BKV-csődbizottságot hoz létre a kormány

| |
2010. augusztus 25., szerda 19:42

A BKV súlyos gazdasági helyzete miatt csődbizottságot hoz létre a kormány, hogy rendbe tegye a közlekedési vállalat pénzügyeit.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat már "nem tud úrrá lenni" a csődközeli állapotba jutott BKV pénzügyi helyzetén, ezért hozzák létre a háromtagú bizottságot, amelynek vezetésével Naszvadi Györgyöt, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkárát bízták meg. A tagokat a nemzetgazdasági miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter jelöli ki - olvasható a közleményben.
Hozzátették: a csődbizottság felállítása a BKV rendbetételének első lépése, a cég jövőjéről, és a pénzügyi mentőcsomagról a kormány már az új városvezetéssel kíván tárgyalni.    
Az MTI-nek arra kérdésére, hogy a csődbizottságnak mi a jogi státusza, milyen jogszabály alapján jött létre, s pontosan mi a hatásköre, a  Nemzetgazdasági Minisztérium annyit közölt, nem kíván semmit hozzátenni a közleményében foglaltakhoz.
Demszky Gábor főpolgármester július 26-án közölte, hogy októberben veszélybe kerülhet a BKV fizetőképessége, ha az Orbán-kormány nem fizeti ki a Bajnai-kabinet által 2009. decemberben vállalt támogatást. A Bajnai-kormány által ígért 7,6 milliárdos támogatásnak július 15-ig kellett volna a BKV-hoz megérkeznie.
A BKV a 2010-es költségvetését úgy tervezte, hogy határidőre megérkezik a kormánytól a megállapodásban rögzített 17,4 milliárd forintos plusz támogatás és így az elmúlt évi 23 milliárdos hiány 2010 év végére 3,7 milliárd forintra csökken.

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 2 komment

Kommentek

  • Válasz - 2010.08.26. 10:39:35GÓBÉ

    Jó lenne, ha Demszky nem másra mutogatna ha nem beismerné tehetségtelenségét és elmondaná, hogy bizony neki döntő szerepe van a BKV teljes lerohasztásában! Most Októberben Ő fel áll a tisztségéből és utána az "özönvíz"! Szemét féreg!

  • Válasz - 2010.08.26. 15:09:47golyo88

    Demszky tönkretett mindent!

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés