Közvélemény a korkedvezményes nyugdíjak rendszerének átalakításáról

| |
2011. július 25., hétfő 04:43

A többség elfogadja, hogy a korhatár alatti nyugdíjak rendszere változtatásra szorul, ám a szigorítás lehetőségének alkotmányba foglalása erősen megosztotta a közvéleményt - derül ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet a HVG megbízásából készített a Medián 1200 fő megkérdezésével.

A lakosság döntő többsége (91 százalék) értesült a korhatár alatti nyugdíjak rendszerének a közelmúltban lehetővé tett átalakításáról, ezt szinte ugyanannyian ellenzik, mint ahányan üdvözlik (49, illetve 48 százalék). A kormányoldal még a saját szavazótáborát sem tudta egyöntetűen a döntése mögé állítani (a szavazóik 30 százaléka nem ért egyet a változtatással), miközben más pártok szavazóinak csaknem a kétharmada, és nem mellesleg a jelenlegi nyugdíjasok 54 százaléka is ellenzi az új szabályozást. A véleményeket 100 fokú skálára kivetítve mindez közepes, 48 pontos elfogadottságot jelent, de ezen belül még a leginkább támogató csoportban, a Fidesz szavazótáborában sem mérhető erős támogatás (62 pont).

Részleteiben vizsgálva valamivel komolyabbnak látszik a módosításokkal szembeni ellenérzés. Ennek egyik jele, hogy a válaszadók több mint fele (56 százalék) szerint semmi nem indokolhatja, hogy az emberektől megvonják a már megszerzett jogosultságukat ‑ még a Fidesz-szavazók jelentős része (37 százaléka) is ezt vallja. Azt, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben akár a korhatárt még el nem ért nyugdíjasokat is visszatereljék a munkaerőpiacra, a megkérdezettek 36 százaléka tartja fontos szempontnak, de az így gondolkodók egyedül a kormánypárti szavazótáboron belül vannak (58 százalékos) többségben.

A szigorítást övező szakszervezeti tiltakozás kapcsán a válaszadók közel fele (47 százalék) úgy gondolja, hogy a kormánynak figyelembe kellene vennie az érdekképviseletek véleményét, és jelentősen finomítani kellene elképzelésein. A megkérdezetteknek csupán 13 százaléka (a fideszes szavazók közül is csak minden ötödik) vélekedik úgy, hogy a szakszervezeteknek kellene elfogadniuk a kormány álláspontját, és abbahagyniuk a tiltakozást.

A válaszadók mindössze 18 százaléka tartaná helyesnek, ha már a jelenlegi szolgálati (fegyveres és rendvédelmi) nyugdíjasok juttatásait is csökkentenék vagy megvonnák. Azt, hogy a korhatár alatti nyugdíj szabályain változtatni kell, a lakosság döntő többsége elfogadja, mindössze 16 százalék hagyná érintetlenül a rendszert. Ám a legtöbben csak azoknál tartanák elfogadhatónak a szigorítást, akiknek még sok évük van hátra a nyugdíjig (33 százalék), vagy akik csak a döntést követően kezdenek dolgozni (28 százalék).

A felmérést 2011. június 9-e és 14-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a kutatók a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ±2-5 százalék.

Forrás: median.hu

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 1 komment

Kommentek

  • Válasz - 2011.07.28. 09:02:50Gábor07

    Szerintem ezekből a felmérésekből is kitűnik, hogy az emberek világosan látják, hogy visszamenőlegesen törvényeket nem szabad alkotni!A kormány miért nem a buszosokat vagy a bányászokkal példálózik a korkedvezményes nyugdíjak eltörléséről? Mert a rendőrt mindenki utálja, főleg ha még úszítják is az embereket rájuk. A rendvédelmisek úgynevezett visszaterelése a munka világába, csak bosszú, hisz már kiszámolták, hogy ez többe kerűl 30 milliárd Ft-al, mintha békén hagynák őket. Különben is megint csak olyan feladatot látnának el, amivel ismét közutálatnak lennének kitéve. Gondolok itt a közmunkások felügyeletére, irányítására, s közben elfelejtik az emberek, hogy miért is kerűltek oda. A FIDESZ feloszlatta a szakszervezeteket azért, hogy ne legyen aki fellép a dolgozók érdekeiért. Ennek érdekében még a sztrájktörvényt is módósította. Ha sztrájkolsz törvényt sértesz és joguk lesz elitélni, garázdaságért, terrorizmusért stb. Fura mi?
    Azt már olvastam, hogy Napóleon is így kezdte, de mit szólsz hozzá még Hitlert is demokratikusan választották meg. Ő is építtetett autópályákat, de nem rabszolgákkal, közmunkásokkal, hanem megfizetett dolgozókkal. Volt valamikor egy Állami Építőipari Vállalatunk. Most miért nem lehet? Mert így minden pályázat elbírálásánál csuszik egy kis mellékes valakinek. A FIDESZ mindenkit megsarcolt: Kezdte a médiával, Bíróságok jogkörét csökkentette, új alkotmányt készített amiben benne van a korkedvezményes nyugdíjak szociális juttatássá való átalakítása, de mivé?
    Napi egy kiflivé? akkor veszi el a juttatást amikor akarja, oszt se nyugdíj se fizetés.A 16%-os minimálbéresek megadóztatásával milliók fizetése csökkent, énkaptam 1% kedvezményt 17-ről 16%-ra, a gazdagok pedig 20%fizetésemelést
    kaptak.Te hova tartozól?Munka tv.könyve:44 órás munkahét! Az havi 16óra, évi 24 munkanap, amit kevesebb bérért többet dolgozol.Eltörli az adójóváírásokat,megadóztatja a katefériákat,
    növeli anyugdíjjárulékot20%ra, viszont nem járul hozzá az állam semmivel az-az a 26%-al.Te kapod majd azt a nyugdíjat amit befizettél 20%-ot.Ennyi erővel maradhadtál volna a mgánnyugdíjpénztáraknál és az is megmaradt volna amit eddig befizettél.A 10% amivel emeli a járulékbefizetésedet és a 26%amit nem kapsz meg, az 36%-al vertzek át.És ak-kor nemenj szrájkolni! Szíjjátó szerint mindenki jól fog járni!! Na ezért szüntették meg úgy aszakszervezeteket, hogy azok is csak az újságokból tudták meg, hogy nem léteznek. Ezért hivatkkoznak akonzultációs levélre, ahol
    szerintük elmondhatod a véleményed! Konzultáció szerintem, ha leülünk és beszélgetünk, ahol nem csak egy válasz van, hanem több is.Családipótlékot egy gyerek után felejsd el! Úgy kell miért nem csináltál hármat
    Persze tiszteletem a nagycsaládosoknak, de van-nak akik örülnek egy gyereknek is, ha feltudják nevelni.Szóval szerintem ez messze nem demokrácia, hanem diktatúra, ami 2012.01.01
    -től törvényes lesz! Te eszt akartad? akarod?
    Én nem!

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés