Hagyó a fővárosban magyarázza ki magát
Hagyó Miklós a tevékenységével, a vagyonával és az ingatlanvásárlásával kapcsolatban is áll a vizsgálatok elé. A volt főpolgármester-helyettes az MTI-nek szerdán elmondta: nem készül külföldre, Budapesten fogja tisztázni az igazát.
A hvg.hu kedden számolt be arról, hogy Hagyó Miklós nemrég a lánya nevére íratta két budapesti ingatlanját.
Ezzel kapcsolatban a szocialista párttagságát felfüggesztett politikus az MTI-nek szerdán leszögezte: az ajándékozásban semmi nem korlátozza; hiteles közokiratokkal tudja igazolni az ingatlanszerzést.
Hozzátette, hogy a három XII. kerületi ingatlanjából kettőt ajándékozott a lányának: egy száz négyzetméter körüli társasházi lakást és az ahhoz tartozó telekhányadot, amelyen parkoló van; mind a kettő fellelhető az Országgyűlés honlapján elérhető vagyonnyilatkozatában.
A vagyonnyilatkozat azt is rögzíti, hogy a telekhányadot és a lakást is 1998-ban vettem - szögezte le.
Hagyó Miklós elmondta még, hogy továbbra is a nevén van a harmadik XII. kerületi ingatlan, ez egy 240 négyzetméteres társasházi lakás, amit 2007. júniusában vett, ezt is rögzíti a vagyonnyilatkozata. Aláhúzta: ezt sem értékesíteni, sem elajándékozni nem kívánja, hiszen itt lakik.
A lakást egy 1999-ben Törökbálinton vásárolt telek, és az arra 2001-2002-ben épített, majd 2007 májusában értékesített családi ház ellenértékből finanszírozta; a családi ház eladásáért kapott összeg a bankszámlájára érkezett - fejtette ki azzal, hogy a családi ház a vagyonnyilatkozataiban 2002 óta szerepelt.
Arra a kérdésre, hogy két ingatlanját miért ajándékozta el a lányának, azt válaszolta: ebben semmi nem korlátozza, ha valaki úgy gondolja, hogy ez jogtalan lépés volt, az megteszi a szükséges jogi lépéseket.
A vagyoni helyzetével kapcsoltban még elmondta, hogy két hitelt vett fel, egy 15 és 20 millió forintosat, előbbit 2007 januárjában, utóbbit pedig az évben októberében.
Mint mondta: a hiteleket svájci frankban vette fel, az árfolyamváltozás miatt döntött úgy, hogy visszafizeti egy 2003-ban vett érdi családi ház értékesítése után; ez is szerepelt a korábbi vagyonnyilatkozataiban.
Az MTI azon felvetésére, hogy szerdai hírek szerint külföldre készül, azt válaszolta: erre nincs oka, szereti az országot, a várost, itt szeretne élni, és ebben a városban fogja tisztázni az igazát is.
Hagyó Miklós az MTI kérdésére elmondta azt is, hogy a hatóságok eddig még nem keresték meg. Megismételte: áll minden vizsgálat elé.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyar Szociális Fórum
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés