Harrach: helytálltak a jelöltek
Helytálltak az önkormányzati választásokon induló kereszténydemokrata jelöltek az ajánlószelvények gyűjtésekor, s jó volt a pártszövetségen belül is az együttműködés - vont gyorsmérleget a leadási határidő pénteki lejárta után Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke az MTI-nek.
Harrach Péter azt mondta, hogy betartották ígéretüket és sehol nem indítanak polgármesterjelöltet, ahol fideszes induló is van. Kereszténydemokrata színekben indul a pártszövetség jelöltjeként például Puskás Tivadar Szombathelyen, Habis László, Egerben, Hoffmann Pál Tökölön, és Móring József Attila Somogyváron.
A kereszténydemokrata politikus megerősítette, hogy tíz alatt van azon helyek száma, ahol külön képviselőjelölti lista lesz.
Azt ugyanakkor megjegyezte: néhány megyei és helyi listánál "komoly áldozatot kellett hoznia a KDNP-nek", de ezt a közös ügy érdekében megtették.
A korábbi vitás helyeken is rendeződni látszik a helyzet, s a váciak is komolyan veszik az együttműködést, úgy tűnik, nem lesz probléma - közölte.
Harrach Péter azt mondta, hogy nem lesz szükség sehol "új helyzet miatt új döntések" meghozatalára, és sehol sem kell olyan, más pártoknál gyakori lépéshez, mint a helyi szervezetek feloszlatása folyamodni.
Az ajánlószelvények leadási határideje péntek délután négy óra volt.
Az Országos Választási Iroda internetes oldala, a www.valasztas.hu szerint 16 órakor a nyilvántartásban 8.710 polgármesterjelölt, 54.126 települési önkormányzati jelölt és 70 fővárosi illetve megyei lista szerepelt. A jelöltek egy része már leadta ajánlószelvényeit az illetékes választási bizottságnál és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették.
Az önkormányzati választáson a polgármester- és képviselőjelölteknek a települések népességétől függően eltérő számú ajánlószelvényt kell összegyűjteniük. Budapesten például a főpolgármester-jelöltnek 28.150 érvényes ajánlás kell.
A 8,2 millió választópolgár - attól függően, hol él - két vagy három ajánlószelvényt kapott. A tízezernél kevesebb, illetve tízezernél több lakosú településen voksolók az egyiken a polgármesterre (ez fehér színű szelvény), a másikon az önkormányzati képviselőre (ez sárga színcsíkkal jelölt), a harmadikon a megyei listára (piros színcsíkos) tehetnek ajánlást.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- NetHangulat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés