Ördögfiókázás a szlovák parlamentben

| |
2010. március 10., szerda 19:46

Indulatos vita gerjedt a szlovák parlamentben Szegedi Csanád jobbikos EU-képviselő megnyilatkozásai miatt. A bohózatnak is nevezett ülésen ördögfiókáztak és szellemi fogyatékosoztak a képviselők.

Nem foglalt állást Szegedi Csanádnak, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének Szlovákiát érintő nyilatkozataival kapcsolatban a pozsonyi törvényhozás szerdán.

Mindkét előterjesztett nyilatkozattervezetet visszavonták. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) javaslata, hogy a parlament ítélje el Szegedi Csanád - szerintük - Szlovákia-ellenes kijelentéseit, nem tetszett a szintén koalíciós Irány-Szociáldemokrácia (Smer) pártnak, ezért saját javaslatot terjesztett elő. Ez a mindkét országban megnyilvánuló szélsőségeket ítélte volna el.

Az SNS javaslatát érintő első sikertelen szavazási kísérlet után - a parlament nem volt határozatképes - a nemzetiek visszavonták javaslatukat, majd a Smer is visszavonta a magáét.

A több órán át tartó indulatos vita így határozat nélkül ért véget. A vitában az SNS képviselői durván sértegették javaslatuk ellenzőit, bírálóit.

"(Frantisek) Miklosko, te egy utálatos és ellenszenves ördögfióka vagy. Mi ezt megbocsátjuk neked, mert szellemi fogyatékosnak tartunk" - jelentette ki Ján Slota, a nemzetiek elnöke konzervatív kereszténydemokrata kollégájához intézve szavait. Miklosko hevesen ellenezte a nyilatkozatot, s azt is felrótta az SNS képviselőinek, hogy amikor "magyar pénzekről" van szó, amelyekből nekik is hasznuk származhat, nem ilyen nagy hazafiak.

A képviselő arra célzott, hogy az SNS a közelmúltban nem támogatta a kereszténydemokraták javaslatát, hogy a parlament nyilatkozatban foglaljon állást a Pozsony peremére tervezett Megapolis projekt ellen. A kaszinó és kongresszusi központ legfőbb befektetője a magyar TriGranit.

Slota úgy vélekedett, hogy Szegedi nyilatkozataiból "sugárzik a (magyar) felsőbbrendűség" és a "szlovákok lenézése"

Anna Belousovová, az SNS első alelnöke Szlovákia számára veszélyesnek és sértőnek minősítette Szegedi Csanád egyes nyilatkozatait, amelyeket szerinte a parlamentnek egyértelműen el kell ítélnie. Példaként megemlítette: Szegedi azt javasolta, hogy az államnyelvtörvény miatt Szlovákiát zárják ki az Európai Unióból, a magyar is legyen hivatalos nyelv Szlovákiában, a szlovák nemzet nem államalkotó, vizsgálják felül a Benes-dekrétumokat.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) Dunajsky Éva szóvivő által nyilvánosságra hozott közleményében úgy vélekedett: a parlamenti vita bohózattá süllyedt, s azt mutatja, hogy a képviselőjelöltek számára kötelezővé kellene tenni a pszichológiai teszteket. Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke újságíróknak azt mondta: nem ért egyet sem Szegedi Csanádnak azzal a nyilatkozatával, hogy Szlovákiát ki kellene zárni az Európai Unióból, sem az SNS nyilatkozattervezetével.

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 0 komment

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés