1956: Kanada szép gesztust tett
A kanadai kormány a nemzeti történelmi örökség részének nyilvánította az 1956-os forradalom magyar menekültjeinek Kanadába érkezését - közölte Kanada budapesti nagykövetsége csütörtökön az MTI-vel.
A magyarok ezreinek Kanadába érkezése elősegítette a menekültek befogadására irányuló kanadai modell kialakítását, hozzájárult ahhoz, hogy a kanadaiak befogadóbbak legyenek a bevándorlókkal, valamint ez az esemény nyitotta meg a kapukat a más országokból érkező menekültek letelepedése előtt - idézi a közlemény Jim Prentice környezetvédelmi minisztert, aki a bejelentést tette.
A tájékoztatás szerint a kormány döntése tükrözi az esemény kanadai történelemben játszott szerepének fontosságát, valamint jelentőségét az észak-amerikai állam bevándorlási politikájának alakulásában.
Kanada több mint 37.500 magyar menekültet fogadott be az ország 1956-os szovjet megszállása után. Népességszámához viszonyítva egyetlen másik ország sem adott otthont ilyen nagy létszámú magyar menekültcsoportnak - hangsúlyozza a közlemény.

A dokumentum arra is kitért, hogy a magyar menekültek többsége fiatalon, magas képesítéssel érkezett Kanadába; képzettségüket kamatoztatva hozzájárultak az ország gazdasági fejlődéséhez, illetve a kanadai társadalom sokszínűségéhez.
A kanadai állam több ízben megemlékezett már az 1956-os forradalom után az országba érkező magyar menekültek szerepéről, így 2008-as budapesti látogatásakor Kanada főkormányzója felavatta a Városligetben elhelyezett kanadai-magyar emlékkövet, amely a magyar bevándorlóknak állít emléket.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Bogota
- Dan Diaconescu
- Donna Summer
- EU vizsgálat
- Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség
- Hunnia Baráti Kör
- Londono
- Michael Roth
- PPDD
- Santorum
- Sten Tolgfors
- Stuff
- Topol
- USA elnökválasztás
- ateista
- aztékzsályamag
- családi állapot
- disney
- drog birtoklás
- elfogó kísérlet
- fehér lista
- foglalkkoztatás
- francia elnökválasztás
- gyónás
- követ
- közvélemény-kutató
- közösségi hálózatok
- latin-amerikai
- miniszterelnök lemond
- muinkabér
- munkaerő-beáramlás
- német államminiszter
- pelenka
- r nincstelen
- spanyol ajkúak
- spermavadász
- szellemhajó
- szélturbina
- teletex
- természetfeletti lény
- toulouse-i ámokfutót
- transznemű
- tévénézési szokások
- választás. franciaország
- állampolgári ismeretek
- állampolgársági vizsga
- életmódváltás
- érme
- önzetlenség
- öröbefogadás

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés