Tavaszi nagytakarítás kezdődött Budapesten
Megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Budapesten; az időjárás enyhültével a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkatársai éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy eltüntessék Budapest útjairól és közterületeiről a tél nyomait - mondta a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője pénteken az MTI-nek.
Szűcs Panni közlése szerint a társaság megkezdte a hidak lemosását, a fagy miatt keletkezett úthibák kijavítását, az aluljárók takarítását, a lakótelepek környezetének rendbetételét.
Az FKF Zrt. kiemelten kezeli az uniós soros elnökség rendezvényeinek helyszíneit, az odavezető útvonalakat, továbbá az idegenforgalmi szempontból frekventált városrészeket, így például a Budai Várat, a Duna korzót, a Hősök terét, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményeinek helyszíneit. A szóvivő hozzátette, hogy a város kiemelt körzeteinek "faltól-falig" való takarítását a hétvégén kezdik meg.
Szűcs Panni elmondta, hogy a gyalogos aluljárók falait vegyszerrel mossák le, fertőtlenítik az utcai szemeteseket és a szelektív hulladékgyűjtő szigetek tartályait. A közúti gyorskarbantartó igazgatóság dolgozói öntött és hengerelt aszfalttal állítják helyre a társaság üzemeltetésében lévő több mint ezer kilométer hosszúságú úthálózatot, ezen belül a közösségi közlekedési útvonalakat.
A szóvivő közlése szerint a főváros tavaszi nagytakarítását a tervek szerint április végén fejezik be.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyar Szociális Fórum
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés