Navracsics: a Fidesz képviselőinek a közjót kell szolgálniuk
A Fidesz-KDNP jelöltjeivel és majdani képviselőikkel szemben alapvető elvárás, hogy minden körülmények között a közjót kell szolgálniuk - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, a Fidesz veszprémi elnöke sajtótájékoztatón kedden Veszprémben.
Sose a magáncélt, hanem a köz érdekét nézzék, s az legyen a legfőbb feladatuk, hogy például Veszprém visszanyerje azt a jelentőségét, amely a történelmi múltjából, természeti, kulturális és szellemi adottságaiból következően megilleti - hangsúlyozta Navracsics Tibor a Fidesz helyi képviselőjelöltjeinek a bemutatásakor.
Szerinte Veszprém elmúlt évei sikeresek voltak ugyan, de új lendületet kell adni a város gazdasági pályájának és fejlődésének, s ezáltal az Észak-Dunántúl, sőt a Dunántúl egyik meghatározó centrumává válhat.
A Fidesz veszprémi elnöke ezzel egyben arra is utalt, hogy miért vált a párt: a jelenlegi fideszes polgármester, Debreczenyi János helyett ugyanis Porga Gyula alpolgármestert indítják a poszt elnyeréséért.
Navracsics Tibor szerint Porga Gyula rendelkezik azzal a dinamizmussal, amely Veszprém további fejlődéséhez szükséges. A tapasztalatot és a megújulást "jeleníti meg" - mondta, hozzátéve: Porga Gyula olyan jelölti csapatot állított össze, amely győzelemre esélyes. Abban az esetben Veszprémnek jó, polgárbarát és lokálpatrióta vezetése lesz - vélekedett a Fidesz veszprémi elnöke, a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője.
Ezután Porga Gyula bemutatta a párt 12 helyi képviselőjelöltjét.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- NetHangulat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés