Március 15. zippelve

Az ünnep negatív szenzációja Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor volt, aki nem bírja elfogadni, hogy ő a 20 év városvezetésével bizony a hatalom embere, akit csak nagyon kevés elvakult bír szeretni. 1989-ről beszél, miközben gyakorlatilag helyet cserélt Kádárékkal, Grósz Károlyékkal – ha demokrácia is van, 20 éve övé a zsozsó Pesten. És akárhogy is nézzük, az egyéni és civil törekvések ellenére nem látunk Budapesten semmiféle stratégiát a fejlődésre.

Rögtön a Jobbik gyűlésére mentek sokan a levitézlett városvezető kifütyülése után, ahol annyian voltak, mint a régi idők MIÉP-gyűlésein, csak több volt a fiatal – elvégre . Ők is vissza akarják venni Tel Aviv, New York és Brüsszel szorításából az országot, melynek bajaira jelentős javaslatuk is volt: a politikusbűnözőket mind egy szálig bebörtönöznék, nem nézve se istent, se embert – csak a Szent Korona törvényeit.

Az LSD-sek, akarom mondani, LMP-sek (bocsánat a szóviccért, régóta a nyelv hegyén) tudják ilyen forradalmi lendülettel egybemosni a múltat, mindenkit egy kalap alá venni, részben joggal, jegyezzük azért meg. Pozitív szenzáció volt az ünnepben, hogy nem csak beszéltek, hanem cselekedtek is: fát ültettek, nem csikket szórtak, mint a többi ünneplő tömeg.

Az MSZP valamiért eltévesztette a házszámot, holott a Pilvax előtt gyűltek össze a szimpatizánsok. Március 15-én valamiért folyton szükségét érezték, hogy a kiegyezésről papoljanak, és ez minimum történelmietlen hozzáállás a valósághoz. A minielnökjelölt beszéde során még véletlenül sem érezte az ember, hogy itt bizony megremegnek a falak majd a tettektől, tutira mennek, egyszerűen hiányzott Gyurcsány Ferenc kérlelhetetlen energiája – már akinek.

Bokros Lajos és csapata kipihente a Frizbi okozta megpróbáltatásokat, és néhány ember előtt komoly beszédet sikerült mondania reformról, reformerekről. Ha Somogyiék nem halmozzák a kampánybakikat, még akármi is lehetett volna belőle, mondjuk az MDF megmentője.

Orbán Viktor körbevette magát jól ismert kulisszákkal – de az ő népe is ott volt, méghozzá nagy tömegben. (Többen, mint a Jobbiknál, hogy belemenjünk Pörzse Sándor matekozós játékába.) Számára az ünnep tétje az volt, mennyire tudja növelni az elszántságot a szavazókban. Bár mindenki jól érezte magát, itt azért még akad némi tennivaló addig, míg forradalomnál is többet érő módon egyesül a nemzet a Fidesz-győzelemben.