Tíz éves uniós gazdaságpolitika lesz
Határozatot fogadott el az Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülésén a következő tíz évre vonatkozó átfogó európai uniós gazdaságpolitikai stratégiáról (EU 2020), ebben egyebek között állást foglalt a mérhető célokat nem teljesítő tagországok szankcionálása mellett.
A múlt héten kiadott javaslattal kapcsolatban még a február 11-i brüsszeli állam- és kormányfői találkozó apropóján szavazott a parlament, a kompromisszumos szöveg a fő pártcsoportok közti megállapodáson alapul.
Az EP a korábbinál nagyobb beleszólást is kér a stratégia végleges változatának kidolgozásába.
A plenáris szavazás után kiadott közleményében a magyar néppárti képviselőcsoport üdvözölte a határozat elfogadását. A fideszes európai parlamenti képviselők szerint az új stratégia legfontosabb céljai a munkahelyteremtés és a kis- és középvállalkozások támogatása kell, hogy legyenek.
Őry Csaba (Fidesz), az EP foglalkoztatási és szociális bizottságának néppárti koordinátora külön üdvözölte, hogy az új stratégiának is integráns részét képezi a kohéziós politika és a közös agrárpolitika, ezek a támogatási rendszerek kiemelten szolgálják az európai polgárok érdekeit. Kósa Ádám (Fidesz) azt emelte ki, hogy gazdasági válság következményeire megoldást kínáló cselekvési tervnek részévé kell tenni azt is, miként segítenék a tagállamok a fogyatékossággal élő és az idős emberek munkaerőpiaci integrációját.
Az MSZP részéről a bizottsági javaslatról a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón Göncz Kinga egyebek között annak a véleményének adott hangot, hogy az EU 2020 tervezetéből hiányzik a társadalmi kirekesztés elleni határozott fellépés. Herczog Edit pedig arról is beszélt: a stratégia egyik eredményeképpen legkésőbb 2020-ra teljesen el kell tűnnie minden különbségnek az új tagállamok és a régi tagállamok vállalkozói és munkavállalói között.
Szerdai szavazatát indokolva Balczó Zoltán (Jobbik) bejelentette, hogy pártja nemmel voksolt, mert a stratégia "láthatóan hitet tesz a neoliberális gazdaságpolitika mellett".
Legfrissebb a rovatban
- Szigorúbb jogosítvány-hosszabbítási feltételek
- Európai szintű botrány várható a 4-es metró kapcsán
- Hoffmann Rózsa: a jövőnk a tét
- Késnek az Észak-Kelet felé tartó vonatok
- Két új műsorvezető az MTV-ben
- Örök nyugalomra helyezték az elgázolt rendőrt Ózdon
- A világon elsőként nálunk: új szemsebészeti eljárás
- Rosszabb almatermést várnak Szabolcsban
- Elfogadták az augusztus 20-i ünnepségek programját
- Egyenként egyeztet a kormányfő az államtitkárokkal

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés