Teleportálás, hullámvasút és Nokia-doboz szobor
A magyar nyilvánosságban úgynevezett viccpártként feltűnt, de az önkormányzati választáson indulni szándékozó Kétfarkú Kutya Párt (KKP) leleplezte az Ismeretlen Nokiás Doboz szobrát a budapesti Szabadság téren szerdán. Mint elhangzott, a "műalkotás" a megszokott dobozméretnél nagyobb, így nem ötmillió, hanem ötmilliárd forint fér bele, amit választási győzelmük esetén azonnal szétosztanak.
A "szoboravatón" - amely a párt kivétel nélkül parodisztikus elemekre épülő kampányának része volt - Victora Zsolt, a párt főpolgármester-jelöltje emlékeztetett: budapesti programjuk egyik legfontosabb eleme, hogy bevezetik a Dunát a Nagykörútra, megszüntetve ezzel a dugókat és javítva a város levegőjét. Ha hatalomra kerülnek, a gellérthegyi "VI. vagy VII. Béla Energianyelő" beindítása után a KKP ingyenessé teszi az áramot, és bemondásos alapon tíz évre visszamenően megtéríti a már befizetett díjakat - folytatta a viccpárt főpolgármester-jelöltje vállaltan képtelenségekre épített kampányelemeik bemutatását.
A főpolgármester-jelölt a közlekedési nehézségeket - mint mondta - "teleportálással" számolná fel: a liftekkel az emeleteken kívül a Blaha Lujza tér, a Moszkva tér és más csomópontok elérését is lehetővé tenné, nyaranta pedig tervei szerint a Balaton feliratú gombok is megjelennének a liftekben. A kiöregedett turistabuszokat a várost átszelő hullámvasúttal váltanák fel.
Elmondta: laboratóriumukban "már kifejlesztették azt a kutyát, amely ahogy ürít, már szívja is vissza a kutyapiszkot".
A KKP elképzelései között szerepel az esőnap bevezetése is, hogy a közalkalmazottaknak rossz időben ne kelljen munkába menniük.
Az Ismeretlen Nokiás Doboz szobrát Fuchs Péter, a KKP szimpatizánsa, esztéta és "hivatásos szoboravató" leplezte le. Magyarországon ötmillió forint a megszokott korrupciós díj; a Nokia-doboz az ilyen pénzek átadásának legjobb eszköze, hiszen jól zárható és minden háztartásban van belőle - mondta.
A Nokia-dobozt eleve a korrupciós pénzek átadására teremtették, Finnországban azonban olyan csekély a korrupció mértéke, hogy végül kénytelenek voltak telefonokat csomagolni beléjük - fejtette ki a viccpárt teóriáját a szobor fő alkotóeleméről.
Hasonló komolysággal hívta fel választóik figyelmét arra is, hogy a Szabadság téren ideiglenesen felállított műalkotás a megszokottnál nagyobb, így nem ötmillió, hanem ötmilliárd forint fér bele, amit választási győzelmük esetén azonnal szétosztanak.
A Nokia-dobozt formáló alkotást "a láthatatlan szobrairól ismert" Bjorn Molnár készítette; a művész alkotásaiból sok nem látható országszerte, és "ő a pécsi kulturális főváros beruházás egyik sztárja is" - ismertette Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt "főtitkára és egyben főtitkárhelyettese", aki ezzel a címhalmozással is hű kíván lenni a pártja lényegét jelentő szellemiséghez.
A szerdai szoboravatásra több szimpatizáns a KKP jelöltjei részére kitöltött ajánlószelvénnyel érkezett, amit Victora Zsolt főpolgármester-jelölt azzal vett át, hogy "köszönjük, a pénzosztáskor találkozunk".
A jelölt azt mondta, hogy a programjában a többi között örök életet, ingyensört és teljes adócsökkentést ígérő KKP vasárnapra nagygyűlést tervez a Kossuth térre.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- NetHangulat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés