Horváth Csaba rendbe tette

| |
2010. január 12., kedd 09:18 | Frissítve: 2010. június 23.

Horváth Csaba rendbe tette. Ettől majdnem összevizeltem magam. De amit meg kellett tennem, megtettem, kimentem a vécére.

Mint korábban a Zipp megírta, Horváth Csaba (MSZP) december 16-án, a Fővárosi Közgyűlésben elhangzott felszólalásában közölte, hogy még szeptember 7-én tett egy vállalást, mely szerint rendet tesz a BKV körül. Véleménye szerint három hónap alatt teljesítette, amit vállalt. Horváth hozzátette, hogy ezt a sikert nem egyedül érte el, hanem teamekkel és szakértőkkel együtt. Hangsúlyozta, hogy amit meg kellett tenniük, azt megtették: a BKV rendbetétele sikeres volt.

Horváth Csabát különleges anyagból gyúrták, mégsem gólem, hanem kormánybiztos ő. Nem unatkozunk mellette. Ha szólásra nyitja aranyszáját, mindig elindul valami, s ha a BKV-nél elindul valami, már az jó. Bár néha megindul egy-két busz, fityiszt mutatva a szakszervezetnek, hisz nincs szükség szabotáló, munkalassító, reakciós sofőrökre, megy a high tech jármű nélkülük is. Nem is akárhogyan. Már a földönkívüliek is felfigyeltek ránk, Budapest immár a nulladik típusú utazások központja.

Kalauz bácsik is vannak, csak nem úgy hívják őket, a légkondi is évtizedek óta szuperál (ki lehet nyitni az ablakot), fűtés is van (beleheljük az utasteret). Tényleg jól működik a BKV. Miért? Mert rendbe van téve. Lassan 40 éve épül a 4-es metró, mert elkapkodni egy világvárost nem szabad. Színészek mondják be a körúton a megállókat, Pesten és Budán, dallamosan, édes-bután, hiszen minden rendben, szuszog a piros retikül, a 7-es, mellette szelíden csilingel a Combino, a lusta-sárga féreg-gyerek.

Felszállsz valamelyikre, sok mindenki szeretne elvenni tőled valamit, de ha van nálad egy sokkoló vagy egy halkés, még helyet is tudsz vágni magadnak a boldog-békés néptortában, s le is tudsz ülni. Ülni jó, bár én simán átadnám a helyem Horváthnak: üljön végre ő.

Külföldről, akarom mondani, a külvárosból három-négy átszállással például bárhová el lehet jutni. Na meg egy kis gyaloglással, s gyalogolni pedig köztudottan jó a benzingőzben, mert ami nem öl meg, az megerősít.

Megtettem, amit vállaltam, jelentette be Horváth mester egy túlórázó porszívóügynök sértett eleganciájával. És nem is egyedül, hanem „teamekkel és szakértőkkel” együtt. Tehát Horváth mögött állnak. Nincs egyedül. Ez a mai világban nagy kincs. Még hogy nem tudunk mi összefogni. Horváthék összefogtak, és rendbe tették. Nekem kell ez a recept. Nekem az ő receptjük kell.

Én is megtettem, amit vállaltam, megírtam ezt a hosszú és alapos, magasan argumentált és mélyenszántó PR-cikket a BKV-ről. Szerintem még szakértői jelentésnek is elmegy, ha felturbózza valamelyik fantomtitkárnő. Rögtön ki is utalnak érte X plusz áfát, illetve én utalom ki magamnak, mert az a biztos, nem a cián.

Egy jó csapatban (team) úgy játszanék. Igen, a BKV-nél szeretnék dolgozni, de lehet, hogy kirúgatnám magam.

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 4 komment

Kommentek

  • Válasz - 2010.01.12. 11:25:21Eridanosz

    " s miközben a birkácskák bandukoltak Budán át,
    eloltottam égő ajkad a lámpán"

  • Válasz - 2010.01.12. 11:31:34mocsári

    a cím kicsit árnyaltabban:

    horvát csaba rendben betette

  • Válasz - 2010.01.12. 12:02:19GÓBÉ

    Horváth Csabika mint lipót nyilatkozott.

  • Válasz - 2010.01.12. 19:51:18nora

    nagyon jó a cikk, még több ilyet!

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés