A Zrínyi volt rektorának blöff-zsarolása
Bevetett mindent: egy légből kapott bűnügyi történetbe ágyazta titkosszolgálati kapcsolatait, sőt, hamis videófelvételt is készített nemzetbiztonsági tisztek tárgyalásáról. Mindezt azért, hogy megzsarolja a DHL szállítmányozó-multi cég egyik leányvállalatát - számolt be az ügyről a Magyar Nemzet és a Népszabadság egyaránt.
A Magyar Nemzet szerint a dokumentumban az is szerepel, hogy Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt vezetője olyan személlyel együtt találta ki, miként üzérkedjen befolyásával, aki néhány évvel ezelőtt már a börtönt is megjárta vesztegetésért. A bűncselekményben a Fővárosi Főügyészség szerint közreműködött még a DHL egyik ügyvezető igazgatója is, akinek az volt a fő feladata, hogy figyelemmel kísérje a társaságnál a zsarolók követeléseinek teljesítését.
A Népszabadság ismertetése szerint Szabó Jánosék krimibe illő sztorit agyaltak ki. Eszerint: a rektor személyes kapcsolatain keresztül tudomást szerzett arról, hogy a DHL egyes alkalmazottjai a társaság szállítási és logisztikai lehetőségeit fegyverek és kábítószerek illegális kereskedelemére használták fel. Sztorijuk hitelességét igazolandó a vesztegetésért elítélt tettestárs beszerzett egy mini-DVD-t, amelyen állításuk szerint az volt látható és hallható, hogy a fenti üggyel összefüggésben „már folyamatban lévő titkos nyomozás keretében titkosszolgálati tisztek megbeszélést tartanak".
A főügyészség szerint a vádlottak "összeesküvést szőttek" a DHL magyarországi cégének négy vezető munkatársa, s a velük szerződött biztonsági cég ellen - írja a Népszabadság.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyar Szociális Fórum
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés