/
Téli gumi Négyévszakos gumi Nyári gumi Összes

Mégsem áll le a közbeszerzés

| |
2010. február 8., hétfő 15:27

A Népszabadság mai cikkében azt állítja, hogy leállhatnak a közbeszerzések. Ám arról nem közöl információt, hogy az állami költések jelentős része korábbi, a központosított közbeszerzési eljárás során született döntések lehívása útján történik. A fő kérdés így az: a korábbi, sikeres eljárások alapján továbbra is beszerezhetők-e az eszközök.

Nagy, és részben félreérthető cikket közölt a hétfői Népszabadság a közbeszerzésekkel kapcsolatban. A napilap kitér arra, hogy az uniós értékhatár fölötti közbeszerzésekre kötelező lenne az elektronikus közbeszerzési eljárás, ám az erre vonatkozó törvényi feltételek nem adottak. Másrészt felhívja a figyelmet Bajnai Gordon miniszterelnök január 20-ikától érvényes döntésére, melynek következményeképp a jelenlegi kormány nem dönthet új közbeszerzési eljárás eredményéről.

Arról azonban megfeledkezett a Népszabadság, hogy az állami költések jelentős része korábbi, a központosított közbeszerzési eljárás során született döntések lehívása útján történik. A fő kérdés tehát az elköltendő milliárdok tekintetében az: a korábbi, sikeres eljárások alapján beszerezhetők-e az eszközök.

A Zipp információi szerint a központosított közbeszerzések útján lehívható összeg első féléves költések felét is kiteheti, és épp arról folyik a vita kormányzati körökben, vonatkozik-e Bajnai döntése ezekre az eljárásokra. Ugyanis az esetleges igenlő válasz gyakorlatilag megbénítja a központosított közbeszerzésbe bevont intézmények működését. A döntés az APEH-től a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemig több ezer intézményt hátrányosan érintene, és ezek működésének teljes leállását eredményezné.

A Zipp próbált információkat szerezni a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságtól, választ elektronikus formában ígértek.

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 0 komment

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés