MSZP: Demszky BKV-felelőssége nyilvánvaló
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint Demszky Gábornak politikai és jogi felelőssége is van a BKV-botrányok kapcsán; Steiner Pál hétfőn újságíróknak ezzel kapcsolatban leszögezte: a főpolgármester felettese volt a helyetteseinek.
Steiner Pál megismételte korábbi kijelentését, miszerint "nyilvánvaló, hogy a főpolgármesternek van politikai felelőssége, és mint szolgálati felettes, jogi felelőssége is van" a BKV-botrányok kapcsán.
Szerinte nem elfogadható, hogy Demszky Gábor azt nyilatkozza: nem tudott ráhatni a főpolgármester-helyettesek tevékenységére és hogy nem volt tudomása arról, miként látták el a feladatukat.
Demszky Gábor felettese volt a főpolgármester-helyetteseknek, így ha bármelyikkel szemben kifogása volt, azt meg kellett volna fogalmaznia, és használnia kellett volna a rendelkezésre álló eszközrendszerét - szögezte le a szocialista fővárosi frakcióvezető.
Megismételte azt is, hogy a közüzemi vállalatok szakmai felügyeletét két főpolgármester-helyettes látta el, Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ).
Arra a kérdésre, hogy le kellene-e mondania Demszky Gábornak, azt válaszolta, hogy a nevében nem tud nyilatkozni, de ő a város vezetője és mérlegeli, mit kell tennie.
ZIPP.hu a Facebookon is
Kapcsolódó cikkek
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyar Szociális Fórum
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés