Szerbia kérte a volt boszniai elnök kiadatását
Szerbia szerdán hivatalosan is kérte, hogy adják ki neki a háborús bűnök elkövetésével vádolt Ejup Ganic volt bosznia-hercegovinai miniszterelnököt, akit március 1-jén tartóztattak le a londoni Heathtrow repülőtéren.
Ganic ellen két évvel ezelőtt indítottak vizsgálatot Belgrádban azzal a gyanúval, hogy a boszniai háborúban más személyekkel együtt összeesküvést szervezett, és parancsot adott arra, hogy bosnyák fegyveres erők katonai kórházakat, klubhelyiségeket, katonai menetoszlopokat, és sebesültszállító kocsikaravánokat támadjanak meg. Tette mindezt annak ellenére, hogy már megszületett a jugoszláv hadsereg Boszniából való békés kivonulását garantáló nemzetközi egyezmény.
A volt bosnyák kormányfő ellen végül sebesültek és betegek ellen elkövetett háborús bűnökért, emberölésért és jogtalan harci módszerek alkalmazásáért emeltek vádat.
Megfigyelők az eset kapcsán emlékeztetnek rá, hogy az európai jogalkalmazásban nincs kialakult rendje a délszláv háborúkban bűnelkövetéssel vádoltak kezelésének. Hasim Thachi jelenlegi koszovói miniszterelnököt, aki ellen Szerbia ugyancsak nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, pár éve őrizetbe vették ugyan néhány órára Budapesten, de szabadon is engedték. Ugyanez az eset tavaly Párizsban is megismétlődött vele.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Bogota
- Dan Diaconescu
- Donna Summer
- EU vizsgálat
- Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség
- Hunnia Baráti Kör
- Londono
- Michael Roth
- PPDD
- Santorum
- Sten Tolgfors
- Stuff
- Topol
- USA elnökválasztás
- ateista
- aztékzsályamag
- családi állapot
- disney
- drog birtoklás
- elfogó kísérlet
- fehér lista
- foglalkkoztatás
- francia elnökválasztás
- gyónás
- követ
- közvélemény-kutató
- közösségi hálózatok
- latin-amerikai
- miniszterelnök lemond
- muinkabér
- munkaerő-beáramlás
- német államminiszter
- pelenka
- r nincstelen
- spanyol ajkúak
- spermavadász
- szellemhajó
- szélturbina
- teletex
- természetfeletti lény
- toulouse-i ámokfutót
- transznemű
- tévénézési szokások
- választás. franciaország
- állampolgári ismeretek
- állampolgársági vizsga
- életmódváltás
- érme
- önzetlenség
- öröbefogadás

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés