A jövő évi költségvetés sarokszámait követeli az MSZP

| |
2010. szeptember 9., csütörtök 13:37

Az MSZP az ország gazdasági stabilitása és nemzetközi megítélésének javítása érdekében azt követeli Matolcsy György gazdasági minisztertől, hogy tegye közzé a 2011-es év költségvetésének sarokszámait. Ezen kívül nevezze meg, kiknek kell majd a 3 százalékos hiánycél elérése miatti terheket viselni. Ezt Török Zsolt, a párt szóvivője csütörtökön közölte az MTI-vel.

A szocialista politikus közleményében azt írta, kiderült, hogy a kormány nem tehet mást, mint amit az MSZP folyamatosan követel, és amit a korábbi kabinet meghatározott, ez pedig a következetes költségvetési politika és nyílt, titkoktól, mellébeszéléstől mentes kommunikáció.

Az MSZP szerint Matolcsy György mindössze egyetlen pontban volt egyértelmű, miszerint folytatják az MSZP támogatta Bajnai-kormány által megszabott irányt, azaz betartják az idei 3,8 százalékos és a jövő évi 3 százalékos hiánycélt. Ezen felül nem derült ki, kiknek kell viselniük ezen hiánycél tartása okozta terheket - írta.

Hozzátette: az MSZP megérti, hogy a Fidesz-KDNP kormány számára nem vállalható a megszorítás kifejezés az önkormányzati választások előtt, azonban elvárták volna, hogy a kormány végre vállalja a kormányzással járó felelősséget. Ennek elmaradása álláspontjuk szerint csütörtök reggel ismét a forint zuhanását eredményezte, hiszen a bizonytalanságot nem kedveli a piac.

"A fülkeforradalmi szabadságharc áldozatai már eddig is elszenvedték a kormány dilettantizmusát és 1,5 millió devizahiteles nyögi ennek százmilliárdos terheit." - zárta állásfoglalását Török Zsolt.

Matolcsy György szerdán jelentette be, hogy Magyarország jövőre 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez. A GDP arányosan 3 százalék alatti hiány első feltétele az idei 3,8 százalékos hiány teljesülése, második a bankadó kiterjesztése 2011-re; harmadik feltétel, hogy 2,5-3 százalékos gazdasági növekedés legyen a jövő évben, ami 150-200 milliárd forint többletbevételt hoz, negyedik feltétel az olcsóbb állam illetve olcsóbb közigazgatás megteremtése, míg az ötödik az állami vállalatok rendbetétele - mondta.

Arról is beszélt, hogy ha a magyar költségvetés képes beszedni a 200 milliárd forint összegű bankadót és zárol 120 milliárd forintnyi kiadási összeget, akkor az idei GDP arányos 3,8 százalékos államháztartási hiány megvalósul.

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 2 komment

Kommentek

  • Válasz - 2010.09.09. 15:34:21egonhu

    Zárójelben jegyzem meg, hogy a Bajnai kormány a sarokszámokat 2009. NOVEMBER 25-én tette közzé.

    MIT AKARNAK EZEK??????

  • Válasz - 2010.09.09. 19:58:25Eresem0293

    Válasz egonhu - 2010.09.09. 15:34:21 hozzászólására:

    2009. szept. 12. ... A kormány benyújtotta a parlamentnek a 2010. évi költségvetés tervezetét.

    Miről beszélsz??? A tervezet is kész volt nemcsak a sarok számok!!!

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés