A Jobbik nem támogat szocialistákat
A Jobbik szóvivője cáfolta, hogy pártja a négy éve az MSZP és az SZDSZ közös jelöltjeként megválasztott polgármestert támogatná Szikszón az önkormányzati választáson. Dúró Dóra azt is elmondta: feljelentést tettek az LMP kampányfőnökének keddi, választási csalás gyanúját keltő nyilatkozata miatt.
A politikus csütörtökön a Hír Tv értesülésére reagálva közölte: a Jobbik helyi szervezete korábban választási megállapodást kötött egy, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón működő civil szervezettel. Hozzátette: a jobbikosok a civilek által megnevezett jelölteket - egykori kisgazdákat és független képviselőket - támogathatónak ítélték.
Dúró Dóra elmondta: utóbb egy szórólapról tudták meg, hogy a civil szervezet a négy évvel ezelőtt MSZP-SZDSZ jelöltként a település polgármesterévé választott Füzesséri Józsefet támogatja, jelöltjei között pedig további, korábban szocialista színekben mandátumot szerző politikusok találhatók.

A szóvivő elmondta: ezután felmondták az egyébként is csak szóban létező választási megállapodást, és "helyreigazító szórólapon" tudatták a szikszóiakkal, hogy a Jobbik kizárólag a párt színeiben induló három jelöltje mellett kampányol.
Dúró Dóra kifejtette: Szikszón nem az MSZP és a Jobbik, hanem a szocialista párt és a Fidesz között van folytonosság, mivel Boholy György, a település fideszes polgármesterjelöltje 1990-ben Encsen, a borsodi 9-es számú egyéni választókerületben az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje volt.
A Jobbik szóvivője azt is elmondta, hogy pártja - korábbi ígéretüknek megfelelően - feljelentést tett ismertetlen tettes ellen, amiért Karácsony Gergely, az LMP kampányfőnöke egy keddi lapinterjúban arról beszélt: az ajánlószelvény-gyűjtési időszakban voltak informális felajánlkozások a Fidesz oldaláról "cédulasegítség" ügyében, és romaszervezetek is megkörnyékezték a pártot.
Ezzel kapcsolatban Dúró Dóra arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg Karácsony Gergely "gyakorlatilag választási csalással vádolta meg a Fideszt és több romaszervezetet", addig Schiffer András frakcióvezető szerint Karácsony szavai csupán elejtett megjegyzések voltak. (Schiffer András az ATV műsorában szerdán azt állította: a kampányfőnök nem nyilatkozott a Népszabadságnak, a lap "néhány, elejtett megjegyzését" öntötte cikkbe. Karácsony Gergely viszont elismerte: a megjelenteket a napilap újságírója előzetesen egyeztette vele.)
"Reméljük, nincs szó arról, hogy Schiffer András falazni akar a Fidesznek" - mondta a Jobbik szóvivője, majd hozzátette: ilyen ellentmondó nyilatkozatok mellett nehéz hinni az LMP egyéb, az ajánlószelvények szabályszerű összegyűjtéséről szóló tájékoztatásainak.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- NetHangulat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés