Aba Botond is ügyvédhez fordul

| |
2010. március 14., vasárnap 08:44

Aba Botond, a BKV volt vezérigazgatója ügyvédhez fordul utódja, Antal Attila Magyar Nemzetben szombaton megjelent interjúja miatt - közölte a HírTv.

A BKV-ügyek kapcsán hűtlen kezelés miatt meggyanúsított és házi őrizetbe helyezett Antal Attila, volt BKV-vezető elődjével kapcsolatban azt nyilatkozta: "A lobbikörben elhangzott, hogy meg kell oldani Aba Botond végkielégítését, mert megígérték neki, hogy emelt fővel távozhat, és valahogy majd rendezik a távozása pénzügyi részét is". Ez a fénymásoló-állomány felméréséről szóló szerződés segítségével történt.

Aba Botond a HírTv-nek mindössze annyit mondott: hazugságnak és csúsztatásnak tartja Antal állításait, és emiatt kedden ügyvédhez fordul.

A fénymásoló-felmérés ügyében Kocsis István, a BKV vezérigazgatója tett feljelentést ismeretlen tettes ellen 2009 szeptemberében. A Magyar Nemzet akkoriban arról számolt be, hogy csaknem 20 millió forintot költött el 2007-ben a BKV a saját fénymásoló-állományának teljes felmérésére. A napilap szerint a vizsgálatot a társaság vezérigazgatósága rendelte meg.

Demszky Gábor főpolgármester is valótlan, megalapozatlan vádaskodásnak minősítette Antal Attila nyilatkozatának személyére vonatkozó részleteit, ezért "megteszi a szükséges jogi lépéseket".

 

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 0 komment

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés