Jogsértő a pedagógusok e-mail címeinek bekérése
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint jogsértő, hogy a megyei kormányhivatalok az érettségit szervező középiskolák igazgatóit arra kérték, küldjék meg számukra az adott iskolában foglalkoztatott pedagógusok személyes e-mail címeit.
Bordalok és borok a Curia étteremben!
A szakszervezet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a kormányhivatalokat a szerintük jogsértő levél visszavonására szólította fel. A PSZ megítélése szerint ugyanis a levél ellentétes az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénnyel.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a közoktatásról szóló törvény mellékletében "az alkalmazottak adatai" cím alatt felsorolt adatok között nem szerepel a pedagógusok elektronikus elérhetőségére vonatkozó adat, így azok nem állnak a munkáltató rendelkezésére. Ilyen adat kezelésére egyébként a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény melléklete alapján sincs lehetőség - fűzték hozzá.
Mint írták, a levél azért is ellentétes az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénnyel, mert nem érvényesül a jogszabály legfontosabb rendelkezése, a célhoz kötöttség, amelynek lényege, hogy személyes adat kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető.
Véleményük szerint az, hogy a kormányhivatalok "közvetlen kapcsolattartást szeretnénk kialakítani a jövőben az intézmény pedagógusaival a közoktatási feladatok ellátása során", nem elégséges indok ahhoz, hogy jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében bekérhetők legyenek ezek az adatok.
Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, és csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósításához szükséges mértékben és ideig kezelhető. Személyes adat továbbá csak akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény elrendelte.
A PSZ rámutatott arra is, hogy a levelekben a kormányhivatalok nem jelölték meg, milyen törvény felhatalmazása alapján és konkrétan milyen cél érdekében kérik a pedagógusok elektronikus hozzáférhetőségét. Nem jelölték meg azt sem, ki fogja kezelni az adatokat, mennyi ideig, és milyen formában.
Az érdekvédők szerint a pedagógusok elektronikus elérhetőségére a kormányhivataloknak nem lehet szüksége egyébként sem, mivel a pedagógusok munkáltatója az iskola, és nem a kormányhivatal. Ezért a közoktatási feladatok ellátása során nincs szükség és indok személyes kapcsolat kialakítására - írták.
Jelezték, a pedagógusokkal az iskola nyilvános elérhetőségein keresztül is kapcsolatot tudnak tartani a kormányhivatalok, ha azt szükségesnek vélik.
Szóljon hozzá!
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- NetHangulat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Kommentek
Válasz - 2012.01.27. 17:22:29hegyaljai
Ha az iskola biztosítana valamennyi pedagógusa számára saját szerverén E-mail címet, azt meg kellene adni. A többihez senkinek semmi köze!