Utalvány váltja a Gyest?
Általános térítési díj bevezetését javasolja a bölcsődékben egy, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) megbízásából készült tanulmány, amely szerint az anyákat úgy terelnék a munka világa felé, hogy gyes helyett utalványokat kapnának - írta pénteki számában a Magyar Nemzet. A kormány közölte, ez nem az ő álláspontjuk.
A lap szerint az utalványokat csak a gyermekek intézményi ellátására lehetne fordítani.
A Magyar Nemzet azt írta, hogy a tanulmány szerzői a jelenlegi bölcsődei finanszírozási rendszer helyett egységes normatívaminimumot vezetnének be, amelynek összegét bármelyik típusú intézmény megkapná.
A MeH megbízásából a Budapest Intézet által készített elemzés az 1-3 éves gyermekek napközbeni férőhelybővítésére tesz javaslatot úgy, hogy a fenntartás ne jelentsen nagyobb terhet az államnak, mint a jelenlegi mintegy 26 ezer férőhelyé - olvasható a lapban.
A Magyar Nemzet szerint az elemzés arra tesz javaslatot, hogy a kormány tegye lehetővé a jelenleg ingyenes ellátást biztosító önkormányzati bölcsődéknek, hogy a gyes összegével egyenlő, havi 28 500 forintos térítési díjat szedjenek a szülőktől.
A lap megjegyzi, hogy az elemzésben magyarázatul azt hozzák fel, hogy az európai országokban átlagosan 20 százalékos a szülői hozzájárulás aránya a bölcsődés korú gyerekek intézményi ellátásában.
A kormány hárít
Nem a kormány álláspontját tükrözi az a tanulmány, amely többek között általános térítési díj bevezetését javasolja a bölcsődékben - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel pénteken. Leszögezte: a kormány a szükséges döntéseket már meghozta ezen a területen és nem tervez újabb intézkedéseket.
Szollár Domokos az MTI-nek hangsúlyozta: a Budapest Intézet honlapján bárki számára hozzáférhető tanulmányban szereplő javaslatokat a kormány nem tárgyalta, így annak álláspontját nem is tükrözheti. Az kizárólag a tanulmányt elkészítő kutatók álláspontját tükrözi - jelentette ki.
Hozzátette: a még 2008-ban, a MeH Gyermekesély Irodája által megrendelt tanulmány az 1-3 éves gyermekek nappali ellátása bővítésével foglalkozik.
A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a gyessel és gyeddel kapcsolatos kérdésekben is ismert a kabinet álláspontja, hiszen 2009 tavaszán már döntött erről a kabinet.
Szollár Domokos leszögezte: a kormány a szükséges döntéseket tehát meghozta ezen a területen és nem tervez újabb intézkedéseket
Felidézte: az Országgyűlés május végén elfogadta a családtámogatási rendszer átalakítására vonatkozó javaslatokat. Az átalakítások célja a foglalkoztatottság növelése és a gyermeket vállaló nők munkaerőpiacra történő visszatérésének ösztönzése volt. Indoklása szerint minderre azért volt szükség, mert a női foglalkoztatási ráta Magyarországon európai összehasonlításban nagyon alacsony, amelyhez az időtartamukat tekintve bőkezűnek mondható gyermekgondozási támogatások is hozzájárulnak.
A kormányszóvivő kitért arra: a kabinet a családtámogatási rendszer átalakítása mellett több olyan – egymásra épülő – intézkedést tervez, amelyek ösztönzik, elősegítik a gyermeket vállaló nők munkaerőpiacra történő visszatérését. Ennek egyik legfontosabb eleme a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztése - tette hozzá.
Emlékeztetett arra: a kormány 2012-ig 15-16 ezer új férőhellyel kívánja bővíteni a nappali ellátást és a már megkezdett és most kiírandó pályázatok révén addigra 7.800 bölcsődei, valamint integrált óvodai-bölcsődei férőhelyet hoz létre.
A kormány január 1-jétől húsz százalékkal megemelte a csoportlétszámokat, amellyel további ötezer férőhely jön létre.
Szollár Domokos felidézte azt is, hogy a kormány új intézményként létrehozta a családi gyermekfelügyeletet, amely a napközihez hasonlóan állami normatívát kap. A családi gyermekfelügyelet 2012-ig újabb ezer-ezerötszáz gyermek nappali ellátását oldhatja meg.
Mint mondta, a gyermekek nappali ellátásának fejlesztése mellett a kormány célzottabbá teszi a nők munkaerőpiaci visszatérését elősegítő komplex foglalkoztatási programokat. Példaként említette, hogy januártól a közszférában a gyesről, gyedről visszatérőket saját kérésükre kötelező részmunkaidőben foglalkoztatni legfeljebb a gyermek hároméves koráig.

ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyar Szociális Fórum
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés