MSZP: a Fidesz veszettül támad
Az MSZP szóvivője egy lejárató kampány és "az övön aluli politizálás" részének tekinti a Fidesz bizonyíték nélküli utalásait arról, hogy pártkasszákban landoltak a BKV-pénzek.
Nyakó István ezzel a fideszes Németh Szilárd hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az ellenzéki politikus egyebek mellett arról beszélt, hogy az MSZP és az SZDSZ pártkasszájában landoltak azok a pénzek, amelyek kifizetése miatt több botrány is kipattant a BKV-nál.
A szocialisták szóvivője úgy értékeli, hogy a Fidesznek lelkiismeret-furdalása van a főváros ügyei miatt, "ezért támad olyan veszettül".
Utal arra, hogy a budapesti szocialisták éppen azért léptek ki a fővárosi koalícióból, mert egyértelművé vált: "a várost az utóbbi időben a Tarlós–Demszky-koalíció irányította, amely minden, a rendrakásra irányuló szocialista törekvést elgáncsolt, míg bűnbakként akarta kezelni az MSZP-t".
Ez alól Nyakó István szerint a BKV-ügy sem kivétel, a társaság felügyelőbizottságában fontos szerepe van a Fidesz delegáltjának is, akinek "a BKV viselt dolgaira nemcsak rálátása volt, de a családja is részesült a BKV-milliókból".
A szóvivő szerint Németh Szilárd – bizonyítékok hiányában – nem merte vállalni a kockázatot, hogy bármelyik pártot azzal vádolja meg: a BKV-pénzek az adott párt kasszájában landoltak.
"Az MSZP esetében ilyen bizonyosan nem is történt: az ezzel ellentétes sejtetések, bizonyíték nélküli utalások csak egy lejárató kampány és az övön aluli politizálás részének tekinthetők" - hangsúlyozta Nyakó István, aki szerint a Fidesz egy teljes politikai közösséget, az egész MSZP-t bűnözőnek, kártevőnek akarja beállítani, "régi időket idéző gyűlöletkampányt folytat a riválisa ellen, amelyben a vetélytárs politikusokat rablánccal a kezükön ábrázolja, s uszító röplapokon rágalmazza meg őket".
Kapcsolódó cikkek
Hasonló cikkek
- Trükközést sejt tarlós a BKV-nál
- Fidesz: az MSZP és az SZDSZ bűnszövetségben teszi tönkre Budapestet
- Tarlós: nem veszünk részt a kutyakomédiában
- Nem vállal közösséget az MSZP Szalainéval
- Fidesz: csúfosan megbukott a Hagyó-modell
- Horváth Csaba: Érjék be a BKV-sok 13 százalékkal
- Fidesz: a szocialisták a felelősek a sztrájkért, mert loptak
- Fidesz: minden pártutasításra történt a BKV-nál
- MSZP: már nincs Hagyó-ügy
- Fidesz: a BKV-ügy pártügy
Legfrissebb a rovatban
- Harrach: helytálltak a jelöltek
- Az MDF nem tud jelöltet állítani
- Schmuck Andornak nem jött össze
- Jobbik: több mint 33 ezer szelvény
- Nem indít polgármesterjelöltet az MSZP Soroksáron
- A Jobbik radikálisabb változást sürget
- Meghalt a Millenáris és a politikai marketing kiötlője
- Jávornak összegyűlt
- Váratlanul elhunyt Angelusz Róbert
- Kondorosi a tévében látta, hogy ostrom van

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés