Meghosszabbították Erdő Péter megbízatását
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember 6-7-én megtartotta őszi rendes ülését. Az ülés elején a testület vendége volt Juliusz Janusz apostoli nuncius és bemutatkozó látogatást tett Győriványi Gábor kijelölt szentszéki magyar nagykövet. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tisztségviselőinek öt évre szóló megbízatása lejárt. A konferencia további öt évre megválasztotta elnökévé Erdő Péter bíborost.
Az Állandó Tanács alelnöke Ternyák Csaba egri érsek, új választott tagja Veres András szombathelyi megyéspüspök. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek megbízása még nem járt le, így ő továbbra is az Állandó Tanács tagja.
A püspökök testülete 2010 Szent Család ünnepétől (december 26.) 2011 Szent Család ünnepéig (december 30.) meghirdeti a Család Évét. A tematikus év célja a család – mint minden közösség alapja – értékeinek felmutatása, intézményének erősítése. A tematikus év programjainak kidolgozására és lebonyolítására egy bizottságot hoztak létre. A Család Éve programjairól a későbbiekben adunk tájékoztatást.

Az árvízkárosultak megsegítésére meghirdetett országos gyűjtés során a hívek nagylelkű adományaiból 255,5 millió forint gyűlt össze. A konferencia megbízta a folyamatosan a helyszínen dolgozó Katolikus Karitász vezetőségét, hogy a kárfelmérések alapján használják fel a gyűjtés eredményét, segítve több száz család házának felépítését és felújítását.
Az utóbbi időben egyre több esetben hallani olyan új közösségekről, amelyek imitálják a katolikus liturgiát, felvéve katolikus szentek vagy Szűz Mária nevét. A Püspöki Konferencia felhívja a lelkipásztorok, a hívek és minden jószándékú ember figyelmét arra, hogy ezek a közösségek semmilyen módon nem állnak kapcsolatban a Katolikus Egyházzal, tanításuk nem egyeztethető össze a katolikus hittel.
2011-ben Madridban rendezik meg az ifjúsági világtalálkozót. A konferencia döntött arról, hogy anyagilag is támogatja magyar katolikus fiatalok részvételét a találkozón, amelyhez az egyházmegyék is hozzájárulnak a résztvevők arányában. A konferencia bátorítja a fiatalokat a részvételre és ebben a lelkiségi mozgalmak segítségét is kéri - közölte a sajtóval Mohos Gábor, az MKPK titkára.
ZIPP.hu a Facebookon is
Kapcsolódó cikkek
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- NetHangulat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés