Hernyák Tomi a stázsoló

Fotó: Tamás Ervin

Kötelező szabadon választott

Részlet Hernyák Tomi naplójából

Kötelező: mert annak kéne lennie. Legalábbis mindenki számára aki valamire is akar jutni ezen a szakmán belül. De talán általánosíthatunk is és az összes foglalkozásra elmondhatnánk ugyanezt. Kötelezővé tenném minden pályakezdő számára, aki most ül be, vagy épp most lép ki az iskolapadból, és tapasztalat hiányában próbál meg elindulni a szőlészet-borászat gyönyörű, ámde sokszor ingoványos, göröngyös talaján. S némi mosollyal fűszerezve ajánlanám azoknak a vállalkozó kedvű egyéneknek is, akiket csábít a saját név látványa a borospalackon és úgy gondolják pár hektár felvásárolt későn szüretelt szőlővel, egy jól kidolgozott marketingtervvel, meg némi nyelvcsapkodással, itt ott kenőpénzzel be lehet kerülni a hazai “borelitbe”. Ez a módi ugyanis véleményem szerint csak otthon hódít, egy ilyen helyen képtelen lenne megvetni a lábát!

Szabadon választott: mert jómagam szabadon választottam. Szerencsére nem vagyok ezzel egyedül, és napról napra, hónapról hónapra tűnnek fel kalandvágyó, tanulni, tapasztalni szerető fiatalok, akik veszik a fáradtságot és a bátorságot, felülkerekednek és meghódítják a világot, hogy aztán visszatérve kicsi hazánkba az újdonsült tapasztalatokkal a zsebükben, új hagyományokat teremtsenek Magyarországon.

S hogy miről is van szó? Gondolom sokak számára már világossá vált: a stázsolásról. Szebb, magyarosabb szó nincs rá. Régebben a bojtárlegények, a céhek inasai járták az országot, világot, hogy tapasztaljanak, megtanulják és tökéletesítsék az elméletben szerzett tudásukat. A mai valóság már csak halvány másolata az egykor jól működő rendszernek. Az egyetemeket, főiskolákat sorra hagyják el az olyan szakdiplomások, akik még életükben nem tapasztalták meg a tanult mesterségük fogásait, munkamorálját, buktatóit, lehetőségeit. Tapasztalatból tudom, hogy saját főiskolámon is elég volt egy aláírt gyakorlati anyag, meg pár előrekreált, összehazudott “élménybeszámoló”. Akik ténylegesen végigdolgozták az elgondolkoztatóan kevés gyakorlati napot, azok sem gazdagodtak annyi tudással, hogy képesek legyenek önmaguk ellátni a szakmájuk napi teendőit. Nehéz tehát egy pályakezdő szőlész-borász élete. Magyarországon legalábbis.

Egy módot látok a jelentős fejlődésre, és előrelépésre, ez pedig nem más, mint körbeutazni a világot. Megtapasztalni mi történik a nagy borhatalmak szőlőiben, pincéiben és borpiacain. Egy ilyen körút, vagy csak egy-két kitekintés után már elmondhatja magáról az ember, hogy készen áll a megmérettetésre!

Jómagam, a második ilyen külföldi gyakorlatomat már évek óta tervezem. Körülbelül azóta, hogy az első francia szüretemről hazatértem Bordeaux-ból. Elméletben minden évben ki szerettem volna jutni, de sokszor a gyakorlati tényezők, s az otthoni munka beleszól a terveimbe. Egyértelmű volt a helyválasztás: Franciaország. Számomra itt van a borászat bölcsője, s hozzám mind szőlőtermesztésben, mind borkészítésben ők állnak a legközelebb. Biztosan sokat lehet tanulni egy újvilági borrégióban is, ám az én szívem nem vágyik oda.

Amivel a franciák az orruknál fogva vezetik a világot, az egy jól működő, a hagyományokra épülő profi rendszer. Azt, hogy egy-egy borvidéken a tizedik generáció foglalkozik ugyanazokkal a tőkékkel - ugyanazzal a fajtával, ugyanabban a pincében -, azt még a legnagyobb beruházásokkal, a legnagyobb marketinggel, a legnagyobb újításokkal sem lehet felülmúlni. Ha egy kis időt eltölt az ember egy francia borvidéken és túlteszi magát a kezdeti döbbeneteken, az első pár hét rácsodálkozásain, akkor szépen lassan rájön miről is szól ez az egész. Nekem is szükségem volt jó pár hétre ahhoz, hogy letisztuljon bennem mindaz, amivel először itt találkoztam. A jólét, a fényűzés, a kastélyszerű épületek, a hegyekben álló modern gépek látványa elvakíthatja az embert és képes még az irigység gondolatával is szembenézni. Aztán idővel rájön, hogy miért van ez így, és hogy mennyire jó, hogy ez így van. És már nem azon töpreng, hogy miért nincs otthon ennyi meg annyi traktora, hanem azon töri a fejét, hogy mit is kellene tennie érte, hogy legyen!

Sancerre-ben vagyok már több mint egy hónapja, és ez a pár hét sok mindent megváltoztatott bennem. Nem elsősorban pincetitkokat viszek majd haza, hanem sokkal inkább munkamorált, tiszteletet és egy jó nagy adag motivációt az otthoni munkámhoz, munkánkhoz.

www.junibor.hu