Már tárgyal a jövő kormányzati terveiről a Fidesz-KDNP
"Számos olyan kérdésben kell ősszel a parlamentben döntést hozni, ami alapvetően fogja meghatározni az ország életét a következő években" - mondta Lázár János. A politikus számít a Fidesz-KDNP képviselőinek megértésére és együttműködésére. A tanácskozáson a jövőbeni kormányzati tervekről is szó lesz.
A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, "rossz híre van", mert a miniszterelnök ugyan azzal biztatta az ellenzéki frakciókat, hogy az ősz könnyebb lesz, "de lehet, hogy még nehezebb lesz" mint az előző ülésszak.
Az Országgyűlés az elmúlt időszakban 31 plenáris ülésnapon 57 törvényt és országgyűlési határozati javaslatot fogadott el, ami mennyiségében és gyorsaságában példátlan az elmúlt húsz év parlamentáris történetében - jelentette ki a tanácskozáson a frakcióvezető, hozzátéve: nyilvánvalóan "példátlan gazdasági és társadalmi válságban is van az ország, ezért nem ülhettünk a babérjainkon, azonnali cselekvésre volt szükség".
A miniszterelnök az elmúlt száz nap kormányzati munkájáról és a következő száz nap terveiről ad tájékoztatást, délután pedig a miniszterek és államtitkárok ismertetik az őszi ülésszakra vonatkozó szakmai elképzeléseiket a kabinetek számára a Fidesz-KDNP frakciószövetség ülésén - közölte Lázár János.
Elmondta: Orbán Viktor informális keretek között tájékoztatja a két frakciót a kormányzat eddigi munkájáról és jövőbeni terveiről, de néhány kérdésben külön is tájékoztatást ad az elmúlt száz napban született fontos gazdasági és személyzeti döntések kapcsán.
Délután a szakmai kabinetek tagjai minden minisztertől és államtitkártól kérdezhetnek, azon túl, hogy a tárcavezetők a szakmai elképzeléseiket ismertetik.
Lázár János ismertetése szerint a frakcióülés pénteki napján az őszi parlamenti ülésszakról ad tájékoztatást Kövér László házelnök, Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke pedig az önkormányzati választások kapcsán a kampány állásáról és a felkészülés menetrendjéről tart beszámolót.
A tapolcai kihelyezett frakcióülésen megjelent Szájer József EP-képviselő és Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke is.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyar Szociális Fórum
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés