Demonstrációra készülnek a rendvédelmi szakszervezetek
Újabb demonstrációra készülnek a rendészeti szakszervezetek, miután a keddi, a miniszterelnökkel folytatott tárgyaláson sem sikerült megegyezniük a feleknek - mondták szakszervezeti vezetők a Parlamentben tartott, valamivel több mint egyórás megbeszélés után.
Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) és Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) vezetője is azt mondta az Országház előtt várakozó újságíróknak: nem tudják elfogadni a kormány álláspontját a nyugdíjrendszer átalakítása ügyében. A szakszervezetek egyike sem fogadta el a kormány álláspontját, ezért demonstrációkra készülnek - tették hozzá.
Az FRSZ elnöke elmondta, hogy a következő napokban döntenek a nyomásgyakorlás további lehetőségeiről. Mint hozzátette: a tárgyalások eredménytelenül zárultak, de ígéretet kaptak Orbán Viktortól arra, hogy a hétfőn elfogadott alkotmánymódosításhoz kapcsolódó törvényi változások, valamint az új életpálya-modell kidolgozásába bevonják őket.
Pongó Géza szerint valószínűleg az érdekképviseleti konföderációs kapcsolatokon keresztül, a "civil társadalom" szakszervezeteivel közösen gyakorolnak nyomást. Lesznek sztrájkok és tüntetések is, ám a rendőrség és a rendvédelmi szervek nem sztrájkolhatnak - fűzte hozzá.
A BRDSZ elnöke is megerősítette, hogy nem fogadták el a kormány javaslatait. Bárdos Judit, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnökeként bejelentette, hogy részt vesznek a jövő hétre tervezett konföderációs demonstrációkon. Az MTI kérdésére Bárdos Judit megerősítette, hogy az öt szakszervezeti tömörülés közös demonstrációja várhatóan jövő hét csütörtökön lesz.
Powell Pál, a Rendvédelmi Szervek Érdekegyeztető Fóruma (RÉF) munkavállalói oldalának megbízott elnöke elmondta: előrelépésként értékeli, hogy a már nyugdíjba vonult rendvédelmi dolgozók esetében az önkéntesség elve érvényesül, vagyis saját maguk dönthetik el, visszatérnek-e az állományba.
A szakszervezeti vezető ugyanakkor hangsúlyozta, nem elégedettek, hiszen a nyugdíjban maradó 57 év alatti egykori rendvédelmi dolgozók 16 százalékos adójáról nem mondott le a kormány. A RÉF munkavállalói oldalának megbízott elnöke ugyanakkor pozitívan értékelte, hogy a rendészeti dolgozók új nyugdíjrendszere és életpálya-modellje várhatóan egyszerre, 2012. január elsején lép életbe.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyar Szociális Fórum
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés