MSZP: Orbán Viktor szembe megy a zéró toleranciával
Az MSZP szerint fontos és eredményes kormányzati intézkedés volt a zéró tolerancia bevezetése, amellyel szembe megy Orbán Viktor, amikor megfontolná ennek feloldását.
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: a Fidesz elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) hétfői rendezvényén egy borász a zéró tolerancia visszavonására vonatkozó kérdésére azt válaszolta, terjesszenek ez ügyben beadványt az új parlament elé.
A szóvivő szerint ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor hajlandó ezt megfontolni.
Emlékeztetett arra: a zéró tolerancia bevezetése óta csökkent az ittasan okozott balesetek száma, és tavaly 180-nal kevesebben haltak meg az utakon, mint egy évvel korábban. Megjegyezte, ittas vezetés miatt majdnem 16 ezer jogosítványt vettek el a rendőrök 2009-ben.
Budai Bernadett szavai szerint Orbán Viktor "elszólásából" arra lehet következtetni, hogy ha a Fideszen múlna, akkor újra lehetne találkozni alkoholt fogyasztott sofőrökkel az utakon. Úgy látszik, ha ez szavazatokat hozhat, akkor a Fidesz számára megéri - fogalmazott.
A szóvivő szerint ide tartozik az is, hogy Orbán Viktor legálissá tenné az házi pálinkafőzést.
Kiemelte: ez sértené az ország érdekeit, hiszen hosszú küzdelem eredményeként sikerült védett hungarikummá nyilváníttatni a pálinkát. Egy ilyen döntés erősítené a feketegazdaságot, kevesebb folyna be a költségvetésbe a jövedéki adóból, ráadásul a pancsolt szesz veszélyezteti az emberek egészségét - mondta.
A VOSZ hétfői budapesti fórumán Bock József borász a kulturált borfogyasztás népszerűsítése érdekében azt kérdezte a Fidesz elnökétől: megengedné-e a gépjárművezetés előtti korlátozott mértékű alkoholfogyasztást, mint ahogy erre számos európai országban példa van.
Orbán Viktor azt válaszolta: ha a villányi és a Villány környéki választók is azt akarják, akkor a magyar parlamentnek hamarosan lesz európai szinten jegyzett borász tagja. Hozzátette: így a lehetőség nyitva van, hogy a borászok a javaslatot megfontolásra a leendő magyar parlamenti többség elé terjeszthessék.
Tiffán Zsolt borász fideszes képviselő-jelöltként indul a tavaszi országgyűlési választáson Baranya megye siklósi választókerületében.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyar Szociális Fórum
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés