BKV: két és félmilliárdos tanácsadói szerződés

| |
2010. február 8., hétfő 16:23

Bárándy György ügyvéd, Balogh Zsolt volt megbízott BKV-vezérigazgató jogi képviselője az ATV Jam hétfő reggeli adásában azt mondta, Baloghot 7-8 órán keresztül hallgatta meg a rendőrség. „Meghallgatta, nem pedig kihallgatta”.

Az ügyvéd elővette a műsorban azt a pendrive-ot, amin Balogh 30 oldalas, saját kézzel írt vallomása található. A 30 oldalon Balogh részletesen leírta azt, amiről kérdezték a BRFK nyomozói.

Politikai fenyegetés

Balogh nem vett részt a pénzszerzésekben, véli az ügyvéd, mivel ő csak papírokat írt alá, melyeknek ugyan voltak pénzügyi következményei, de ő konkrétan nem kapott ezekért anyagi juttatást. A vezérigazgató fölött álltak olyan politikusok, akik igazították őt is. Remélem, ezzel nem sértek meg államtitkot, de a dolog a „ha ezt meg azt nem csinálod, akkor meglátod mi lesz” elven működött, mondta a műsorban Bárándy György.

Két és félmilliárd

Van olyan szakértői szerződés, ami 2,5 milliárd forintról szól, „én ezt nem hittem volna, hogy ilyen nagy összegű szerződések lehetnek, de úgy tűnik, mégis” – mondta az ügyvéd.

Arra, hogy valakik Baloghra felülről nyomást gyakoroltak, csak közvetett bizonyítékok vannak, mégpedig mások tanúvallomásai, mondta Bárándy György, aki úgy véli, bőven lesznek még tanúk, hiszen nem a volt megbízott vezérigazgató volt az egyetlen, akire nyomást gyakoroltak: „A második tanút, pedig mindig sokkal könnyebb megtalálni, mint az elsőt”.

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 1 komment

Kommentek

  • Válasz - 2010.02.09. 03:44:46Gulyas Istvan

    Oszinten szolva nem is Balogh ur ugyerol akarok irni, hanem Barandy ur megjegyzeseihez.
    Barandy ur! 2010-et irunk! Ezt a maszlagot 1985-ben mar a parttitkar elvtarstol sem vettuk be, csak a padok ala lebukva rohogtunk rajta.
    Szegeny Balogh ur, szinte pisztolyt fogtak ra, hogy alairja a ket es fel milliardos szerzodeseket, ami persze alulfizetett volt. Es kernem szepen, ki volt aki felulrol nyomast gyakorolt ora es a tobbiekre? O hol van most? Muszaly ezert aprilisig varni, hogy kideruljon?
    Tudja az ilyen nephulyitesre szant blabla utan mind erosebben kivananom, hogy a Jobbik elszamoltassa az ugyfelet, de magat is!

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés