Vas megye: egy civil szervezet is tud listát állítani
A Fidesz, az MSZP és a Jobbik mellett a Szolidaritás a Vidékkel Mozgalom is tudott listát állítani Vas megyében - közölte Patyi Elemér, a szervezet elnöke kedden az MTI-vel.
A Fidesz után a Szolidaritás a Vidékkel Mozgalom gyűjtötte össze a legtöbb ajánlószelvényt, ennek alapján abban reménykedünk, hogy több mandátumot is sikerül szereznünk a megyei közgyűlésben - mondta.
Hozzáfűzte: a pártoknak nincs Vas megyére vonatkozó ismert programja, a Szolidaritásnak viszont van. Amennyiben mandátumot szereznek, elmondása szerint a közgyűléssel párhuzamosan kezdeményezik egy megyei civil fórum életre hívását, ahol a megyei hatással bíró civil szervezetek minden a közgyűlés elé kerülő témát megvitatnának, még a közgyűlési döntés megvitatása előtt.
Patyi Elemér szólt arról is, hogy programjuk részletesen foglalkozik az egészségügy, a szociális ellátás, a turizmusfejlesztés, valamint a vagyongazdálkodás kérdéseivel is.
A Szolidaritás a Vidékkel Mozgalomnak jelenleg két mandátuma van a Vas Megyei Közgyűlésben. Négy évvel ezelőtt mint Vas Megyei Önkormányzatokért Egyesület jelöltjei jutottak be a testületbe, majd egy évvel ezelőtt új nevet választva szervezték át magukat.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyar Szociális Fórum
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés