Olasz bort adnak el magyarul
Nem terem annyi szőlő hazánkban, mint amennyi bort forgalmaznak; a szóbeszéd szerint 700 ezer hektoliter olyan olasz bor kerül be a hazai piacra, amelyet később magyarként értékesítenek - írja a Sonline. A Zipp megtudta, történelmi mélyponton van az olasz bor ára: 45 forint egy liter.
– A nagyáruházak polcain a magyarázat arra, hogy miért csökkent a BB forgalma – véli Happ István, a Balatonboglári Borgazdaság vezérigazgatója. Csökkent a belföldi forgalmuk. – A szupermarketek „akciós” termékeivel nem lehet versenyezni, mert bruttó 250 forintért nemhogy bort nem lehet előállítani, hanem szinte még a címkét, a dugót meg a palackot sem.
Új időszámítás kezdődik a termesztési körülményeket tekintve a Balatonboglári borvidéken is. A terület felének termését felvásárló Balatonboglári Borgazdaság (BB), a tulajdonos Törley és az integrátor levelét a napokban kapja kézhez az ezernél több gazda, akiktől szőlőt vesz a cég. A változásokra az új jogszabályok miatt van szükség, melyek az EU-s gyakorlattal összhangban az eredetvédelem rendszerét határozzák meg, s az egyes kategóriákhoz kapcsolódóan a termeszthető mennyiséget, minőséget is előírják.
A BB-termékeknek csak akkor van esélyük a piacon, ha a két legmagasabb, azaz az egykori minőségi elnevezésnek megfelelő oltalom alatt álló eredetmegjelöléses (OEM), illetve a korábbi tájborokat jelentő oltalom alatt álló földrajzi jelzéses (OFJ) kategóriába kerülnek. Ezeknek az alapanyaga olyan ültetvényekről származhat csak, melyeknek termése nem lépi át a maximálisan engedélyezett mennyiséget hektáronként. Az eddiginél szigorúbb előírások teljesülését a felvásárlási jegyen ellenőrzik, s a hegybírók is ez alapján adják ki a származási bizonyítványt.
Happ István, a BB vezérigazgatója azt mondta: az új szabályozás rontja a cég piaci pozícióit, annak ellenére, hogy alapjaiban érthető a tradíciókra épülő uniós bortörvény, s az európai uniós egységesítési szándékot sem lehet megkérdőjelezni. A szabályozás mégis rontja a jóval liberálisabb elvek szerint készülő újvilági borokkal szembeni piaci pozíciót.
– Ezekben az országokban nincs mennyiségi korlátozás. Egy szélsőséges példa, hogy Kaliforniában 15 százaléknyi víz hozzáadását is engedélyezik – hívta fel a figyelmet Happ István, aki arra is kitért: a nálunk most számszerűen korlátozott termésmennyiségi adatokat még az ugyancsak uniós Észak-Olaszországban sem alkalmazzák.
– Nem feltétlenül kellett volna ezeket az adatokat egységesíteni – vélekedett a Balatonboglári Borgazdaság vezérigazgatója, aki szerint az uniós szabályozáshoz képest Magyarország sok mindent túlbonyolított, s a minisztérium végrehajtási utasítása túlbürokratizált rendszert eredményezett.
Happ István szerint ugyanakkor a külföldön elsősorban Svédországba, Angliába és a balti államokba értékesítő BB exportpozíciói még mindig jobbak, mint a belföldi helyzete.
OEM-borok esetében a törvény 100 hektoliter hektáronkénti seprős újbormennyiséget határoz meg maximumként. Ez átszámítva azt jelenti: a kategóriába csak olyan bor kerülhet, mely hektáronként legfeljebb 133 mázsa szőlőt termő ültetvényről származik.
Happ István elmondta: a BB OEM-kategóriában forgalmazott termékeinek alapfajtái a tramini, a merlot, a cabernet sauvignon és a cabernet franc, ezeken az ültetvényeken kell tehát a legfeljebb 133 mázsát betartani. Jóval több, összesen tizenhárom fajtát érint BB-felvásárlás esetén az OFJ-kategóriában előírt 120 hektoliter hektáronként, mely átszámítva legfeljebb 160 mázsa hektáronkénti terméssel egyenlő.
A Zipp megtudta: történelmi mélyponton van az olasz bor ára: mintegy 45 forint egy liter.

Fotó: Oleg Popov / Reuters / Vándorkő
ZIPP.hu a Facebookon is
Kapcsolódó cikkek
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyar Szociális Fórum
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés