Nehéz helyzetben a megyei napilapok újságírói
Egzisztenciálisan és szakmailag is súlyos veszélybe kerültek a megyei napilapok szerkesztőségeiben dolgozó újságírók, a kiadók tulajdonosai ugyanis az egész gazdaságot sújtó válságra hivatkozva, nem először, szigorítják munkakörülményeiket - állapította meg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) érdekvédelmi bizottsága állásfoglalásában, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
Mint azt a magyar sajtó napja előtt kiadott kommünikében kifejtették, néhány helyen még tartanak a kollektív szerződésekről szóló egyeztetések, de az már világosan látszik: a megyei napilapokat 20-25 százalékkal kevesebb újságírónak kell majd elkészítenie, mint korábban. Azoknak, akik nem kerültek az elbocsátottak listájára, a korábbi bérükért kell teljesíteniük az "irreálisan magas normákat" .
Kitérnek arra is, hogy a központi kiadói direktívákat csaknem mindenütt a főszerkesztők hajtják végre, s kicsi mozgásterük. A központi szerződésekben ugyan nincsenek rögzítve a teljesítménykövetelmények, de minden újságírónak havonta legalább 75 flekknyi szöveget kell megírnia ahhoz, hogy megkapja az -"amúgy is igen szerény" - alapfizetését.
A megyei lapok többségénél a norma alatti teljesítményt 20 százalékos alapbércsökkentéssel, a több hónapos alulteljesítést elbocsátással büntetik.
A MÚOSZ érdekvédelmi bizottsága felhívással fordul a megyei lapok kiadóihoz, kérve, hogy a válság terheit ne hárítsák kizárólag az újságírókra. Egyúttal együttműködésre kéri az összes újságíró-szervezetet annak érdekében, hogy sürgősen tárgyalásokat kezdhessenek a hazai kiadók vezetőivel, majd felvehessék a kapcsolatot a külföldi anyacégek vezetőivel, illetve az ottani szakmai, érdekvédelmi szervezetekkel a magyarországi regionális sajtóban kialakult kritikus helyzetről - zárul a kommüniké.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyar Szociális Fórum
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés