolatát használták. A kikötőépítéséhez István nádor fogott hozzá 1847-ben. Mivel a munkálatok lassan folytak, 1868-ban mindössze egy 33 méter széles és 500 méter hosszú vízfelület állt a hajók rendelkezésére. Az iratok tanúsága szerint 1870-től kezdődött meg a koncepciózus, nagyszabású építkezés az Adria partján. A kikötő bővítése és korszerűsítése a háborúig töretlenül folyt. Az 1870-es évek elején összesen ötezer, 1890-ben pedig 11 ezer hajó kötött ki Fiuméban.

- A tengerészeti hatóságnak mi volt a feladata?

- A trieszti tengerészeti hatóság mintájára megszervezett hivatalnak elsősorban a hajózási, hajóépítészeti, halászati, tengeregészségi és veszteglési ügyekre terjedt ki az illetékessége. Felügyelte a tengeri hajók építését, ellenőrizte a hajók állapotát és szabályszerű felszerelését, eljárt a magyar-horvát tengerparton folytatott bel- és külföldi hajózásra vonatkozó ügyekben, gondoskodott a kikötőkről, a fénytornyokról, a kikötői tárházakról, a tengeri hajózást segítő és védelmét célzó intézményekről, valamint azok javításáról. A hivatal felügyelt a kereskedelmi tengerészeti akadémiára, és az előírt vizsgák alapján kiadta a kereskedelmi tengerészeti tiszti állásokra képesítő okleveleket. Eljárt - másodfokú tengerészeti és fegyelmi szempontból - a hajótulajdonosok, hajóvezetők és tengerészek között a tengeri utazások alkalmából előforduló vitás kérdésekben, a hajókárok és a hajótörések ügyeiben. Ők tartották nyilván a kereskedelmi tengerészet személyzetét, tárgyalták a hajósok szolgálati viszonyaira vonatkozó kérdéseket, gondoskodtak az elszegényedett vagy a külföldön elhunyt tengerészekről, kezelték a tengerészek és a tengeri halászok segélyalapjait. A hatóság tengerészeti kihágások esetén mint másodfokú hatóság működött, ellenőrizte az állam által segélyezett hajózási vállalatok szerződésszerű járatait, felügyelt a tengeri halászatra, a tengeri egészségi és veszteglési ügyekre vonatkozó törvények és rendeletek végrehajtására.

Bősze Sándor a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság iratainak rendezése kapcsán fontos hozadékként említi, hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával megkezdett, majd mások, így többek között a tulajdonos Somogy Megyei Közgyűlés által is támogatott és folyamatosan figyelemmel kísért kutatás során jelentős mennyiségű, maradandó értékű hungarica-anyagot is sikerült feltárni a történelemtudomány számára.

- Igen nagy történeti értékkel bír ez az anyag, amelynek fontosságát növeli az a tény, hogy a hajdani felügyeletet ellátó kereskedelemügyi minisztériumnak a Magyar Országos Levéltárban őrzött iratai erősen töredékesek, így a Rijekában található dokumentumok nemcsak prímér forrás, hanem a legteljesebb is - hangsúlyozza az igazgató.