Októberi pártesélyek
A Fidesz szervezettsége csúcsán van, de a a Jobbik is jól szerepelt a kormánytöbbség által megnehezített ajánlószelvény-gyűjtés során: több száz jelölttel verte országosan, és közel háromszorosan a kistelepüléseken a szocialistákat – írja összeállításában a hirszerzo.hu.
A mindössze három megyei lista és egyetlen megyei jogú városi polgármesterjelölt állítására képes LMP nem sok jóra számíthat. Alapkérdés, hogy a párt balra húzó szavazói elmennek-e szavazni az MSZP-re ott, ahol az LMP-re nem lehet voksolni.
Országosan a legtöbb jelöltet, 8823-at a Fidesz állította. A második hely a Jobbiké, amely még így sem éri el a Fidesz-jelöltek számának felét (4235 induló), polgármesterjelöltjeinek száma pedig négy év alatt több mint 30-szorosára, 7-ről 218-ra emelkedett - összegezte a Political Capital.
A nagy vesztes az MSZP. Az MSZP 3694-gyel a harmadik, közöttük 194 a polgármesterjelölt (négy éve még 407 volt, a csökkenés 52,33 százalékos). A két párt indulóinak száma között a kistelepüléseken a leglátványosabb az eltérés: 1238-455 a Jobbik javára. Az LMP jócskán lemaradt 1133 aspiránssal, közülük is csak 26-an polgármesterjelöltek – írja a hirszerzo.hu.
A Fidesznek reális esélye van a pesti közgyűlési többség megszerzésére, az indulók megrostálásával azonban mégis elképzelhető, hogy a saját dolgát nehezítette meg.
Ha a fővárosban az áprilisi választással azonos választási arányok ismétlődnének meg, a Fidesz-KDNP-nek 17, az MSZP-nek 9, az LMP-nek 4, a Jobbiknak 3 mandátum jutna, a főpolgármester szavazatával kiegészülő közgyűlésben, tehát ha szűken is, de meglenne a kormánypártok többsége.
Az LMP vidéken alig létezik. A 19-ből mindössze 3 megyében kerültek fel a szavazólapra.
Mivel a polgármester-jelölés feltételei nem nehezedtek, többen is ringbe szállnak idén, mint négy éve: 8907-en aspirálnak az összesen 3177 polgármesteri pozícióra, 2006-ban 8499 induló volt.
Nem véletlen, hogy a megyei közgyűlés állításának feltételeit szigorították, hiszen ott listás a szavazás, ötszázalékos támogatottság már mandátumot ér, a polgármesterek esetében viszont a győztes mindent visz, a vesztesekre leadott szavazatok elvesznek.

2006-ban három kivétellel minden képviselő-testületben legalább egy mandátumot szereztek a civilek. Mivel azonban idén már jóval drágább egy kompenzációs mandátum, a megyei közgyűlésekhez hasonlóan a megyei jogú városok jelentős részéből is eltűnhetnek a civil szervezetek.
A 23 fővárosi kerületben szinte ugyanolyan mértékű a visszaesés, mint a megyei jogú városok esetében: a 2006-os 87-tel szemben idén 81-en aspirálnak.
A budapesti Jobbik is örülhet. Jobban teljesített a fővárosban, mint a megyei jogú városokban, hiszen mindenhol van kompenzációs listája, és csak 8 kerületben hiányzik az önálló polgármesterjelölt (Budafokon nyíltan Szirtes Editet támogatják).
A Policy Solutions közvélemény-kutatása szerint a szocialisták nyerhetik a legtöbbet azzal, hogy az LMP tizenkét fővárosi kerületben nem tudott jelöltet állítani. Ezzel szemben a Jobbik távolmaradása nyolc budapesti kerületben újabb hatalmas lökést adhat az amúgy sem rossz helyzetből induló fideszes polgármesterjelölteknek.
Az LMP hiánya a pesti peremkerületekben segítheti elsősorban az MSZP-t, jobbikos jelöltek nélkül pedig a belvárosban és két budai kerületben lehet még erősebb a Fidesz.
Tanulságos, hogy háromszor annyian választanák a fővárosi LMP-szavazók közül másodikként a szocialistákat (19 százalék), mint ahányan a Fideszt (6 százalék). Az LMP-sek közül a Kétfarkú Kutya Párt (12 százalék) mellett még a Jobbikra is többen lennének hajlandók átszavazni (9 százalék), mint a kormánypártra.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- NetHangulat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés